Mit tehet egy szülő ha a gyereket már kiskora óta arra neveli hogy a felsőoktatásban fog jó végzettséget szerezni, de a gyerek máshogy dönt?

Ebben az esetben akkor a gyerek kőműves lesz.

Nem mindenkinek az a vágya hogy diplomája legyen. A szülő pedig ezt nem döntheti el. Ha a gyerek nem akarja, akkor nem is szabad erőltetni.

A szülőknek ezt el kell fogadniuk, a gyerek nem a tulajdonuk, akin keresztül vagy a beteljesületlen álmaikat vagy bármi mást megélhetnének.

Gyerekneveléssel kapcsolatban az "anyagi ráfordítás" nem értelmezhető, mert ahol ez felmerül, ott a szeretet megkérdőjelezhetővé válik: "mennyit áldoztam rád és te ennek ellenére" stb...

Attól függ... Egy ilyen háttérrel rendelkező ismerősöm asztalos lett és felfuttatott egy saját vállalkozást gyönyörű egyedi bútorokkal. Ő tervezi őket, hívták már művészeti kiállításokra is. Neki végig ez volt a terve, más asztalos pedig az ikeának dolgozik és konyhapultot darabol méretre éveken át.

Remélem érted, amit ki akarok hozni. A jó hátterű, tanult gyerektől elvárnám, hogy a választott szakmájával legyen terve azon felül, hogy elmegy az első helyre, ahova felveszik rabszolgának.

Szóval ha a gyerek kőműves akar lenni, akkor legyen, csak tudja megindokolni és elmagyarázni, hogy mit szeretne.

Az én szüleim sosem erőltették az egyetemet, sőt soha nem is esett szó róla míg iskolába jártam, bár mindkettőnek érettségije van, apámnak 1 szakmája, amivel nem keres valami jól.

Annyi kitételük volt, hogy legyen egy normális szakmám. Hogy ez OKJ, vagy főiskola, már nem érdekelte őket.

Érettségi után marketinget tanultam (OKJ), utána 1 évig irodában dolgoztam. Nem mondtak rá semmit.

Aztán elvégeztem egy egészségügyi képzést, és egy kórházban kezdtem dolgozni. Na, ott már elindult szüleim fejében a vezérhangya, hogy menjek ki Ausztriába időseket ápolni, meg háztartást vezetni, sz*rt pucolni, mert azzal milyen jól lehet keresni.

Mondtam, hogy nem, köszönöm. Ezután kicsit megharagudtak rám, hogy eü-s voltam éhbérért. De szerettem a munkám.

Aztán munkabaleset miatt elhagytam az eü pályát, betanított munkát végeztem, amivel annyit kerestem, mint más Ausztriában (300-400 ezer nettót vittem haza), a munkahely pedig 10 percre volt az otthonomtól. Ez tetszett nekik, bár nekem annyira nem, pénz ide vagy oda.

Aztán elkezdtem olyan helyen dolgozni, amit most nagyon szeretek, nagyon élvezek (mentő vagyok), de mivel keveset keres, csak a fikázást hallom szüleim részéről. Nem érdekli őket, hogy inkább végzek olyan munkát, ami keveset fizet, de szeretek, mint olyat, ami sokat fizet, de utálom.

Aztán most elkezdtem gondolkodni az egyetemen (orvosi, vagy állatorvosi), és itthon készülök rá, újraérettségizem mindenből.

Most hirtelen támogatni kezdtek, és folyton azt hajtják, hogy "kell egy diploma mindenképp, neked egyetemre kell menned, csalódnánk, ha nem vennének fel stb).

Hallott az én esetemben minden pénzt (vizsgadíj, suliba járás, kollégium) stb én fizettem a fizetésemből. Na jó, a kollégiumnál gyakran belepótoltak havonta 3-5 ezer forintot apuék, mert havi 10 ezer volt a szállás kajával midennel együtt.

A szülők részéről miért áldozat, ha arra kondícionálják a gyereket, hogy egyetemre menjen?

Nem ő tanul, nem ő jár fakultációra.

A különóra nem olyan draga, hogy anyagi áldozat legyen, stb.

Azt kellene felfogni a szülőknek, hogy a gyerekükbe invesztáltak, nem a gyerekük karrierjébe elsősorban. Attól, hogy nem megy egyetemre, még nem vesznek kárba ezek a dolgok. Az sem biztos, hogy pár év kőműveskedés után nem gondolja meg magát.

Engem a szüleim művészeti irányba toltak nagyon, mert piszokjó kézügyességem volt, csak úgy, mint mindenkinek a családban. Jártam rajzra, tanultam festészetet, járattak gitárra, zongorára, egyikhez sem volt olcsó a felszerelés. Nyertem középiskolásként pár díjat, aztán elmentem mérnöknek tanulni, ez meg megmaradt hobbinak 💁🏻‍♀️