Miben hisztek, mi lesz miután meghalunk?

Katolikusként a mennyországra voksolok, de nekem a második helyezés is megfelel.

De ha konkrét választ akarsz a kérdésre hogy mi lesz a halál után; jobb esetben temetés.

Olyan lesz, mint amikor ifjabb koromban kerékpárral fejreálltam és koppantam az aszfalton.

Akkor én rögtön felpattantam, de csak azt hittem.

Közben valameddig ott feküdtem elterülve, mások szerint.

Hasonlóan kell elképzelni: se kép, se hang, csak többet nem állsz fel.

Annyi, hogy meghalás előtt az agy oxigénhiányos jelenségei miatt láthatsz fényeket, világosságot, hallucinációkat. Az élet utolsó ajándéka a nagy sötétség előtt.

Szent Péter, a portás engem biztosan kérdőre fog vonni, mert nem szimpatikus neki a Gyakori Kérdéseken tanúsított hozzáállásom.

Nem baj, túlélem...

Ja, azt már nem élem túl.

Én úgy gondolom, hogy semmi. Kiskamaszként még vallásos voltam, mert egy nagyon vallásos keresztény családban nőttem fel, és akkoriban halt meg a dédim, nem sokkal azután, hogy felfedeztem, hogyan tudok örömet okozni magamnak az unalmas óráimban. Nálunk korán bevezettették szüleim az internetet, szóval pontosan tudtam, hogy mit csinálok, alaposan utánanéztem, és az tis tudtam, hogy Isten szemében ez bűn, de valamiért Isten szeme előtt nem szégyelltem magam, elenben, mikor belegondoltam, hogy a dédim esetleg épp figyelhet a Mennyországból (én így képzeltem el, hogy unalmas perceikben ők ott mozizgatnak), akkor borzasztó szégyen fogott el. Egy idő után nem csak a maszturbálás miatt, hanem, hogy mi van, ha épp akkor jut eszébe figyelni, mikor pl. szarok.

Felnőttként elhagytam a vallást, mert arra jutottam, hogy nem logikus, és nincs értelme (nem akarok megsérteni senkit a saját vallásában, ezek az én következtetéseim, aztán, ha meghaltunk, majd kiderül, kinek volt igaza), de érdekes mód az, hogy ha ígéretet tettem olyan személynek, aki már meghalt, azt be kell tartani, az megmaradt. Úgy is, hogy tudom, hogy nem figyel nagyagyám a mennyből (valószínűleg), de megígértem neki, hogy gyújtok a nevében egy gyertyát nagyapám sírján a nevében, ha ő meghalt, szóval ma elutaztam és gyújtottam egyet. Nagyapámnak meg anno azt ígértem meg, hogy ha meglesz a diplomám, és ő már nem élne, akkor kimegyek a sírjához bemutatni. Tudtam, hogy semmi értelme, úgyse látja, netflixezhetnék helyette otthon, vagy elmehetnék inni, de ehelyett négy órát utaztam, hogy megmutassak egy oklevelet egy sírkőnek. Nem is azért igazából, mert azt hinném, hogy bármi is maradt volna belőlük a sírkövön kívül, hanem mert az elmúlás tisztelete az valamiért annyira zsigerien bennem van, hogy ha valakinek tettem egy ígéretet, de az illető közben elhunyt, 100%, hogy állni fogom a szavam. Ha még él, akkor simán alkuképes a dolog, de ha már meghalt, akkor nincs kivel, meg miről beszélni, és én nem akarok azzal a tudattal élni, hogy megszegtem a szavam úgy, hogy a másik fél nem oldozott fel az ígéretem alól (hisz nincs rá lehetősége, mert halott).