Miért van manapság egyre kevesebb olyan nő, akinek az az életcélja, mint a régi szép időkben: hogy anya legyen, hogy feleség legyen, hogy biztosítsa az utódokat és hogy az urát boldoggá tegye?

Pár idézet a könyvből, mert érzem a vizeletemen, hogy úgyse olvassa el senki teljesen:

Hiába volt sok tehén, sok tej a háznál, azt sem kaphatott a gyerek kedvére. „. . . még a tejet is sajnálták a gyerekektől. Kiöntötték a tejet a disznónak, hogy az hízzon. Csak az öblítést adták a gyerekeknek.

A nagy, népes családokban minden évben született három-négy gyermek. Egyik-másik anya tizennégy-tizenöt gyermeket is hozott a világra. Ezeket mind a gazdasszony gondozta otthon — sok egyéb munkája mellett. Hogyan tudta ellátni feladatát? — lemérhető a gyermekhalandóságon. Hat gyermekből kettő, tizennégyből hat, nyolcból egy, kilencből egy sem maradt meg. A legtöbb kétéves koron alul pusztult el: „megihedt,” „nem bírta a szivi,” „megrontották”, „megfulladt” . . . stb. „Mink voltunk kilencen testvérek, nekem is volt hét gyermekem. Mind meghalt. Nincs unokám sem. Tudja a jó isten, mibe haltak meg. Egyet a kelevény fojtott meg, orrán-száján jött a vér, a többinek meg gyenge volt a szívi.” Volt olyan gyermek, amelyik a kútban lelte halálát.

Kicsinyeik halála nemigen verte le az anyákat, nem búsult miattuk a család sem. Különben is megszokták. „Megszokták, hogy a gyerekek rendre születnek és rendre pusztulnak.” „Régen örültek, ha meghalt a gyerek, mert arra még nem volt számítás a gazdaságban.” Az anyának is csak a gondja csökkent ilyenkor. „Régen nem szerették úgy a gyereket. Sok volt, örültek, ha meghalt, maradt még elég. A szomszédunkban is volt egy asszony. Megfulladt a héthónapos lyánya, mert a fejel vége belement a szájába. Hazajött a gyűjtésből, csak szólt neki a komraajtóban: Szép lyányom! Szép lyányom! De a gyerek nem emelte a fejét. Az anya meg örült, neki kevesebb a baj. De azért éppen úgy elsiratták, mint a többit.” Egy öregasszony maga mesélte, hogy mikor odalett a hatodik szülötte, másnap fehér kendőt kötött örömében. „Örült az asszony, ha meghalt a gyereke. Lett másik!”

A kisgyermeknek még az anyja is ritkán örült. „Mikor kétéves házas lettem, meglett az első gyerekem. Nem örültem én a gyereknek, mert nagyon sok bajom volt vele.” A kicsivel szenvedett talán legtöbbet az anyja. „Egyéves korig a kisgyerek a kamrában volt, a férfiak nem tűrték a sírását. Ki kellett vinni a kamrába, ott fagyoskodtak vele.” Egyik-másik gyerek éjszakákon át bőgött. Az egész napi munkában elfáradt többi menyecske pedig aludni szeretett volna. Így aztán az anyát szidták. „Szoptasd meg, ne ríkasd!" „Ringasd már, te!” „Vidd ki, dobd a kútba, dobd a patakba!” Akinek jobb szíve volt, rászólt a veszekedőkre: „Hagyjad már abba, bújj a dunyha alá. Van annak elég baja, akinek gyereke van!”

„Én előttem négy gyermeke halt meg az édesanyámnak. Én maradtam meg, meg még három gyerek. Azok utánam születtek. Mikor a kolera bejött, egy harmadfél éves testvérem meghalt. Azt szerették volna, ha inkább az marad meg, mert az gyerek [fiú] volt. Jut eszembe, mondták: már Pannikát jobban odaadtuk volna . . .”

Régen már tizenhárom-tizennégy éves fejjel is férjhez mentek a lányok, a tizenhét éves már nagyon igyekezett, mert a tizennyolc esztendősre rásütötték, hogy idős. A legtöbb lányra tizenöt-tizenhat éves korában tették fel a főkötőt.

Egy másik öregasszony is megemlékezett a szülők akarata szerinti házasságba való beletörődésről. „Engem igen ösztönöztek a szüleim. Én fiatal voltam, nyolc évvel volt öregebb az uram. Mindig ríttam, pedig de szép legény volt, gazdák is voltak. Katonaság után nősült, huszonkét éves volt már. Szeretett, elvitt sokat táncolni, szem előtt tartott. Előbb jött egy asszony, az uram testvéri. Kezdte mondani, hogy mijük van, meg a legény is szép. Édesanyámmal beszélt. Felgyűjjék-e este a legény? A család meg azt mondta, gyűjjék fel este a legény. Engem is kérdezett édesanyám, én csak azt feleltem: mit bánom én! A szeretőmet szerettem, kivel a töltésen összeültünk. Édesanyámnak nem tetszett. Este feljött az uram. Mikor kikísértem, megkérdezte, hogy elmegyek-e hozzá? — Majd meggondolom még. A legény háromszor is feljött egy héten. Behívták, az apámmal beszélt, velem nem sokat. Az anyja meg egyszer elhozott egy szép kasmírkendőt. Még kendőlakás után is el akartam válni, kihirdetés után is. Agyon akartak verni. Öreg, beteg gazdasszony volt, ahová kerültem. Nekem kellett sokat dolgoznom. Aztán jött még három menyecske. Tizenegy gyerekem volt, öt fiú és hat lány. Mind kiszoptattam tisztességgel. Buták voltak még azelőtt, sok gyerek volt. Megvoltunk az urammal. Nem volt rossz ember, kedvembe is járt. Fiatalok voltunk, nem volt semmi bajunk. A gyerekeket szerettem. No, örültem. Mindig volt kenyér elég a háznál . . .”

Az asszonynak kötelessége volt félni az urát. „Félni kellett az embereket”, mert az ember tulajdona az „asszonyi állat”. Így mondják ezt ma is a bodonyi öreg emberek. Az asszony nem volt élettárs, gondjait nem osztotta meg, gondolatait nem közölte vele a férje. Ha valamit nem jól cselekedett, ütéssel igazította a helyes útra. Ez a bánásmód nem volt szégyen, nem volt rendellenes, az asszony is így tudta. Mikor az egyik öregembert megkérdeztem, hogy megverte-e a feleségét, mosolyogva mutatott a mellette ülőre: „Én ezt az asszonyt sokat megvertem, e! Az asszonyt is kell idomítani, mert a szája jár. Az ember is van néha majdnem olyan bűnös, mint az asszony. A vén bűnös asszonyoknak nem árt, ha néha megverik őket.”

Az asszony természeténél fogva bűnös. „Ez a vén bűnös asszony” — emlegetik feleségeiket az öregek. Hogy az asszonynak mi a bűne, miért bűnösebb annál a férfinál, aki „néha majdnem olyan bűnös, mint az asszony”, arra nem kaptam feleletet. Felfogásukban talán a paradicsombeli Éva bűne, az eredendő bűn vetette árnyékát a nagycsalád asszonyaira. Ebből fakadhat ugyancsak, hogy a férfiak szégyellték, titkolták nemi kapcsolatukat feleségükkel, s az ő vétkükként rótták fel a majd minden évben születő gyermekek sokaságát is. Ettől függetlenül piszkolták, megvetés tárgyává tették a meddő asszonyt. „Még gyermeket sem adott neki az isten!” „Büntet az isten, hogy magtalan vagy!”

#9 Nem 8 vagyok de ne legyél már ilyen együgyű....

Az az eszme jellemző a fasisztákra hogy "a nő egyetlen haszna/szerepe hogy hazafikat szüljön".

"a gyerekszülés fasisztoid? Azannya. Akkor anyád is fasisztoid volt?"

Nincs szükség az ilyesfajta mellébeszélésre.

A gyerekvállalásra való erőszakos propaganda és társadalmi terror ha valaki nem tesz eleget ennek, az fasisztoid.

Imádom, hogy a libsizés már nem elég, oda kell rakni a judeo előtagot. Ettől hangsúlyosabb lesz valahogy.

Mint 80 éve, mikor nyugaton a rémkép a judeo-bolsevizmus, keleten meg a judeo-kapitalizmus volt.

Majd mikor a gyerek nem akar rendet rakni és megenni az ebédet, mondom neki, ne legyen ilyen judeo-rendetlen, judeo-finnyás.