Akik csúnyán elcseszték a pályaválasztásukat... mikor, hogyan jöttetek rá, hogyan érintett lelkileg, és hogy javítottad ki?

27 éves vagyok és most fogom újrakezdeni az életemet.

Biológus szerettem volna lenni, de többszörös bukások után rájöttem, hogy nem ez az én utam.

Rengeteg pénzt dobtak ki a kukába a szüleim, most pedig konkrétan egy értéktelen sz*rnak érzem magam, aki a szülei nyakán élősködik.

Evészavaros lettem, szorongok, alkoholproblémáim vannak, szociális fóbiával megáldva.

És legyek boldog? Azt se tudom mit fogok csinálni. Kellőképpen kiégtem. Mivel hiába erőltettem a dolgot, korábban abba kellett volna hagynom ezt az egészet.

21 évesen bőven van időd változtatni. Eredetileg kereskedelem és marketinget tanultam, de másfél év eladói munka után tudtam, hogy ez nem nekem való. Világ életemben emberekkel akartam foglalkozni, de akkor, abban a másfél évben megismertem az emberek egy olyan oldalát, amit előtte soha nem gondoltam volna. Olyannyira megundorodtam tőlük, hogy azt mondtam, inkább megrohadok egy 2nm2-es irodában, de idegen emberekkel ne kelljen foglalkozni.

Így is tettem! Inkább átmentem a logisztikába és azóta is abban dolgozom. Az is stresszes tud lenni, de ott legalább olyanokkal vagyok körbevéve akiket már ismerek. Sokkal biztonságosabbnak és nyugodtabbnak (nem pont a munkára gondolok) érzem, mint az eladói munkát.

29/n

#3 Miért irattak be téged máshova, mint ahova menni akartál?

Miért nem az infós közéoiskolába mentél végül vissza utólag?

Egyetem közben már tudtam, hogy nem az én utam lesz, de elnyomtam ezt az egészet, végigküzdöttem, mérnöki karon. Nem mindenkinek való az. Úgy gondoltam, kudarc lenne abbahagyni és új szakot próbálni. Marhaság volt. Meg utána az álláskeresést is megszendvedtem, nehezen jött össze. És utána évekig vergődtem különböző munkákban, amiknek csak kevés vagy nem túl sok köze volt a tanulmányaimhoz. Lehet, hogy tudat alatt választottam rossz állásokat... Nem mintha túl sok lehetőség lett volna, sőt, igen gyér volt a kínálat is.

Kb. 30-as éveimben már megfogalmazódott bennem, hogy ez egy nagy melléfogás volt, de nem volt lehetőségem változtatni, inkább tovább evickéltem. Aztán közel a negyvenhez döntöttem úgy, hogy ebből elég, és még majdnem ugyanennyi évem van dolgozni, ha nem több, mint amit eddig eltöltöttem, közben nem is ment jól, nem is szerettem, meg nem is volt igazán sok lehetőség, szóval itt az idő kilépni belőle.

Utólag azt mondom, hogy nagy hiba volt nem hallgatnom az érzéseimre. Az ember tudja, mi a jó neki, azt is tudja, ha rosszul választott, csak elnyomja, csak úszik az árral, meg mindenféle más dologra fogja, másokat hibáztat, meg nincs idő, meg nincs pénz, meg nincs lehetőség. Kifogások. Hiszen ha már annyi időt meg pénzt szántam rá, akkor ki akartam tartani a szakmám mellett, de hiba volt. Túl későn mertem csak váltani. Még képlékeny a dolog, hogy az új szakmámmal boldogabb és sikeresebb leszek-e, hiszen korábban kellett volna váltani, hogy rutint szerezzek. De próbálom bebeszélni magamnak, hogy legyek türelmes és elnéző magammal szemben, már úgysem tudom visszacsinálni a múltat és inkább a jövőre koncentráljak.

Ne halogasd, 21 évesen még az út legeslegeslegelején van. Előtted nagyságrendekkel sokkal több van, mint mögötted, nem olyan nagy kár azért a pár évért, amit eddig beleöltél, sokkal nagyobb kár lenne még évekig, évtizedekig beleragadni valamibe, ami nem működik.

Én 18 évesen elköltöztem otthonról, hogy egyetemre mehessek, mindig is ez volt a terv. Viszont kb. egy fél év után úgy döntöttek a szüleim, hogy mégsem tudnak támogatni anyagilag, így dolgoznom kellett a suli mellett. Vidéki városban, 2009 körül alig lehetett találni munkát, de mindent elvállaltam, amit lehetett, mert nem akartam abbahagyni az egyetemet. Miután végeztem némi csúszással, mert 1-1x passziváltattam magam, hogy tudjak pénzt keresni, rájöttem, hogy ezzel a diplomával én soha a büdös életbe nem fogok tudni elhelyezkedni, ráadásul utáltam is már a végére.

Nagyon elkeseredett voltam, mert lényegében a 20as éveim elején én csak a munkának, a sulinak meg a 3-4 óra alvásoknak éltem.

Aztán elkezdtem dolgozni (nem a szakmámban), és lassacskán ráébredtem, hogy mérhetetlen önutálat van bennem amiatt, ahol tartok, amit csinálok. Adtam magamnak időt, hogy rájöjjek, mi lenne az az út, amit szívem szerint csinálnék vagy legalább ne gyűlöljek minden napot, amikor dolgoznom kell benne.

Relatív sok időbe telt, 2-3 évbe, mire teljesen biztos voltam abban, hogy mit szeretnék tanulni, és utána jött a "hogyan valósítsam meg" része.

Úgyhogy most itt vagyok 31 évesen, lassacskán végzek a diplomámmal, amit egyébként nagyon-nagyon szeretek és már dolgozom is olyan területen, ami a diplomához kapcsolódik. Tele van kihívásokkal, és nem mondom, hogy könnyű volt váltani, de milliószor jobban érzem magam és végre látom a jövőt.

Azt tanácsolom, hogy 21 évesen ne törj össze, sőt! Lásd meg a lehetőséget, fiatal vagy, előtted az élet! Igenis lehet jobb, csak tenni kell érte!

Én most ugyanannyi idős vagyok mint te, 21 éves. Körülbelül már 14 éves korom óta arról álmodoztam, hogy a jogi kar elvégzése után az ügyvédi pályán fogok elhelyezkedni. Csodálattal figyeltem a jogász ismerőseimet, és én is közéjük szerettem volna tartozni, habár legbelül tisztában voltam az alkalmatlanságommal. Sajnos az életem során rengeteg olyan jellel találkoztam amik figyelmeztettek arra, hogy nincsenek meg a képességeim egy ilyen egyetem elvégzésére, de ezeket figyelmen kívül hagytam, mondván, biztos csak a szorongásom miatt nem tudok kibontakozni. A tanáraim visszahúztak, mikor megtudták a pályaválasztásom irányát, illetve az értetlenségem és a lassúságom miatt egy komolyabb diákmunkán se feleltem meg. A gimi lezárásaként jött az érettségi, ahol óriási erőfeszítések árán sikerült kipréselnem magamból egy középszerű eredményt, ami elég volt ahhoz, hogy egy vidéki egyetem önköltséges finanszírozású jogi karára bekerüljek. Ezt követő szeptemberben aztán megérkezett az első pofon, amint átléptem az egyetem kapuit: rengeteg, nálam sokkal okosabb és motiváltabb emberrel találkoztam, akik nálam jóval alkalmasabbak voltak. Amikor elkezdődött az oktatás, sok csillogó tekintet ült mellettem, engem pedig elfogott a rettegés, fogalmam sem volt, hogy mégis mit keresek én ott. Majd eljött az első vizsgaidőszak, amire szintén rengeteget tanultam, mégis kudarcok sorával találkoztam. Míg a többiek izgatottan mesélték az eredményeiket, addig én bukást-bukásra halmoztam. Közben már a szüleim is nagyon el voltak keseredve, ugyanis az ő álmuk is az volt, hogy majd egyszer sokra viszem.

Azóta ugyan még mindig az egyetem hallgatója vagyok, de a legutóbbi, tavaszi vizsgaidőszakot már nem is csináltam meg, már elegem volt a sok kudarcból, belefáradtam. Felszínre kerültek a mentális betegségeim is, amivel most gyógyszeres kezelés alatt állok, elkezdtem vagdosni magamat, szuicid gondolataim vannak, és kialakult egy evészavarom. Sajnos barátaim nincsenek, úgyhogy egyedül maradtam ezekkel a problémákkal. Még fogalmam sincsen hova tovább, de már elkezdett nyomasztani a szüleimen való élősködés, talán el kellene mennem egy könnyű betanított munkára, közben pedig egy másik egyetemre menni, levelező tagozatra.

Ez most így elolvasva egy összefüggő önsajnáltatásnak tűnhet, de csak azért írtam le neked, hogy hátha tanulsz belőle. Ne hagyd, hogy ennyire tönkretegyen ez az egész, ahogyan azt velem is tette. Tudom hogy az eredeti elképzeléseidet baromi nehéz elengedni (talán én tudom a legjobban), de be kell ismerni, ha nem megy. Nekem a képességeim hiánya miatt kellett elengednem. Lehet hogy belőled csak az érdeklődés hiányzik, végülis lényegtelen, a lényeg inkább az, hogy ezt be tudtat ismerni magadnak, ami nagy erény. Most próbálj meg a megoldásra törekedni, használd ki a nyarat arra, hogy megtaláld, mi érdekel, és mihez van meg a kellő affinitásod. Lehet hogy ez tőlem kicsit hiteltelennek hangzik a fentiek fényében, de ezután én is ezt fogom csinálni, csak kicsit össze kell szednem magamat.

Sok sikert!❤️❤️

21/L

Én 29 évesen, 4 szakmával és már temérdek munkahellyel a hátam mögött jöttem rá, mi az igazi, amit csinálni akarok, így hát 30 évesen jelentkeztem egyetemre. Még 1 évem van még hátra, de már nagyon várom, hogy dolgozhassanak benne, a nyári gyakorlatokat i-mád-tam! :)

33\N