Akinek volt kamaszkori, vagy most felnőtt korában plátói szerelme: mit szóltatok hozzá, mikor kiderült róla, hogy gyereke lesz\lett?

Nem csak a plátói szerelme(i)m, hanem úgy alapból az összes régi iskolatársam családalapítása megráz, kiakaszt és felzaklat egy kissé, valahányszor hírt kapok róluk.

Eszembe jut ilyenkor ugyanis, hogy mennyire eltelt az idő, és már nem olyan önfeledt, fiatal gyerekek vagyunk, mikor még megimsertük egymást, hanem durván beléptünk a felnőttlétbe. Ezt pedig nehezen viselem.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne örülnék a boldogságuknak.

A plátói szerelem egy fa$$ág ha belegondolunk, ha melósként megtetszik az embernek egy vállalkozó lánya aki nagyon követi a divatot, borzasztóan szép, de még sem tudsz hozzá közel kerülni mit tudnál csinálni, azon kívül hogy nézegeted a képeit?

Én sem fogadtam jól hogy esküvője lett annak a fekete modellnek akin fel nőttem, és élveztem szinte minden képét, de azt még annyira sem hogy családja lett, és gyerekes anyukává vált, viszont mivel nem vagyunk aberrált emberek így tudomásul kell venni hogy másnak van élete, nem csak ábrándozik a másikról, ezért túl kell lépni ezen.

Én elengedtem a dolgokat, meg amúgyis egy 33-35 éves nő már biztos nem fog neked tengerparti fürdőruhás fotózásokat vállalni, család mellett... amiket fehér kölyökként nézegetek szabadidőmben :D

29F

Semmit.

Az élet megy tovább, előbb-utóbb mindenki megállapodik.

Némileg vigasztal, hogy egy nap majd én is megtalálom a tutit.