Mit gondoltok a pszichológusokról? Értékesnek tartjátok a munkájukat? Hasznosnak tartjátok őket?

A kozeljovoben lesz mar olyan AI alapu chatbot ami a pszihologusok 99%-anal jobb munkat fog vegezni. Nagyon ritka szerintem koztuk a jo szakember, sokszor tobbet artanak mint hasznalnak. Ezen kivul anyagi erdekuk, hogy a paciens NE gyogyuljon meg.

Szerintem osszesegeben negativ a tarsadalmi hatasuk, ugy mint az ujsagirokenak. Mind ket csoportban van egy mareknyi nagyon jo akire mindenki mutogat, a tobbi meg megelhetsi pioca.

3.as emberre válogatja. Nyilván vannak olyanok akivel még rosszabb is lesz a helyzet, de van aki segít.

Ezt az alkalmazkodó képesség miatt mondanám, a pszichologús valamelyest alkalmazkodik az adott spácienshez. Ezt nem tudom elképzelni 1 olyan szerkezet alapján ami statisztika alapján dolgozik.

Tegyük fel minden tényező sikerül. Megalkotunk 1 ilyen eszközt.

Az adatbázisa miatt hatalmas mennyiségű tárhelyre lenne szükség, továbbá sokan inkább fogják választani a hús vér embert.

Emellett kell az emberi felelősségre vonás lehetősége hogyha valamit elkövet utána a spáciens... 1 gépre nem lehet felelősséget terhelni és jogi ellen lépéseket tenni. Ez az a indok szerintem ami miatt nem fog annyira elterjedni az AI ezen a szinten, betegség azonosítás stb... Egyszerűen ha félre diagnosztizál valakire kell terhelni mindent.

Volt egy ismerősöm, aki inkább a másik kihasználására fókuszált a pszico-alkalmai során (szerencsére csak logikai, agyi tekintetben értve).

Nem jönnek be, mert attól függetlenül, hogy valóban az ügyfélnek kell megtenni a lépéseket, a pszichomukiknak nagy hasznuk aligha van.

#4 A felelosseg reszeben lehet igazad van, de egy ceg esetleg vagy maga az allam azt at tudja vallalni.

En tanultam egy ilyen beszelgetes modszertanat es igazabol nyitott kerdesek sorozata, egy jo pszihologus soha nem fog konkretumokat megfogalmazni hanem ravezeti a pacienst a megoldasra. Nem olyan nehez dolog ezt automatizalni. Mindig lesznek esetek amivel sem az ember sem az AI nem tud majd mit kezdeni, de a tarsadalom nagy egeszere nezve a leggyakoribb tunet egyutteseket,semakat az AI mindig jobban fel fogja ismerni szimplan mert nagyobb minta alapjan dolgozik. Egy ember lehet evente lat 200 pacienst, a gep meg az egesz orszag osszes esete alapjan von le statisztikai kovetkeztetesket.

6os.

Bizalmi kérdéseket is kiemelném, nem e tartanának szerinted az emberek attól hogy a titkai rögtön eltárolásra kerül e. (Egy adatbázis esetében szükséges is lenne).

Illetve ki fogja megírni, tesztelni... Oké, informatikailag megoldható, ott bármi. De az önvezető járműveknél is láttuk milyen problémák léptek fel, hiába volt jó szoftver és adatbázis. Az előbbit uttalat utakon tesztelték, az emberi teszteket ki vállalná?

Nem hiszem hogy sok jövöje lenne ebben a kategóriában az AInak...

De mondjuk sok mást nem hittek volna az emberek 50 évvel ezelőtt. Szóval teljesen nem is zárhatom ki...

A nullára leszek pontozva, de üsse kavics. :D

Nem szeretem őket.

De persze ezt nem azt jelenti, hogy a munkájuk szükségtelen.

Az lenne a feladatuk, hogy egy fennálló problémát visszavezessenek a gyökerekig, hogy lásd, ez miből gyökerezik.

Mondjuk lehet, hogy gyerekkorodban kivettek mindent a kezedből, mert így gyorsabb volt vagy a tökéletességre törekedtek, és ez egy olyan szituációt idézett egyszer elő, amikor önmagad nem tudtál valamit elvégezni és megszégyenültél, enek a hatására pedig mindig mindenhez kevésnek érezted magad, mert egyszer amikor önállóan próbáltál elvégezni valamit, nem sikerült.

Mondjuk vegyünk egy teoretikus lányt, Julit. Julit majdnem 3 éves koráig pelenkázták, mert a szülei folyton elfoglaltak voltak, sokat utaztak, kényelmesebb volt nekik a pelenka, később Julinak, ha rajzolnia kellett valamit, össztépték otthon, mert csúnya volt és a szülők gyorsan rajzoltak egy másikat. Az óvodában Juli egyszer dolgokat nem tudott egyedül elvégezni, mert az óvónénik vagy kiabáltak vele, hogy nem tudja vagy gyorsan megcsinálták helyette, otthon is az elfoglalt szülők inkább mindent ráadtak Julira, megoldották helyette, mert így gyorsabb volt. Amikor elkezdte az iskolát, Juli házifeladatát mindig kiradírozták otthon, hogy nehogy feketepontot kapjon. Juli nem tudta megtanulni a ki és begombolást és nem vették észre otthon, hogy ezzel törődni kéne, a finommotorikát fejleszteni, hanem gyorsan elintézték helyette még 8 éves korában is öltözésnél és vetkőzésnél segítették, mert állandó rohanásban voltak, vagy iskolába mentek vagy szakkörre, hajnalban mentek este értek haza és akkor még a leckével is törődni kellett és a tanítónéni is 25 másik gyerekre figyel, neki is gyorsabb így.

Ráadásul emiatt az idősporolás miatt rászoktatták Julit, hogy minden parancsot telejsítsen, minden mondtatot szó szerint értsen és vegyen komolyan.

Közben Juli és az sztálytársai idősödnek, már mindjárt felsőe mennek, mind nagylányok és nagyfiúk és kinevetik azt, aki hisz a Télapóban meg ogyó és Babócát néz.

Történik egyszer, hogy a 9 éves Julit egy rokonra bízzák egyik hétvégén. Juli és a rkon egész délelőtt a játszótéren vannak, úgy gondolják, hogy mennek utána egy programra Juli barátnőjével és annak az anyukájával, csak előtte felszaaldnak a holmijaikért és amikor mennek fel, Juli egyből szalad a wcre, majd egykis idő múlva odahívja a rokont, hogy segítsen kigombolni a nadrágját. A rokont teljesen meglepi, hogy egy 9 éves lány ezt nem tudja magának megcsinálni és nemmel felel és amikor Juli összegörnyedve mondja, hogy "De hiszen pisilnem kell!", akkor csak ennyit felel, hogy "Akkor pisilj be!", amire Juli nem érti, hogy ezt nem szó szerint értette, hanem, hogy próbálkozzon tovább, szóval nadrágostól leül a wcre és bepisil.

Nem csak hogy 9 éves nagylányként kellett egy rokon szeme láttára összepisilnie magát, de a rokon még jól be is olvas neki, ráadásul késve érkeznek le a barátnőjéhez, akik észreveszik, hogy teljesen más ruhában van, akkor ezen idegeskedik, hogy mi lesz, ha kiderül róla, hogy nagylányként ez történt vele, ráadásul amikor hazajönek a szülei és erről értesülnek, akkor a rokonnak adnak igazat, tehát Juliban nem az tudatosul, hogy nem foglalkoztak eleget a fejlődésével és a rokon is rosszul kezelte a helyzetet, hanem az, hogy egy ilye alap dolgot nem tudott egyedül megcsinálni, mert buta.

Ez nyomot hagy benne és ahogy Juli nől fel, egyre inkább kivonja magát minden alól, amit egyedül kéne csinálnia és könyörög a segítségért, mert úgy érzi, ő buta, ezért pedig mindig megkapja, hogy milyen butuska, hát más egyedül csinálja, tehát mégjobban megerősitik benne, hogy ő buta.

Ráadásul Juli megreked ennek köszönhetően egy gyerekes szinten, mert midnig fél önállósodni, hiszen az jól bevált módszer, hogy megmondják mi legyen, mit tegyen, megcsinálnak helyette mindent, akkor nem érheti őt kudarc, kellemetlenség, ráadásul mivel a tökéletességre kell törekednie és felteszik magasra a mércét, hiszen egykor a leckét is helyette csinálták, hogy tökéletes legyen, mindig ideges, hogy ő neki nem fog az ötös összejönni, pedig ez az elvárás - ez pedig ahhoz is vezethet, hogy eltünedeznek emllőle a barátai, amikor gimibe megy, nem tud barátkozni, hiszen egy folyton feszengő, "stréber", önállótlan lánnyal nem igazán haverkodnak, sőt lehet ő lesz az akit szekálnak.

Juli amikor felnőtt lesz nehezen önállósul, elrettenti a gondolat, hogy ő neki munkába kell állnia, albérletbe mennie, gyereket kell szülnie, stb, akkor úgy gondol vissza az egész életére, hogy gyerekkora óta mindenhez buta volt és ahhoz se volt jó, hogy barátai legyenek vagy a családja szeresse olyannak amilyen, és ez felnőttkorában sem lesz másképp, ami pánikbetegséget idéz nála elő.

Ekkor kerül Juli pszichológushoz.

Egy jó terápia során ezt visszavezeti a pszichológus és megérteti Julival, hogy mi volt az a pont amiből gyökerezik az egész és tulajdonképpen ő sosem volt buta csak nem volt lehetősége rendes tempóban fejlődnie + a mérce mindig magasabbra volt téve a kelleténél és nincs elmaradva senkitől, ugyanolyan felnőtt ő is mint más és ugyanarra képes mint más szóval ne féljen semmilye erőfeszítéstől mert képes mindenre, ha elég energiát fektet bele.

Viszont az a probléma, hogy nem mindenki jó pszichológus, Juli kifoghat olyant, aki csak a felszínnel törődik, hogy MOST mi van Julival, talán ő maga em érti meg, hogy a gyökereket kéne keresnie vagy időhíján csak rámond valamit Julira, esetleg továbbítja egy pszichiáterhez, aki begyógyszerezi őt, amiről tudni kell, hogy az első 3 hétben amíg bell a gyógyszer a páciensnél midnenféle mellékhatások léphetnek fel, mit Juli még nehezebben él meg és Juli 4 pszichológus után is ugyanott tart, hogy egyszerűen nem tud ebből az állapotból kilábalni, mert 2 mondat után már kezdődő skizofréniával vagy border line-al diagnosztizálják és kapja is a gyógyszert, ha elutasítja a gyógyszeres kezelést, akkor azt mondják rá, hogy nem mködik egyött, aki meg hajandó gyógyszerek nélkül segíteni neki, az is csak megkérdezi, hogy mi volt a múlthéten és mire végig mondja, addigra vége is a foglalkozásnak és Juli ettől frusztrált lesz, hogy ő már súlyos pénzeket kiadott, de évek óta ugyanúgy érzi magát.

Mindeközben a családban ő lesz az ideggyenge ember, akire már beszólnak, hogy nem igaz, hogy ennyire életképtelen és a fele fizetését pszichológusokra meg terápiákra szórja el, illetve barátkozni is nehezen barátkozik hiszen tudatalatt mindenkiben egy segítőt, egy védelmezőt keres, aki pátyolgatja és teljesen reális, hogy senki sem akar egy felnőtt ember béiszittere lenni.

Na ez az oka annak, hogy én nem vagyok a pszichológusok szerelmese, hiszen a szakmájához nem értő pszichológus többet árt, mint használ.

Pszichológusként kezdtem a karrierem, igazából becsülöm a munkájukat, főleg azért, mert én közben rájöttem, hogy nem tudnám csinálni. Nem tudnék közvetlenül emberekkel foglalkozni, bármennyire is van egy olyan motivációm, hogy rajtuk segítsek.

Végül a kísérleti pszichológia irányába húzott a szívem, megtanultam programozni és már van némi rálátásom a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás egyes területeire. Ezt csak azért hoztam szóba, mert látom, hogy szóbakerült a válaszok között.

A pszichológiát sokáig pszeudotudománynak tartották, főleg azokban az időkben, mikor Jung beírta a nevét a pszichológia történelmébe (is). A pszichológiának több ága van, némelyik meglepően közel áll a természettudományokhoz, más más módszertannal dolgozik. A "hogyan" nem mindig egyértelmű, de a gyógyulási eredmények alapján valahogy mégis úgy fest, működik az is, amit mi, természettudományokhoz közelebb álló szakemberek kicsit bullshitnek tartunk. A terápiás cél alapvetően az, hogy mindenki a hozzá közel álló keretben tanuljon. Ebből adódóan én biztosan nem mennék meseterápiára, mert nem tudnék olyan elszántan dolgozni magamon abban a keretben, mint mondjuk egy kognitív terápiás módszertan mentén. Ezen a ponton kiemelem, hogy a pszichológusok hatékonysága elsősorban a páciensen múlik, az ő betegségtudatán, hajlandóságán. Aki nem szeretné, hogy segítsenek rajta, azon sajnos nem lehet, nyilván az ember el tudja engedni a füle mellett a szavakat akkor is, ha kényszerítik, hogy hallgassa. Márpedig, egy pszichológus csak beszélget. Pszichiáternél más a helyzet, bár ott is a végső megoldásnak számít a gyógyszeres beavatkozás például. Gyakran a két szakember együtt végzi a munkáját.

Alapvetően a pszichológusok, mint emberek nagyon különbözőek, én nem vonnék le ebből messzemenő következtetést. Viszont, amíg a szakmát tanultam, gyakran éreztem szükségét annak, hogy egy szigorúbb szakmai alkalmassági alá vessék a leendő hallgatókat. Persze, később vannak kötelező önismereti és egyéb tréningek, de rengeteg olyan hallgatótársam volt, aki a viselkedésével és a tudása alkalmazásával komoly morális kérdéseket vetett fel a szememben. Arról nem beszélve, hogy sokakat önmaguk megértése és gyógyítása visz a területre, ami abban az esetben nem probléma, ha az illető ezen a munkába állás idejére felül tud emelkedni és képes rá, hogy a hivatása ne róla szóljon elsősorban.

Amit az első válaszoló felvet, az egy érdekes kérdés. Alapvetően a tudomány fejlődésébe ma már nagyon erősen beleszól az etika, ez pedig ezen a területen az egyik kiemelkedő kérdéskör, legyen szó terápiás módszertan kidolgozásáról vagy kísérletezésről. Amit tudunk, hogy jelenleg a mesterséges intelligencia nem alkalmas betölteni ilyen szerepet és sejthető, hogy nem is érdeke ez egyik szakmának sem. Az embert "utánzó" robotok etikai háttere egy nagyon felkapott téma a különböző konferenciákon is és megfigyelhető egy trend, amiben inkább korlátokat szabnak az ilyen megoldásoknak, mintsem a fejlesztésüket támogassák.

Ahol kifejezetten erős eszköz lehet viszont a mesterséges intelligencia a pszichológián belül, az a diagnosztikai megoldások köre. Alapvetően a szakember munkájának segítésére a korai és pontos diagnózisalkotásra már ma is alkalmazunk és fejlesztünk ilyen megoldásokat például. Mindenképp jobb, mint a papír-ceruza tesztek. Sokak szerint emberségesebb is például egy felhasználói aktivitást elemezni, mint valakit direkt nagyító alá tolni egy nem túl rokonszenves környezetben.

Egy biztos, a chatbot nem a megfelelő út, főleg ha csak a páciens által írtak/elmondottak állnak a rendelkezésére. Bár online terápiás ülések már léteznek és sokan preferálják, ezekről is elmondható, hogy nem valók mindenkinek. Emellett a pszichológusok munkájának jelentős része a nonverbális jelek értelmezése és közvetítése. Az elhangzottak meglepően kis részét teszik ki annak, amit egy szakember ténylegesen használ. Amit pedig még tudunk emellett az ai-ról, hogy minél komplexebb egy feladat, minél több a faktor, annál nagyobbat tévedhet és annál inkább igényli az emberi beavatkozást.

Úgy gondolom, hogy egy olyan közegben, ahol a segítségadás módján emberéletek múlhatnak, nem fog sor kerülni egy olyan technikai megoldásra, ami teljesen önműködő.