Miért él a fiatalok nagyon nagy százaléka így?
Egyetem, Budapest, esetleg külföldi egyetem, valami gazdag külföldi pár, akivel angolul motyognak valamit, (egyiknek sem az anyanyelve az angol) és ezt előszeretettel kirakják a közösségi médiára is. Ezek mellet persze egyik sem csinál igazából semmit a "modellkedésen" vagy influenszerkedésen, vagy a gazdag szülők pénzéból élésen.
Akkora egy sablon lett az emberiség... Miért? Semmi egyediség, mindig amilyen trend van épp... Saját maguk meghazudtolása stb.
Ha a fiatalok nagyon nagy százaléka valóban így élne, akkor réges rég összeomlott volna minden az országban, plusz akkor az ország nagy része gazdag szülő is lenne.
Az tény, hogy sok ember, főleg fiatal a közösségi médiában nagyon nagy királynak mutatja magát, meg a trendeket követi, de a való életben teljesen mást csinál, nem akkora nagy ász, mint aminek mutatja magát.
Mondjuk a nagyon tág ismeretségi körömben nincs ilyen ember, de lehet, hogy én inkább kivétel vagyok ezzel, mint az átlag.
Budapesten voltam egyetemista, majd huszonhárom évesen külföldön végeztem egy mesterképzést, azóta is itt élek. A párom egyik anyanyelve az angol, amit én magas szinten beszélek, így tökéletesen megértjük egymást. Én néhányszor vállaltam modellkedést festőknek, de ennyi.
A fentiektől eltekintve száz és ezer dolog van még, ami az életünk részét képezi. Munka, barátok, hobbik, érdeklődések, utazások, programok, lehetne sorolni órákon át. A fenti az csak pár dolog, ami igen sok emberre jellemző (ami miért is baj?), legalábbis a környezetemben, de ezenkívül mindenkinek megvan a maga jelleme és egyedi élete.
Neked mégis mi a problémád?
26/N
#3
Ha így is lenne (mármint hogy sokuknak ez a céljuk), miért is baj? Mindenkinek egy élete van, hadd élje a vágyainak megfelelően. Nem lesz ettől rossz ember.
26/N
#3 nagy részük NEM akarja ezt elérni!!! Vannak ilyenek, de azért nem mindenki.
4-es voltam
Nem tartozom az általad említett szubkultúrába és nem is igazán ismerek ilyen embereket, pedig elég sokáig voltam egyetemista és Budapesten élek.
Viszont nem értem. Miért kell pont az egyediséget felhozni érvként? Miért kellene egyedinek lenni valamiben, ami működik úgy, ahogy van? Konkrétan azt várod emberektől, hogy azért szopassák magukat fölöslegesen és azért különcködjenek a többiektől, mert akkor végre egyediek lesznek. Mi az egyediség jutalma?
Komolyan nem értem. Jó, hogy már azt nem mondja valaki, hogy klisé, hogy 8 órát dolgozol. Mert egyébként az, nem? De. És működik? Igen.
Szóval ismét kérdezem, miért kellene mindig arra hajtani, hogy egyedi legyen valaki? Vagy egy ruhát se húzzak fel, ami kényelmes és praktikus, mondjuk egy minimalista darabot, mert az nem egyedi?
8 milliárd ember él a bolygón. Hova akarsz egyedi lenni? Szinte nincs ennyi különböző megoldás ugyanarra a problémára. És miért kellene egy hatékonytalanabbat választani csak azért, mert valaki más már lecsapott a működőképesre?
Vicces, hogy az a generáció hiányolja a mostaniból az egyéniséget, akik mind Bonie M.-re ropták, mind répanadrágokban jártak, és akiknek az autója egymástól is max színében különbözött.
Kérdező, most azt akarod írni, hogy nincs igazam és de így meg de úgy? Elárulom igazad van. Ugyanis én nem éltem akkor, ezért külső szemmel, nekem a 70-es, 80-as évekbeli emberek is full egyformának, egyediséget nélkülözőnek tűnnek. Mégsem gondolom így, hogy egyik se lett volna egyéniség.
Amit művelsz az általánosítás. Ismersz (inkább csak láttál) 10-20 ilyen embert és azt mondod, hogy a fiatalok nagyon nagy része ilyen, vagy ilyenné akar válni. Már most helyesbítened kellett, de így sincs igazad. Elenyészően vannak, akik így élnek, más kérdés, hogy nagy a követő táboruk és sokan favorizálják őket.
De még ebből se vonhatod le a következtetést, hogy a követőik ugyanolyan életet akarnak maguknak, mint kedvenceik.
Valószínűleg azért követik őket ennyien mert
- szépek
- érdekes vagy éppen sok tartalmat gyártanak
- olyan szegmensét mutatják be az életüknek, amely sokakat érdekel.
Sőt, valószínűleg azért is követik őket, mert bár nem akarnak olyan életet mint az övék, érdekesnek találják. (pl. más dolog egy olyan ember oldalát követni, aki havonta máshova utazik, és más dolog az ő életetét élni. Családanyaként szívesen követném az utazásait és nézném a fényképeket a világ minden tájáról, de nem vágynék erre az életre, mert fontosabb az otthon melege, a család stb.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!