Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Mit tegyek ebben a helyzetben?...

Mit tegyek ebben a helyzetben? Szerintetek pedofil?

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy járok kosáreddzésre és van egy 25 éves, nagyon idióta gyerek, aki csak ül az edzés alatt én néz és nagyon furán viselkedik. Eddzés után egyedül megyek haza, és ő általában megvár a tornacsarnok bejáratánál, hogy „Hazakísérjen”. Állandóan idiótaságokat dumál, de mindig szóba hozza a szexualitás témát valamilyen formában! Az utóbbi időben mindenféle kamuindokkal leráztam, és más útvonalon mentem haza. DE van egy híd, ahol ő is közlekedik, és előtte egy kereszteződés lámpával, azt nem tudom elkerülni, csak fél óra sétával pluszba. A mai napon is sikeresen leráztam, DE engem megállított a piros lámpa, és közbe ő is odaért a másik útvonalon!! Kezdte a szokásos dumáját, majd utána kezdtek elfajulni a dolgok. Mivel ő közelebb lakik, mint én, fel akart hívni magához a lakására, azzal az indokkal, hogy hideg van és melegedjek egy kicsit fel nála egy teával. Nem fogadtam el ezt, és felvettem a fülhallgatóm, hogy lássa, hogy nem érdekel. Erre ezzel a mondattal folytatta, amin nagyok kiakadtam: „Gondolkozdtál-e már azon, hogy szexuális kapcsolatot létesíts valakivel?”. Ezután egyszerűen otthagytam és az úton keresztül átmentem a másik oldalra. Ez minek számít? Mit tudok ilyenkor tenni? Amúgy nem túl erős, így meg tudnám védeni magam ellene ha olyan helyzet lenne. ÉS még erre rátesz, hogy apukám buszsofőr, és az ő buszán utazik minden reggel, és ő „Rendes srácn”-nak ismeri! És mivel apukám ismeri, eddig nem ráztam le túl keményen, de a barátom, aki szintén ott van eddzésen, már mondogatta, hogy meleg és pedofil, de én erre csak azt mondtam, hogy csak szimplán nem normális. És nincs munkája, de osztálytársaimtól tudom, hogy Karate- és focieddzésen is ott ül.


13f



2015. febr. 3. 22:36
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%
Úgy tűnik az. Szólj apukádnak és az edzőnek a dologról mindenképp, utána rendőrség, a csarnok közelébe meg ne engedjék.
2015. febr. 3. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
94%

Tudja,hogy 13 éves vagy? Nem nézel ki idősebbnek esetleg?


Unokahúgomat (14 éves) környékezte meg egy 27-28 év körüli férfi,mert hogy úgy néz ki mint egy 18-19 éves.


Persze akkor sem normális ilyen dolgot felhozni amit írtál.Csak ha idősebbnek gondol akkor talán érhető lenne,hogy bepróbálkozik vhogy. Bár 25 évesek jó része komolyabban gondolkodik és nem így "szexuális kapcsolatot létesíts vkivel"


Én mindenképpen szólnék az edzőnek és apudnak is.

2015. febr. 3. 22:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
84%
most látom,hogy fiú vagy, bocsi.. akkor szólj mindenképpen.. valószínű egy meleg pedofil
2015. febr. 3. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 A kérdező kommentje:
Nem nézek ki idősebbnek, valaki pl csak 12-nek néz, de 13-nál többnek biztos nem
2015. febr. 3. 22:51
 5/13 anonim ***** válasza:
100%

Nem biztos, hogy pedofília, inkább efebofília, de ez most a lényeget tekintve irreleváns. Ez egy abnormális, perverz barom, aki ráadásul azzal, hogy szexre akar rávenni, bűncselekményt követ el, tekintve, hogy az is bűncselekmény, ha valaki 18 efletti egy 14 év alattit megpróbál rávenni a szexre.

A viselkedése meg túlmutat a normalitáson, egész egyszerűen ijesztő. Nem amiatt, hogy ismerkedni akar, hanem hogy szexuális szándékai vannak, és nem veszi a lapot, amikor tök egyértelműen elutasítod.


Nem akarok rádijeszteni, de az, hogy apud a buszról rendes srácnak ismeri, semmit nem jelent. Nagyon sok perverz, nemi erőszakoló a hétköznapi életben teljesen normális, rendes embernek tűnik.


Én a helyedben apukádnak mindenképp szólnék, de ha az edző normális ember, neki is megemlíteném, hogy mi történt, elvégre az ő edzésén leseget téged.

2015. febr. 4. 00:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 opened paradise ***** válasza:

Szerintem is szólj az edzőnek.

Minek engedik oda,ha nem csinál semmit?

2015. febr. 4. 06:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
100%
amit csinál, az szexuális zaklatás. szólj neki, hogy jobb lesz, ha békén hagy, mert bűncselekményt követ el. eseteg szólsz a szüleidnek..
2015. febr. 4. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
72%

Én melegként azt mondom, nem kell túlreagálni a dolgot. Ha a srác nem erőszakos, akkor semmi különleges teendőd nincs, csak annyi, hogy elmondod neki, hogy te nem szeretnél szexuális kapcsolatot még senkivel, vele sem. Azt is elmondhatod neki, hogy nem vagy meleg (bár ezt nem tudjuk a leírásodból), és ha csak emiatt szeretne barátkozni veled, akkor hiábavaló a próbálkozás. A legtöbb "pedofil" nem veszélyes senkire, csak szeretetet akar adni és kapni. Addig a legjobb, amíg ellenőrzött körülmények között van veletek, addig biztosan nem fog elkövetni semmilyen erőszakos dolgot senki ellen. Ha esetleg túlreagálod a dolgot és felesleges balhét csinálsz, akkor nagyon sokat árthatsz.

A legtöbb meleg egyébként semmiféle veszélyt nem jelent másokra, úgyhogy akár barátkozhatsz is vele, ha amúgy rendes srác, ahogy apud is gondolja.

Ha viszont veszélyben érzed magad, fordulj a környezetedben egy olyan felnőtthöz, akiben megbízol és aki képes rá, hogy okosan kezelje a helyzetet.

Ha kell, én is szívesen segítek.

2015. febr. 4. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
10%

Ne tévesszen meg senkit az utolsó válasza. Tény, hogy a pedofilok között jóval gyakoribb a homoszexuálisok aránya. A legtöbb pedofilt szándékosan a heteroszexuális férfiakkal azonosítják, hiszen a nőket, és a melegeket sokkal könnyebb áldozatnak beállítani, mint a gonosz elnyomó heteroszexuális férfit. A statisztikák viszont nem hazudnak.

Nyugaton kirekesztik azokat akik tiltakozni mernek az aberrált meleglobbi, ellen, akik azért küzdenek, hogy a homoszexuálisok törvényesen gyakorolhassanak hatalmat ártatlan heteroszexuális gyerekek felett. Persze ugye őket nem kérdeztek meg erről. Miközben egy heteroszexuális férfinek semmiféle reprodukciós joga, vagy például esélye gyereket adoptálni.

Pontosan az ilyen esetek miatt kell fellépni a meleglobbi ellen. Komolyan kell venni a dolgot, szólj apádnak, vagy az edzőnek, de akár feljelentést is tehetsz. Vagy egyszerűen szólsz pár idősebb srácnak, akik majd elbeszélgetnek a kis b*zival, talán akkor megtanulja hol a helye. Az ilyet nem szabad annyiban hagyni.

2015. febr. 5. 17:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:

Ez egyértelműen szexuális közeledés akar lenni, ezért nem értek egyet, hogy nem kell túlreagálni. Meg kell tenni a megfelelő lépéseket minél előbb.


Ebben a kérdésben irreleváns, hogy te éppen meleg vagy vagy nem, nem erről van szó. Gyerekeket néz, közeledni akar hozzájuk, szexuális kapcsolatot akar tőlük. Ez nem jelenti azt, hogy minden meleg pedofil, de azt sem, hogy mert te éppen a saját nemedhez vonzódsz és tisztességes ember vagy, más nem-e "táncikál" a határokon és ne kéne tenni ellene.

2015. febr. 5. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!