Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Mennyire lehet rácsúszni a...

Mennyire lehet rácsúszni a marihuánára?

Figyelt kérdés

Sose voltam drogpárti, egy gyerekkori jó barátom a szemem előtt épült le, majd kötötte fel magát. Csak füvet szívott, de teljesen szét esett tőle mentálisan. Szép kis trauma volt, már csak ezért is távol tartottam magam a drogoktól.


Sajnos lett egy, az orvostudomány mai állása szerint még nem gyógyítható betegségem, ami komoly, krónikus fájdalmakkal jár. 33 éves vagyok és csak szenvedés az életem. Egy haver hozott nekem füvet és baromi jó volt. Lassan fél éve napi szinten fogyasztom és sokat segít a közérzetemen. Jobban alszom, nyugodtabb vagyok, ki tudom pihenni magam. Bongból szoktam szívni úgyhogy annyira káros se lehet, mint a joint, de aggaszt, hogy hosszabb távon mit tehet velem ez mentálisan, ráadásul akárhogy is vesszük, egy illegális szerről van szó.


Persze maradhatnék a fájdalomcsillapítóknál is, de azoknak rossz mellékhatása is van. A fű se tökéletes, mert például a rövidtávú memóriámat nagyon rontja, de csak a szer hatása alatt. Ugyanakkor sokat segít és nem érzem egyelőre, hogy teljesen szét esnék tőle, legalábbis nem jobban, mint egy hirtelen előtörő fájdalomtól vagy a gyógyszerektől.



2021. dec. 12. 00:52
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%

Nincs ebben tapasztalatom, de gyógyulást. :)


28/F

2021. dec. 12. 01:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
2021. dec. 12. 01:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
37%

Szia, hagyd ott a nyugati orvoslást, főleg krónikus betegségeknél semmit nem ér, mert nem gyógyít, hanem fenntartja az állapotot, ez neki a biznisz.

Sokszor horror összegekért.

Végezd el az Arolo I-II-t, vagy próbálj ki zsinórban 3-5 kezelést pár naponkénti szünetekkel.

Homeopátiás és kínai orvoslás próbálása, stb.

Maria Treben könyvét szerezd be és olvasd el, milyen gyógyfüveket ajánl, és szerezd be azokat is.

Kérdezősködj bioboltokban, milyen szereket ajánlanak és próbálgasd.

Jobbulást kívánok!

2021. dec. 12. 03:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:

Még patikákban is érdemes kérdezősködni.

Kérd a végzett gyógyszerészeket, akik nem csak eladók, asszisztensek, hanem tudódok, és kérdezgesd őket, milyen ötletük van. Nekem jobban beváltak az általuk ajánlott, sokszor pár száz forintos készítmények, mint az orvosok által felírtak.:)


Termálvizek lehetnek még jók, sokat só formájában haza tudsz vinni, és vízben oldva a kádban benne feküdni.


Most első sorban a fájdalmakra írom, mert azt nevezted meg konkrétan.


Legtöbbször hiánybetegségről van szó, érdemes a felmerült anyagokat visszapótolni táplálékkiegészítők vagy élelmiszer formájában.


Azt egyértelműen lehet látni már csak az általad leírtakból is, hogy a fűnek nem lesz kevesebb "mellék"-hatása, mint a fájdalomcsillapítóknak!

2021. dec. 12. 03:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
74%

Ha már fél éve használod napi szinten, akkor ennél jobban már nem "csúszol rá".

A fű hatása idővel változik. Másabban érzi az ember, és mást is ad be. Napi szintű használatnál már nincsenek azok a fura megértések, vagy hogy spéci összefüggéseket lát át az ember. (Ezek inkább az alkalmi használatnál vannak, mert a fű kis mértékben tudattágító hatású is.) Szóval az elején más.., és fél év alatt már benne is vagy rendesen. Kb 1 vagy inkább 2 év folytonos használat után, már teljesen beáll egy általános szintre (ami után már nem sokat változik). Csak jó lesz vele tv-t nézni, vagy zenét hallgatni, vagy pl meditálni, kiegészítésnek az élet mellé - de már nem ad újszerű élményeket. (Viszont tudom, neked nem is a célod vele.)

A lényeg hogy ennél jobban már nem mész rá. Vagyis csak akkor lehetne ezután még gáz nálad, ha az életed elől kezdenél menekülni vele.

Pl van aki nem akar az életében lévő problémákkal foglalkozni, és megoldásokat keresni - hanem csak beszív, és elvan mint a polcon a befőtt. Egy idő után pedig már van aki úgy érzi, hogy esélytelen számára az, hogy helyre tudná hozni az életét. Mert egyszerűen benne a ragadt a semmittevésben. Ilyen esetben viszont depressziót is kiválthat, hiszen a használó egyre kevésbé lesz kibékülve az életével. Valóban van akit ez beszippant, és annyira kilátástalannak tűnik aztán az élete, hogy inkább feladja végleg a harcot. Viszont ez nem kifejezetten a fű miatt van, hanem inkább a függőség teszi ezt az emberrel. Aki ezt az utat járja, az nem csak a fűvel csúszhat ebbe bele, hanem szinte bármilyen más szerrel is. A függőknél jellemző tehát hogy menekülnek az élet elől, és ezért lesz ilyen aztán a hozzáállásuk is, aztán egy ponton ez maga alá gyűrheti az embert. (De ezt csak azért vezettem így le, hogy értsd az egész hátterét is.)

2021. dec. 12. 09:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:

Mennyire lehet rácsúszni a marihuánára?


Nagyon, ez ember függő.


De azért azt jó lenne tudni, hogy pontosan milyen betegségben szenvedsz, ezt valamilyen módon kezelteted-e gyógyszereken kívül ?

2021. dec. 12. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
100%

Erre terence mckenna mondta, hogy aki megőrül( egy ennél sokkal jobb szót használt( már nem emlékszem mit)) a pszichedelikumoktól, azok előtte is őrültek voltak.


Szóval ha az a barátod leépült és öngyilkos lett, akkor az már naaagyon régen alakult benne.

2021. dec. 15. 08:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
100%

Meditálj.

Nekem kamasz koromban fotografikus memóriám volt a fű hatásának idejére.


Nagyon durva volt átélni, hogy azokra az időkre, amíg be voltam tépve, minden apróságra emlékeztem.

Egyszer h tényleg teszteljem, felvettem egy tanórát, aztán leírtam amiket mondott a tanár, majd egy barátom leellenőrizte.


Szóval a te elméd. Az anyagok semmit se csinálnak az elmével, csak lehetőségeket adnak neki, de a lehetőségeket te használod.


Volt hogy megettem 3 gram gombát, és brutálisan szétcsúszott minden. Alig bírtam a testemben maradni.

Erre egy haverom elesett és eltörte a karját. 5 másodperc alatt kijózanodtam. Leírhatatlanul hullámzó, intebzív érzelmekből, gyönyörből, és fényárból, szuperkomplex gondolatokból, visszaestem a teljes józanságba.

Minden átlagos lett. Már nem folyt amit láttam. Előtte felállni se bírtam kb. Utána bevittem kocsival a korházba.


Szóval....


Legyél egészséges, fejleszd magad, és akkor a fű csak még inkább rátesz erre.

2021. dec. 15. 08:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:

Nagyon köszönöm a válaszokat. Kaptak nagyon hasznos válaszokat is, értékeltem is.


A betegségemet azért nem akartam leírni, mert ki akartam kerülni a “jóindulatú életmód tanácsadókat és mlm-es csodaszer értékesítőket”. Sajnos nem sikerült így se, de a hasznos válaszokat így is köszönöm!


Egy dolgoz rosszul fogalmaztam. Nem a gyógyszereimet cseréltem le a fűre, hanem mellettük, afféle “kiegészítő terápiaként” használom. Nem csodaszer, nem oldja meg a problémát, de egy kicsit segít, hogy jobb legyen a közérzetem.

2021. dec. 26. 10:50
 10/13 Fahéj Bertalan válasza:
100%

Azok alapján amit leírtál, nem gondolnám, hogy félned kellene. Szerintem teljesen oké a helyzetedben. A bong is jó, mert nem dohánnyal kevered, esetleg érdemes lenne valami külföldi oldalról valami vape pen-t rendelned.


Én 30 éves vagyok, 8 éve szívok. Ebből volt vendégmunkás időszak Hollandiában, ahol napi szinten csináltam és sajnos hazahoztam ezt a szokást onnan egy időre, de azt sikerült visszaszorítani. Sokkal jobban szeretem mint az alkoholt, de most jött el az a pont, hogy kicsit pihentetem. Azt is észrevettem, hogy a rossz megszokás miatt én csak joint formában szeretem. Nekem is van egy barátom, akinek a sorsa hasonlóan alakul, mint a tiédnek, de remélem, meg tudjuk fordítani. Ő is befolyásolt a döntésemben. Sajnálom a történteket a te barátoddal. Biztos megtettél mindent, de van egy pont, onnantól kezdve neki kell felismerni és változtatni a dolgokon.


Figyeld a belső kommunikációd! Ha azon kapod magad, hogy egyre több olyan kis alkut kötsz magaddal, aminek a lényege az, hogy szívás legyen belőle ekkor is, akkor is, akkor kell a féket behúzni.


Sok sikert!

2022. jan. 3. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!