Az ilyen emberek miért nem változtatnak?

Vannak a testnek, szellemnek határai, egy mai modern emberre rengeteg rossz hatás terhelődik.

Én is tele voltam tervekkel, nem igazán úgy haladtam vele, ami a képességeimbe belefér.

Mondjuk egy olyan országban, ahol nincs ez a f.s tél, valószínű jobban boldogulnék.

Ahogy az 1-es írja. Határok.

Pl. hogy válsz el, ha nem tudod kifizetni a másikat, se ő téged, vagy el se akar válni?

Tanulás, másik munka. Pl. hazamegy munkából a nő, hidd el, család, kisgyerek mellett csak az alvásidőből tud lopni időt tanulásra. Meddig lehet ezt bírni? Főleg, ha a család sem támogat.

A hobbi drága dolog, költünk rá.

Amiket te felsoroltál, az a réteg engedheti meg magának, akinek nem kell megmondani, mit tegyen.

Ezt én sem tudom. Szerintem a változtatás stresszes, szorongást okoz, amíg nem sikerül végigvinni (pl. elvégezni egy képzést vagy munkahelyváltás), és ezt nem vállalják be, inkább a már ismert rossz mellett maradnak, és hogy a felelősséget elhárítsák magukról, mindenki másra panaszkodnak.

Sokan meg igazàból nem is akarnak többet, de mintha nem mernék felvállalni. Nem tudom, miért nem lehet azt mondani, hogy szeretem a gyerekeimet és ez nekem bőven elég, vagy szeretek öt órát tévézni, nekem így teljes az életem. Mintha azt hinnék, hogy ez mások szerint kevés, és panaszkodni kell, hogy igazából ez nekik sem jó.

Szerintem két változata létezik ennek a panaszkodásnak, amik ugyanúgy néznek ki, de valójában tök mások.

1: az illető elveszett az erdőben és nem lát ki belőle. Akar változtatni, de úgy érzi, hogy nem tud, nincs ötlete és elfáradt. Akkorának tűnik előtte a kupac, hogy nem tudja, hol kezdje, nem érzi az erőt sem, és nem is hiszi el, hogy lehet jobb. Csak áll a kupac mellett és zokog.

2: valójában nem akar változtatni. Vagy az van, hogy valójában jó így neki, csak úgy érzi, hogy ezt ciki bevallani, vagy nem jó neki, de úgy gondolja, hogy ezen nem neki kell változtatnia. A lényeg, hogy a panaszkodás csak felelősséghárítás.

Tanácsokat osztogatni, és felelősségre vonni egyiknél sem fog működni. A különbség ott jelentkezik, hogy az egyes, ha meghallgatod, segítesz neki rendet tenni a fejében, öntesz bele egy kis lelkierőt, akkor nekiugrik. A második meg gyártja tovább a kifogásokat, témát vált, te meg k.rva ideges leszel tőle.

“Inkább megkeserednek, vagy alkoholistákká/depresszióssá válnak, mint hogy elváljanak, tanuljanak egy szakmát ami ha nem is a hivatásuk de legalább nem utálják, és keressenek olyan hobbikat amik boldoggá teszik őket.”

Rossz a sorrend. Ezeket senki sem önként választja. Előbb lesznek alkeszok és depressziósok és csak utána kezdik utálni az életet és nem fordítva.