Mindenkinek ugyanúgy megvan a lehetősége változtatni azokon a dolgokon, amivel nem elégedett? Vagy ennél bonyolultabb?

könnyebb sírni, mint változtatni

a pénz és egyéb dolgokat használják kifogásnak, ha valaki nagyon akar változtatni és tesz is érte, akkor igen képes

viszont vannak esetek amikor nem kifogások vannak, hanem valós gátak

például amikor valaki olyan betegséggel rendelkezik, vagy fogyatékossággal, hogy lehetetlenség elköltöznie a szüleitől, mert életképtelem egyedül

ilyen esetben a párkapcsolat ami másik alternatíva, vagy annyi pénz, hogy megfizessen egy ápolót, de hát hátrányos helyzetűként nem valószínű, hogy ezt előtudja teremteni

szóval nem mindenkinek van lehetősége minden téren, de az emberek ~95%-a simán tudna változtatni a dolgokon, csak valójában nem akar

mondják, hogy akarják, de mégsem, csak fantáziálnak

úgy kell elképzelni ezt az akarást mintha azt mondanám, hogy jövőre a Holdon akarok sétálni

lehetséges ez a dolog? igen

hiszek benne? nem

Nagyon sok mindenen van lehetőség változtatni, de sokszor lelki ereje nincs az embernek a nyomorában. Pl. mozogni, munkahelyet váltani. Én emiatt nem nézek le senkit, mert borzasztó nehéz.

De van bőven olyan is, amin nem tudsz: pl. komoly vagy krónikus betegség, amit nem lehet gyógyítani, vagy haláleset. Én átmentve rengeteg mindenen már csak ezt a kettőt tartom ilyennek, amíg egészség és család meg szeretet van, minden megoldható.

Viszont ugye ezeken nem lehet változtatni, egy dolog maradt, amire hatásod tud lenni, a hozzáállásod. De ehhez is lelki erő kell, amit sokszor nagyon nehéz összeszedni.

Nekem sok évembe telt otthagyni egy munkát, mert olyan lelkiállapotban voltam, hogy nem tudtam elvégezni a feladatomat rendesen.

Az a munkahely meg szó szerint leszarta, ami az egyik oka miért volt kegyetlen a hely, senki nem volt megbecsülve semmilyen téren... így maradtam, mert máshonnan meg kirúgtak volna friss belépőként.

És persze panaszkodtam, mert könnyített a lelkemen.

Aztán nagy sokára váltottam, amikor összekapartam magam.

Aha mert Magyarországon túlteng a társadalmi mobilitás. :D

Persze a jog előtt mindenki egyenlő [elvben] így tehát teszem azt mindenkit megillet 12 félév államilag támogatott félév az egyetemen ha teljesíti a feltételeket nemde? Csak mondjuk nem m1, hogy nekem egy random debreceni panelből kell megugranom a feltételeket egy kinda oké gimiből vagy a legutolsó szakmunkásképző tárgyadombról valahol Mordor megyében, és akkor még tényleg olyasmiről beszéltünk ahol a jog szerint egyenlő esélyekkel kellene, hogy indulj. [Aztán ha a bíróság kimondja, hogy ez nem valósul meg akkor a "demokratikusan megválasztott Miniszterelnök" közli, hogy magasról leszarja.]

Egy párkapcsolat esetén ilyen nincs. Mármint nyilván vannak jog álltal határolt részei de nem ennyire specifikusan. Itt jön a képbe a pszichológia, még ha anyagilag megtehetné akkor sem feltétlenül lesz képes kilépni az adott kapcsolatból, simán lehet hogy ha oda vágnál hozzá 1 házat akkor sem tenné meg mert az egész pénz kérdés csak a legit ok eltagadására van.

Ezen túl meg ott van a tény miszerint: nem, nem indul mindenki egyenlő esélyekkel. Persze ha eléggé tágan értelmezzük akkor mindenkinek ugyanaz a minimum [vegetatív állapot] és a maximum [mondjuk a megvilágosodás :D ] csak hát van 1 genetika nevű dolog a világon ami azért ennél szűkebbre veszi a mozgásteret.

Meg aztán mondjuk egy bántalmazó kapcsolatban nem igazán elvárható az, hogy hát 1-3 év múlva mikor majd lesz 1 új szakmád majd szépen elmész már ha még élsz. :D

Lényeg a lényeg: nem ez marhára nem ilyen egyszerű és baromira esetleges és rohadtul determinált.

Sok bántalmazott annyira fél, hogy még emberi segítséggel se mer kilépni a kapcsolatból, mert félti az életét.

Ez nem kényelmesség...

A nyitóra visszatérve.

Az ember mérlegel. Azzal, hogy kilép, veszít is, nemcsak nyer. Összegzi a jó és rossz oldalát a két élethelyzetnek, és inkább marad. Nem azért, mert hú de jó maradni, hanem, mert az a kisebbik rossz. Ettől függetlenül a rossz dolgok még tovább zavarják.

Az igaz, hogy egy érzelmileg intelligens ember felvállalja, hogy ezt a hátrányt azokért az előnyökért cserébe tudatosan vállalta. És akkor jobb lélekkel viseli el a rossz dolgokat. De ilyen ember kevés van. A legtöbb ember választ valahogyan, és szidja azokat a körülményeket, amik rosszak abban a döntésben.

Az egy másik kérdés, hogy van egy olyan effektus is, hogy az ember nem szívesen látja be, hogy rosszul lépett. Vagyis elválik, és nem szívesen mondaná 10 évvel később, hogy annyi hátránnyal járt ez a döntése, hogy jobb lett volna maradni a házasságban. Hanem szenved a hátrányok miatt, de hangsúlyozza, hogy nem bánta meg azt a döntését.

Ezek ilyen lelki mankók sok embernek, hogy elfogadható embernek tarthassa magát.