Tényleg én vagyok a rossz, ha nem tudom sajnálni azokat, akik a bántalmazójukkal maradnak?

Értem én hogy mentális beteg némelyikük, de basszus a sorozatgyilkosok is azok. Az nem mentség semmire, max magyarázat. És most nem azokra gondolok akik anyagi okok miatt nem tudják elhagyni a párjukat. Hanem azokra akiket bántalmaznak folyamatosan (felnőttként rokonok, vagy kapcsolat, barátok, főnök, akármi) és folyamatosan szenvednek, de az istennek sem szüntetnék meg a kapcsolatot. Inkább hagyják hogy századszorra is megverje őket a párjuk. Ha valaki elkezd nekem panaszkodni a toxikus környezetére amit megtehetne hogy otthagy, akkor nem sajnálom, mert most basszus ő ül a szarban. Nem érdekel a hebegés-habogás hogy jaj de ő szereti, meg nem mindig ilyen, stb. Akkor ne panaszkodjon hanem élvezze, ha szándékosan csinálja ezt magával. Mindenhol máshol meg ennek a szöges ellentétét tapasztalom... pátyolgatják a lelküket és sajnálva vannak. A történethez hozzátartozik, hogy ilyen környezetben nőttem fel, anyám csalta apámat, hetente ment az ordítozás, de el nem hagyta volna a világért sem pedig állítása szerint utálta. Szóval lehet ez ölte ki belőlem az empátiát ilyen téren.