Mikor melengette át a szíved az Élet? (legyszebb emlék, élmény)

Egyszer egy buszon 2 lány írt nekem egy aranyos levelet.

Én azt hittem, hogy viccelnek, vagy csak szimplán gyáva voltam velük akkor szóba állni, már nem igen tudom, de nagyon jól esett.

Nehéz időszakom volt akkor, apám sokat ivott, nem aludtam jól, tini voltam, tomboltak a hormonjaim és reménytelennek láttam az életet, emellé meg rondának is gondoltam magam, mérhetetlen módon.

Aztán jött ez a levél.. Mai napig eszembe szokott jutni, vajon mi lett volna, ha szóba állok velük...

Hát igen, normális ember biztos ezt tette volna.. Én kerestem egy másik buszjáratot es azzal mentem inkább, hogy nehogy osszefussunk.

-----

Egy másik ilyen élmény pedig az egyik egyetemi vizsgamon történt. Nem tanultam meg csak 3 tételt a 20-bol és az eselytelenek reményével mentem oda, tudtam, hogy elbukom a vizsgát, elfogadtam, de bementem, hogy megnézzem a kérdéseket, hogy szoktassam magam az alkalomhoz, amikor jönni kell megint.

Kihuztam az egyik olyan tételt amit tudtam, 5os lett, akkor azt éreztem, hogy van őrangyalom.

Gimnázium utolsó évében. Szar családi háttérből jövök, pocsék gyerekkorom volt, az iskolás éveim se voltak túl jók, de mikor azt láttam, hogy be fogok kerülni az egyetemre, amit kinéztem magamnak, és ezért dolgozok minden nap, az jó volt.

Mikor először utaztam küldöldre. Akkor repültem először, maga a repülés is hatalmas élmény volt számomra. Turbulencia is volt, én nem tudtam, hogy ez veszélyes, azt hittem, hogy része a repülésnek, és annyira élveztem a fel- és leszállást, meg a turbulenciát is, mintha vidámparkban lennék, szóval nekem nagyon jó élmény volt, nézni a felhőket, meg "hullámvasutazni" a repcsin. Akkor nagyon megszerettem a repülést magát. És azt is, hogy kint nem kérdezett senki semmit, sokkal szabadabb volt a hangulat, mint amihez hozzászoktam. Jó volt.

Aztán visszajöttem, pont covid előtt. Egy gyorsétteremben dolgoztam covid alatt srácokkal, akik szintén nem akartak ott dolgozni, de így hozta az élet. A legnagyszerűbb barátságokat kötöttem ott. Volt, hogy bezártuk a helyet este 7-kor (törvény szerint), majd addig ittunk benn, amíg le nem pacsiztunk a nyitós műszakkal, akik reggel hétre jöttek. Meg olyan is volt, hogy felmentünk egyik sráchoz, és reggelig vidojátékoztunk nála.

Teljesen random számomra, hogy mikor lesz életreszóló élményem, nyitott vagyok mindenre, és tudom, hogy a legváratlanabb pillanatokban történnek ilyenek.

Mikor,először voltam kapcsolatban,16 éves voltam,olyannyira szerelmes voltam hogy elmúltak a gondjaim és csak is boldogabb volt a világ.

Minden jó volt,az èlet is szebb volt,voltak cèljaim és èrtelme az èletemnek.

Legszebb,legjobb,és legboldogabb időszakom volt.

Aztán szakítás után jött a lejtő....most 24 éves vagyok,nem jön össze semmi,futó kapcsolatok,kiszámíthatatlan èlet,gyötör a depresszió,a munka szar,sújtanak a szarságok,és bulizásokba menekülök cèltalanul az èletnek :)

Lènyegèben akkoriban másabb volt minden,mostmeg mint egy mosott szar :) De az èletet így imádjuk..ja várjá,nem :)

Új élményt nem tudnék mondani, inkább csak apróbb, de tényleg mini, történések voltak mostanság, nagyobbak és emlékezetesek csak (nagyon) rég.

Viszont a napokban apa felelevenítette egyik gyerekkori közös élményünk, amikor egyik nyaralásunk alatt kint ültünk a tengerparton, a lábunk csapdosta a tenger, szólt valamilyen zene egy közeli bárból és néztük az esti eget. Közben pedig beszélgettünk mindenféléről, mindenkitől távol. Szerintem az volt az egyik legeleső mélyebb beszélgetésünk valaha. Nagyon emlékezetes is volt, szuper hangulatban, azóta többször felhozta, hogy milyen jó is volt akkor. Egyetértek amúgy, főleg, hogy akkor is jól éreztük magunkat, de egyikünk sem gondolta volna, ha ennyire kedves emlék kerekedik belőle.