Állsz most valamilyen nagy dilemma előtt? Van valami, amit meg kellene tenned, de erőtlennek érzed magad hozzá? Kell valami nagy döntést hoznod?

Ilyen nálam majdnem mindig van, főleg a munkahelyem miatt. Van pár dolog, amit meg szereték beszélni a csapattal, mert problémának tartom, de félő, hogy h*ének néznek, ledarálnak.

E mellett a munkahelyváltás is mindig dilemma: jelentkezek több helyre, de nem tudom, hogy A, hova-hogyan lenne a legjobb; B, nálam a távolság is fontos tényező.

Elég gyakori a munkámban, hogy döntéseket kell hozni; így már megszoktam.

Most épp életbevágó dilemma előtt nem állok, de kb. egy hónapja még álltam, mert akkor kellett dönteni, hogyan legyen a KATA után tovább.

Vissza akarok menni magyarországra egy pár évig minimum. Már rég tervben van lassan pénzem is lesz rá, csak jött egy lány az életembe. Aki többet akar a kavargatásnál meg a hétvégi "kapcsolatnál" ami most van, de úgy méginkább nem fog menni.

Szóval most vagy feldobok az életemben mindent, az albérletet, a munkát, meg Londont, bár ezek közül egyiket sem bánom viszont nagy változások az életben) ráadásul faképném hagynám egy bimbózó kapcsolatot

Vagy

Felrúgnék minden régóta készülődő alaposan szervezett tervemet és maradok egy zűrös csaj miatt

Ezen dilemmázok legtöbbet

Öngyilkosságon gondolkodom már jó ideje, egyre inkább úgy érzem, hogy elérkezett az idő. Ugyanakkor szokás szerint elbizonytalanodtam, és párhuzamosan azon gondolkodom milyen tanfolyamot kezdjek el.

De valami változás már tényleg kell, mert ez nem mehet így tovább.

Kevesebb, mint egy év múlva már a gyakorlathelyemen kell lennem, az egyetememnek pedig nagyon jó (külföldi) kapcsolatai vannak, én pedig nem tudom, bele merjek-e vágni az Erasmus-ba. Az angolom szó szerint napi szintű használatban van, tudás is van mögötte, szóval nem a nyelvtől tartok, hanem nem bízom eléggé magamban, életemben még csak reptér közelében sem voltam, nemhogy repülőn... a sok új helyzettől, illetve, hogy teljesen egyedül leszek kint.

A legnyomósabb pedig, hogy nem tudom, itthon merjem-e hagyni a szüleim. Apa idén töltötte a 60-at, nem a régi az egészsége, és félek, hogy a fél-1 éves távolmaradásom még inkább hazavágná :c És nem utolsósorban, nagyon hiányoznának is.

Egyre többet rugózom ezen, mert nagy lépés és egyben lehetőség lenne, amire ki tudja, mikor lenne még máskor esélyem, viszont nem tudom mennyire tudnám jól kezelni azt az egészet.

Utolsó, mondjuk ez nem dilemma, egyszerűen túlgondolod. Persze nem egyszerű külföldre költözni, de ezeken csak szorongsz, hidd el én is külföldön vagyok. Ilyen dolgok amiket írtál mindenkivel előfordultak, én kisállatokkal költöztem. Mindenkinek vannak otthon idős szülei akit otthagynak, ha nagy gond van hazamész, nem örökre dezertálsz.

Szóval nagy lehetőséget dobnál ki az ablakon.

Igen, azt hiszem. Én generalizált szorongásos vagyok, 24 éves, aki szó szerint az intenzív kezeletlen szorongástól munkaképtelenné vált. Én sehogy sem tudok koncentrálni, de ez így nem lesz jó, mert még azért dolgozni kell. Sokat, nagyon sokat. Csak tudnám, hogyan tartsam féken a szorongásom. Önbizalmam 0, sose tudtam elfogadni önmagam. A dilemmám az, hogy van-e értelme elfogadni önmagam, a munka miatt, mert ahhoz, hogy meg tudjak felelni, nem ártana nem nyomoréknak érezni magam.

Van - e értelme egyáltalán bármiért is küzdenem, most ezt nem tudom.