Akik csúnyán elcseszték a pályaválasztásukat... mikor, hogyan jöttetek rá, hogyan érintett lelkileg, és hogy javítottad ki?

Világéletemben érdekelt a gazdaság, az üzleti modellek, a vállalatok működése, így hát már középiskola óta ilyen pályát terveztem. Elvégeztem egy vidéki egyetemen egy gazdasági szakot. Persze mire jelentkeztem, a támogatott helyeket eltörölték, így kapásból 1 millió Ft adóssággal indultam. Nem sejtettem, hogy az út végén csak a szellemi sormunka vár, aminek sokszor se eleje se vége, se értelme. Ráadásul két lehetőség van a gazdasági tanulmányokkal:

Felmész Pestre (amit nem akartam, mert nem szeretem Pestet), legalább két idegennyelvvel a fejedben (én viszont mindig is számolni szerettem, az ilyen humán dolgokból nem voltam jó) és bekerülsz egy jól fizető multihoz (aminek a felszínes, liberális vállalati kultúrája távol áll tőlem) - vagy maradsz valami más cégnél, és ugyanúgy értelmetlen munkát csinálsz, kispénzért.

22 évesen kaptam meg a diplomámat (egy nyelvvizsgát összeszenvedtem). 5 munkahelyem volt. Az első négy csapnivalóan fizetett, ez a mostani hoz durván 220 nettót mindennel együtt.

Közben ugye mire munkába álltam, nemsokkal utána behozták a CSOK-ot, és a megugró árakkal el is szállt minden reményem, hogy valaha lakáshoz jussak.

Azt kívánom, bár mentem volna valami programozó középsuliba, vagy mérnökibe. Azt kívánom, bár már diákként is dolgoztam és gyűjtögettem volna egy megtakarítást lakásra. Bár már a szüleim is inkább raktak volna félre nekem, és el tudtak volna indítani az életben egy kis tőkével. Azt kívánom, bár inkább végeztem volna el valami programozóit az érettségi után (és egyetem helyett), amivel többet kereshetnék és még a CSOK előtt tudtam volna lakást venni.

Sajnos már nincs visszaút. Egy gazdasági részen szellemi sormunkát végző vagyontalan proli maradok. Nem értek semmi gyakorlatiashoz, amiből valódi pénzt lehetne csinálni. És 30 évesen már késő változtatni bármin is.

En 44 vagyok 20 eves korom ota csak dolgozok meg videojatekozok

De leszarom :D

Mi mast csinalhattam volna?!

#12 Nagyon tetszik a szellemi sormunka kifejezés! Találó. És ismerős érzés.

Az azért érdekelne, hogy 30 évesen miért érzed, hogy már késő változtatni? Minimum 30 évet kell még dolgoznod. Sokkal többet, mint amit eddig dolgoztál. Tanulni miért késő? Vagy a meglévő végzettségeddel vagy attól függetlenül másfajta munkát keresni?

Háttérsztori: igazából érettségi előtt fingom sem volt arról, hogy mi szeretnék lenni, annyit tudtam, hogy a kézügyességem eléggé gyenge, + nincsen semmi térlátásom vagy érzékem a műszaki rajzokhoz, vagy egyáltalán a rajzhoz, a programozásba belekóstoltam emelt infon, nem ment, a matek viszont könnyen ment, szóval adta magát a dolog, hogy valami gazdasági irányba tanuljak tovább.

Így lett belőlem tavaly közgazdász, jeles diplomával. Azonban már a szakmai gyakorlat alatt, illetve így később már dolgozó emberként rájöttem, hogy ez nem igazán az én világom, rettentő unalmasnak tartom az egészet, semmi kihívás nincsen benne, az percek gyakorlatilag óráknak tűnnek, 10-kor már utálom az egészet.

Mivel 23 vagyok, ezért viszonylag könnyű lenne pályát váltani, de az a baj, hogy nincsen bennem semmi, hogy mi lenne az, amit tudnék szeretni, és ami tetszene.

Már lassan 1 éve várok arra, hogy megjöjjön az a sugallat, vagy életszituáció amire azt tudom mondani, hogy igen, ez tetszene, de semmi nem jut az eszembe, és ez nagyon idegesítő, még azon is gondolkodtam, hogy elmegyek pszichológushoz, hogy hátha ki tud belőlem valamit szedni.

Hallottam olyan taktikáról is, hogy írd le mik azok a dolgok amiket nem szeretnél csinálni, és csináld az ellenkezőjét, hát nekem ez sem jött be, mert a közgazdasznak a humán terület az ellentettje, de az sem izgat.

Annyit viszont tudok, hogy ha azt kéne csinálnom, amit most dolgozok még 30+ évig, akkor rövid időn belül egy kiégett és életunt ember leszek.

14: mert már 30 éves vagyok. Már nem egy nyitott elméjű tizenéves. Már nem akarok tanulni. Nem akarom az egész eddigi életemet kidobni a kukába sem. Amúgy is élnem kell valamiből. És én szeretnék szülő lenni, ami mostmár esedékes. 30 évesen nem valami gyakornok akarok lenni, hanem teljes állással rendelkező apa. És nem 45 évesen akarok gyereket vállalni, nem akarok a saját gyerekem nagyapja lenni.

Amúgy is, pozitív hozadéka igazán a pénznek és a saját lakásnak huszonévesen lett volna. Már most nincs motivációm. Megkeseredtem, elfáradtam.

És ezen nem változtat semmilyen bullshit a "mindset"-ről, vagy a Szabó Péter féle közhelyek.

Nagyon összetett téma ez. Kisregényt kellene írnom, hogy mindent teljesen kifejtsek. De maradjunk annyiban: az ember teljes bizonyossággal érzi, hogy mikor késő valamit elkezdeni.