Hogyan írnád körbe szavakkal az egyetemi életed?

Az első év izgalmas volt, főleg az eleje, szabadabb életet éltem.

Utána ez megmaradt, de frusztrált a tanároknak a hozzállása, hogy az egyetemre robotok járnak és nem hallgatók akik több más órát látogatnak, nekik is megvannak a gondjaik, az egyéb teendőik. Gusztustlannak tartottam, amikor az egyik tanár a terhes csoporttársamnak beszólt vagy egy másik tanár megjegyzéseket tett a félárva csoporttársamnak, hogy egyetem mellett dolgozik és ezért egy csomó óráról "óg".

Elképesztően vártam középiskola végén már, hogy egyetemre járjak.

A sok iskolaváltogatásnak köszönhetően, plusz hogy nem találok közös érdeklődési kört a korosztályom túlnyomó részével hozzájárultak ahhoz, hogy középiskola végére egyetlen barátom maradt akivel kizárólag online tudtam tartani a kapcsolatot földrajzi okok miatt (én Magyarországon, Ö Izraelben).

Aztán felvettek egyetemre 2018 nyarán. Eufória, izgalom, reménykedés.

Már a nyáron bekerültünk egy facebookos szakos csoportba, és én tudtam hogy nem tudok menni a gólyatáborba, de nem akartam teljesen ismeretlen emberek közé menni, így szerveztem a facebook csoporton belül egy egy nap-egy éjszaka eseményt. Kirándulás, este kulcsosházban beszélgetés, italozás, alvás.

A 140 fős csoportból mindössze 12-en jeleztek vissza hogy jönnének, és a 2 hétig tartó szervezés alatt 6 ember le is mondta... na már ez egy keserű lecke volt arról, hogy mennyire is számíthatok itt szociális életre. Ezt csak utólag látom, akkor még nagyon elhittem hogy "ez más lesz, csak veletlen hogy alig jönnek".

Megvolt a program, jól éreztük magunkat.

És ez volt az egyetlen és utolsó egyetemi szakos program amin voltam... és nem, nem rajtam múlt.

Eljött a szeptember, beiratkozás.

Onnantól kezdve még azokkal sem tudtam lógni akikkel nyáron nagyban túráztunk az erdőben és közösen ittunk.

Semmi nem volt utána.

Órák, órák, órák, gyakorlatok, gyakorlatok, gyakorlatok, ZH-k, ZH-k, ZH-k, és rengeteg előre aggódás a vizsgák és átlagok miatt.

Ez Szeged volt. Vasárnap este megérkezett a diákok 90%-a a városba, itt voltak tanulni és aludni hét közben, aztán pénteken az utolsó délkor befejeződő előadás után mint a puskagolyó megindultak a vonat és buszpályaudvar felé...

Semmilyen hétvégi közös lógás nem volt.

Még az első félévemre jellemző csillogó szemeimmel igyekeztem leszervezni egyetlen árva sörözést, de nem lehetett.

140 emberből nem lehetett 5-6-ot összehívni kötetlenül, egyetemen kívül élni kicsit és ismerkedni.

A szokásos leoffolásokat hallgattam szó szerint féléveken keresztül.

"Most szorgalmi időszak van, nem érek rá".

"Most vizsgaidőszak van, nem érek rá".

"Most nyár van, otthon vagyok családdal / dolgozom".

Nekem ebből elég lett.1,5 év teljes magányután meguntam hogy igyekszek közösséget építeni. Onnantól kezdve nem törtem magamat ezen a téren.

És igazán az ezzel a feladattl megbízott HÖK se törte magát.

Szegeden az egyetemi szociális élet kimerül annyiban, hogy van egy gólyatábora minden szaknak aztán csá.

Évközben meg semmi.

Ha az ember szeret szar zenékre legeslegalsóbb polcos "boroktól" és "vodkáktól" csatakrészegen lötyögni akkor még a Károlyi kolit ajánlom.

A kényelem minden szükségletét nélkülözi, minden szinten lopnak mint annak a rendje, ezzel eléggé aláásva a mondvacsinált "közösségi szellemet", és a kolin belüli "szintelnökök" igazából csak lecsúszott lúzer kretének akik 26 évesen se tudják megcsinálni az alapszakjukat, de ha valaki ezt tudja élvezni akkor hajrá.

Na ilyenek voltak az egyetemi élményeim.

Ja, egyszer korrepetáltam fél évig egy szegedi középsulis lányt kémiából és lefeküdtünk egyszer egy haveri ivászat után. Ennyi volt a legjobb emlékem.

De közösség az nem alakult... úgy hgytam ott Szegedet mintha soha semmi nem is lett volna ott.

24/F

Elpazarolt.

Akármit csinálhattam volna, de tényleg, de én inkább sorozatokat néztem vég nélkül a koliszobában és néha összejártam a pasimmal pár órára dugni. De se bulik, se világmegváltó hobbi, se értelmes tanulás, semmi. Ellustálkodtam az egészet. Jó, a vizsgaidőszakban odatettem magam, de kb ennyi, csak annyi energiát fektettem bele, hogy meglegyen a diplomám, minden más időt elcsesztem a semmire. Az utolsó 2 félévemre kicsit összeszedtem magam és kerestem egy tartós diákmunkát, az mondjuk jó döntés volt, mert diplomaosztó után egyből mehettem is rendesen dolgozni, de ezt leszámítva az egyetemnek gyakorlatilag semmi értelme nem volt (nem a szakomnak megfelelő szakmában dolgozom).

Ha a jelenlegi tudásommal visszamehetnék az időben, ezt teljesen biztosan másképp csinálnám.

Na, utolsó 8-as válaszoló mondhatni a tökéletes példája az átlag egyetemistának.

És fix, hogy ha rákérdezett tőle bárki egyetemista évei alatt, hogy "szia, hétvégén ráérsz?" akkor tolta is a hazugságot, hogy "sziiiaaa, nem, nem nem, sajnos nem érek rá, naaagyon kell tanulnom, jövő héten 15 zh-m is lesz, de naaagyon köszi hogy szóltál, neked jó mulatást".

Aztán kikapcsolta a messengert, és már nyomta is tovább a Netflixet...

Ez az átlag egyetemista.

Az a legviccesebb amikor sz ilyen "állandóan tanulnom kell, bocsi" féle kiscsajok meg kissrácok a 3 éves képzést 4, vagy neadjisten 5 év alatt végzik el, és természetesen 4 év sem elég arra hogy normális tempóban megírjanak egy 30-40 oldalas szakdogát, ezért a nyolcadik félévük utolsó három hónapjában b***ák össze az egészet, és panaszkodnak végig hogy "oooolyan nehéz a szakdogaaaa".

Egyetemen az ember kettő dolgot tanul meg igazán:

Panaszkodni, és rájönni hogy mennyire ne higgyen mások kamu panaszkodásának.