A lányom elment itthonról a keresztanyjához, hogy inkább vele fogja tölteni a karácsonyt, mintsem velem!(?)

A gyerekem 15 esztendős. Évek óta keserít a szófogadatlanságával. Egyedül vagyok vele, rokonok nincsenek. Nem várok el tőle sokat, csak annyit, hogy legyen napi harminc perce mosogatásra, átszaladni seprűvel a lakáson, 2-4 naponta bedobni egy mosást és kiteregetni. Munka előtt vagy után én főzök, és nem hegyet hagyok magam után, hogy fél napig tartana végeznie. Vaskalapos sem vagyok, csak megkérem, hogy szóljon, kivel, hova, meddig van el. Ha baj van, küldjön sms-t. Már mindig ingerült vagyok, hogy nekem ezeket a dolgokat az istenért sem akarja megcsinálni, nekem kell 12 óra után. Kértem szépen, kértem csúnyán. Szerinte én nem értem meg őt. Szerintem meg már megéltem az ő korát, és nem kérek lehetetlent. Nem eljárós típus, hogy ezek a teendők akadályoznák bármiben. Barátnőkkel időnként elmegy néhány órára, őket a szüleik a közeli plázába is nehezen engedik a lányom elmondása alapján, "naptári egyeztetés óra pontossággal". Bezárkózik a szobájába, velem enni nem akar, mindent kritizálásnak, támadásnak vesz, pedig csak okítom, ha valamit nem jól csinál. Szerintem nem lenéző stílusban, egyszerűen elmondom, hogy szerintem nem úgy kéne, én hogyan csinálom. Ő meg mindenre durran. A keresztanyja régóta a legjobb barátnőm. Egyedül él, sosem volt senkije, így gyermeke sem született. Sokkal inkább van közöttük anya-lánya érzés, mint velem. Annyira ellentétek vagyunk, mint az apja volt. A barátnőm sokkal empatikusabb és lazább, gyorsan ráhangolódik a másikra, viszont soha nem is volt rajta szülői felelősség, hogy 365 napon át, amikor nincs vele a gyerek, akkor is 0-24-ben édesanya. Ha mi összeveszünk, a gyerek átmegy hozzá, akár napokra ott van nála. Ott semmi gond nincs vele. A barátnőm szerint elmosogat maga után, megkérdezi, hogy segíthet-e valamiben, a vendégszoba olyan, mintha a sajátja lenne, azt is tisztán tartja, sokat beszélgetnek... Ma is összevesztünk, órákkal ezelőtt. Egy olyan semmiségen, kis, jelentéktelen, említésre sem méltó dolgon, hogy inkább átment a keresztanyjához. Udvariatalanság, de őt nem zavarja, tárt karokkal fogadja. Próbálta rábeszélni, hogy karácsonykor jöjjön haza, miattam, de ha nem zavarja a barátnőmet, azaz a keresztanyját a jelenléte, inkább ott maradna. Erre mit mondjak, nem rángatom haza erőszakkal. Legalább biztos helyen van. De oszonyatosan zavar! Bár olyan személyiség lennék, mint a barátnőm, de nem tudok olyan lenni, ha ilyen vagyok és voltam világ életemben. Velem nem akar semmit megbeszélni. Ha próbálnám, már húzza a száját, hogy minek, úgyis az lesz a vége, hogy ő a fiatal tudatlan, én meg a mindentudó... Pedig soha nem tettem le ilyen alapokat, csak játszom a szerepemet anyaként, szülőként, mivel az vagyok neki, ő pedig nem kislány, de nem is felnőtt, hogy ne szóljak bele az életébe.