Nektek néha megfordul a fejetekben, hogy végleg itt hagyjátok ezt az országot?

Az én fejemben egyre gyakrabban, mert magyarként herótom van a magyarok nagy részétől! Elegem van abból, hogy ebben az országban mindenki állandóan zokog valamiért, mint egy fürdősk*rva, mindenben csak a rosszat látja, a száját húzza és nem képes a múlton túllépni és itt és most boldogan élni, egyszerűen olyan ez az ország, mint egy nagy kripta, már csak mindenkinek feketében kéne járnia és teljes lenne a gyász.

Elegem van abból, hogy az emberek szinte már passzióból áskálódnak egymás ellen, elegem van a sok gyűlölettel teli, megkeseredett emberből, abból, hogy az irigység és a düh vezérel mindenkit. Mindenki, mindenki ellen; nyugger vs. bunkó fiatal, panelpatkány vs. k*csög újgazdag, ingyenélő egyetemista vs. tróger szakmunkás, vidéki paraszt vs. bunkó pesti, stb.

A magyarnál sokan szerencsétlenebb nemzetek vannak. Hónapokig dolgoztam Albániában, ahol sokkal szörnyűségesebbek az állapotok, mint nálunk, mégis szinte csak mosolygó arcokba futottam bele az utcán, bárkitől, bármit meg lehet kérni az utcán és szívélyesen segítettek, az emberek teli voltak életkedvvel, borozgattak és énekeltek az utcákon, örültek az életnek.

A magyar társadalmat, pont a beteges pesszimizmusa fogja a sírba vinni, mert úgy semmit nem lehet elérni, ha az ember nem hisz semmiben és nagyítóval keresi az okot, hogy miért siránkozzon.

Elképesztően bunkó népség vagyunk mi magyarok.. Egyik haverom 10 éve testépítő, van egy tartása és menése, és itthon csak a suttyó parasztok lenézését látja az ember, mintha ők felmutattak volna bármit is az életben.

Amerikában szabályosan megcsodálták, volt aki gratulált neki, hogy ilyen kitartó munkával elérte célját. Nem is kell nagyon messze menni, Ausztirában is inkább elismerték.

Itthon ha valakit dicsérsz az s*ggnyalás, ciki.. Ha Suzukid van az a baj, ha Mercivel jársz akkor az. Ha átlagos vagy az a baj, ha kirívó az se jó. Valahogy azt érzem kezd mindenkiből elegem lenni itthon, gyűlik a feszültség munkahelyen, baráti körben, családban. Jó volna lelépni és új életet kezdeni egy olyan helyen, ahol van eredménye a többéves odaadó munkának... Vagy lehet csak egy nyaralás kéne Hawaii-on :)

Tavaly már megfordult egy párszor, de most már nagyon erősen gondolkozok rajta hogy fogom magam és lelépek.

A barátnőm az aki miatt igazából itt maradtam eddig, meg a szüleimet sem szeretném itt hagyni és a húgomat sem, aki betegen született. Járni nem tud szegény és sokat kell orvoshoz járni mert már elkezdték műteni de csak apránként tudják, először is csak a gerincét műtötték ami nagyon jól sikerült, most a lábát fogják majd megcsinálni. Az egyik lábát is 1,5 hónapja műtötték nagyon jól sikerült, de gyógytornára kell járnia, ahová én viszem plusz hetente vizsgálatokra. Részben ezért is maradok itt.

Munkám van, nem keresek rosszul meg a főnökeim is normálisak, de a megélhetés az már cinkes sajnos. Barátnőm szakmát tanul, diákként nem nagyon tud elhelyezkedni most sem.

A bátyám kint él Angliába mondta hogy megpróbál segíteni nekem kint elhelyezkedni. Barátnőm is megvárja mire végez a vizsgával meg lerakja a nyelvvizsgát és ha a húgom is rendbe jött már akkor megyünk ki mi is. De ha a barátnőm nem lenne és a húgom is hálátlan lenne velem meg nem is kellene segítsek nekik akkor már 1 éve kint lennék.

Az első vagyok, és pont az volt a lelépés oka, amit a 2. és a 3. válaszoló írt, a hozzáállás...

Mielőtt kiköltöztünk, apám mondta, hogy de máshol majd csak egy bevándorló leszek és nem becsülnek meg. Visszakérdeztem, hogy miért, otthon megbecsülnek és tisztelnek?

Nem bántam meg, nem élek jobban mint otthon, anyagilag ugyanott tartok, spórolok is amin tudok, de a nyugodt, élhető környezet megfizethetetlen.