Lesz valaha belőlem bárki?

Nagyon régóta nem vagyok megelégedve magammal(talán soha nem is voltam). Félek semmire nem fogom vinni. 24 éves vagyok még mindig egyetemista, 4 éve kezdtem (2 évet kihagytam, nagyon megviselt lelkileg, csoporttársakkal sem jöttem ki). Az idén folytattam az egyetemet, még másfél év lenne, de nem érzem magamban az erőt, úgy érzem kín az egész, sokszor fel szeretném adni, de akkor tudom, hogy nagyon magamba zuhannák. Újra itthon, a teljes reménytelenségben, még egy ilyet nem bírnák ki(egyszer már megtörtént). Állandó gyomoridegem van órákon, a csoporttársaim nem igazán vesznek figyelmebe, néha fárasztó, hogy nincs kibe kapaszkodjak, mindig én kell legyek erős, a családom sem nagyon támogat, főleg nem lelki téren. Félek ettől a másfél évtől, rettegek. Félek, hogy nem lesz belőlem semmi és itt maradok a szüleim nyakán (nem felhőtlen a viszonyunk, apám sokszor bántalmazott/bántalmaz verbálisan). Még 24 évesen is félek megszólalni, nem merem felvállalni a véleményem, sokszor nem hallanak meg, nagyon rosszul tud esni. Néha (egyre gyakrabban) eszembe jut, hogy milyen könnyű lenne itthagyni mindent, nem kellene gürcöljek és megalázkodjak annyit. Érzem, hogy nem sokáig bírom. Másfél éve volt egy komolyabb depresszióm, akkor sikerült kb az összes barátommal megszakítsam a kapcsolatot, azért is vádolom magam. Nincs kedvem élni, és elegem van már az állandó nehézségekből, fáradt vagyok. Nem tudok erőt venni magamon. Soha nem lesz belőlem normális felnőtt emberi lény?