Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Magyar magyarnak farkasa?...

Magyar magyarnak farkasa? (külföldről hazatérve negatív tapasztalatok)

Figyelt kérdés

Külföldről jöttem haza és volt egy olyan érzésem, hogy végre a saját földemen vagyok, elengedhetem magam, jobban megértenek majd én is jobban megértem a másikat és a külföldön edzett tudásommal csodás közösségeket és barátságokat fogok építeni. Be is vetettem magam.


Készítettem például facebook csoportokat a hobbijaimmal, összegyűjtöttem fényképeket az utazásaimról. Nagyon kedves, toleráns, türelmes voltam az emberekkel próbáltam barátkozni, új barátságokat kötni.


A régi barátaim már nem is igazán akartak velem találkozni, csak addig voltam nekik érdekes amíg náluk "gyengébb" voltam, lehetett rajtam röhögni meg újjal mutogatni rám.


Az "új barátaim" a hátam mögött szervezkedtek, az új barátságok megszakadtak, az emberek letiltottak, mivel másba nem tudtak belekötni abba kötöttek bele, hogy túl intenzív vagyok, sokat írok, ezáltal "erőszakos" vagyok meg arrogáns, persze a túl sok írás másik oldalán az volt sokszor, hogy a másik fél gyakorlatilag vagy szart a fejemre, vagy büdösen és csúnyán cserben hagyott, például volt egy megbeszélt program amire el sem hívtak (egy kirándulás) de volt olyan program is ahol megbeszéltem egy lánnyal, hogy elmegyünk közösen egy sport-túrára több napos programra, egy hétig szerveztük majd mire megvolt a hangulat, a kedv és a program is, engem lerázott és (valószínűleg) mással ment el.


Ezekkel a dolgokkal nincs probléma, a probléma az, hogy az összes ilyen bunkó, kötekedő, cserben hagyó figura a végén még engem fenyegetett, és engem járatott le a hátam mögött.


A kis sportközösségekből amit csináltam az lett, hogy démonizálva lettem és le lettem járatva. Elment a kedvem az egésztől és lelkileg erőtlennek, tehetetlennek érzem magam. Mint aki lezsibbadt. Tehát ez valóban így van, hogy magyar magyarnak a farkasa, vagy velem lehet valami baj, hogy ezeket tapasztaltam?


2023. júl. 13. 20:41
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
43%
Milyen sport ez egyébként ? Leírhatod privátba is ha úgy jobb neked.
2023. júl. 13. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 anonim ***** válasza:
55%
Ez nagyon szomorú. Hazajössz élményekkel, érdekes tapasztalatokkal, amit befektetett munkával megosztasz, adsz ingyen, jószándékból valami értéket és erre ez történik. Elkeserítő. Szégyen ahogy itt a legtöbb ember viselkedik. Mint a bölcsődében. A kultúra teljes csődje. Nem veled van a baj, itt mindenkibe bele tudnak kötni valamiért. Belém pl mert nem vagyok "eléggé" pörgős és beszédes. Tudod, ha van sapka, az a baj, ha nincs, az. Élhetetlen fertő lett ebből az országból.
2023. júl. 13. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 anonim ***** válasza:
60%

Ez olyan engedd be atótot, kidob a házadból.

Tipik magyar mentalitás, bekiváncsiskodik, aztán ellopja az ötletedet és sajátként adja tovább, téged meg elhajt anyukádba. Baráti társaságok szerveződése itt?? Azt is felejtsd el.

2023. júl. 13. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 anonim ***** válasza:
65%
Itt aki jó, normális ember, azt szétszedik. Irigyek, nem normálisak. Szerintem szüntesd meg a csoportjaidat és ne oszd meg (ilyen módon) az értékeidet, nem érdemlik meg. Ha valamit meg akarsz osztani, azt pénzért tedd és próbáld levédeni valahogy a tartalmaid, hogy ne lopják szét.
2023. júl. 13. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 A kérdező kommentje:
Most meg idehivott egy csaj a nyugatihoz h randizzunk aztan nem jott el. Cringe mi megy itt.
2023. júl. 13. 23:26
 16/24 anonim ***** válasza:
67%

😂😂😂

Mondom hogy veled van a gond, te energiavámpír.

Olyan nincs, hogy mindenki sz4r körlötted

2023. júl. 14. 05:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 anonim ***** válasza:

A döntő kérdés, hogy csak panaszkodni akarsz a dolgok miatt, vagy eredményt szeretnél elérni és ehhez kérsz tanácsokat. Ha csak panaszkodni akarsz, akkor elmondhatjuk mind, hogy tök igazad van, ilyen a világ és ettől egy kicsit jobban fogod érezni magad tőle, hogy legalább egyetértünk veled, csak épp semmi nem fog megváltozni.


Mivel te nem vagy hatással a rajtad kívül álló dolgokra, nem tudod megváltoztatni, hogy mások mit gondolnak, hogyan viselkednek, mindenképp csak azt van értelme vizsgálni, hogy te mit tudsz kezdeni a helyzeteddel és a tőled független történésekkel.


Nagyjából két lehetőség van. Egyikről sem állítom, hogy ez a helyzet, csak ezek a lehetőségek. Vagy veled van a gond és neked kéne változnod, hogy máshogyan alakuljanak a dolgok, vagy a világgal van a gond, de mivel a világ nem fog csak úgy magától megváltozni, neked kéne megtanulnod ezt a világot valahogyan kezelni, hogy ne téged tegyen tönkre mindez, hanem egyrészt jobban fel tudd dolgozni a téged érő hatásokat, másrészt a saját cselekedeteid révén számodra kedvezőbb irányba tudd azokat formálni.


A problémás emberi viszonyaidban egy közös tulajdonság biztosan van: te. Nem azt állítom, hogy te vagy minden probléma forrása, vagy okozója. Azt állítom, hogy mindenképpen te vagy a történet középpontjában. Akikkel problémád van, azokat te gyűjtötted magad köré, te állsz velük kapcsolatban, hozzád viszonyulnak általad megkérdőjelezett módon, a te viselkedésedre reagálnak szerinted nem megfelelően és egyedül arra vagy hatással, hogy te mit és hogyan csinálsz. Mindenképp érdemes megvizsgálni, hogy te min tudsz változtatni, hogy más eredményt kapj, mint ami az eddigi tevékenységedre érkezett, vagy ha nem változik mások viselkedése, akkor azzal mit tudsz te kezdeni, hogyan tudod elfogadni, feldolgozni, függetleníteni tőle magadat.


Szerintem mindenképp érdemes lenne pszichológussal beszélgetned. Akkor is, ha másokkal van a gond, mert ők elég jó technikákat tanulnak rá, hogyan lehet ilyen problémás helyzeteket, embereket kezelni, illetve arra is, hogy a saját viselkedésedet, kommunikációdat, döntéseidet felül tudd vizsgálni, hogy kell/érdemes-e bármin változtatnod és abban is tudnak segíteni, hogy mit hogyan lehet érdemes neked máshogyan csinálnod.


Dönthetsz úgy is, hogy te semmin nem változtatsz, mindent ugyanúgy fogsz csinálni, mint eddig - csak elég valószínű, hogy akkor minden más is változatlan marad.

2023. júl. 16. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 A kérdező kommentje:
Gyerekek itt nagyon nagy a baj és úgy látom nem velem.
2023. júl. 16. 13:16
 19/24 anonim ***** válasza:
49%
Nagy a baj, a fejedben. Nem csodálom hogy senki se kíváncsi rád.
2023. júl. 16. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 anonim ***** válasza:
Teljes mértékben. Elborzasztó, kb. a nyilas kegyetlenségek szintjén álló "lények" vagyunk. Írom ezt úgy, hogy gój vagyok. Amikor már unalomból talál ki az ember olyanokat, mint Ante Pavelić, a háborúban szintén megzizzent Horvátország vezére: "Ó, köszönöm az ajándékot! Haha, egy kosár emberi szem! Olyanok, mint az osztrigák, komolyan. Én mind különböző színű..."
2023. szept. 12. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!