Vannak erre értelmes érvek is?

Ez szerintem ilyen erős ellentétként már nem él a mai világban, mint nagyanyáink idejében. Nálunk párommal alapvetően esélyegyenlőség van, de én picit szeretek a gyenge nő képében tetszelegni, hogy ezzel fényezzem picit a párom hiúságát, hogy érezze, ő a kemény férfi :) viszont, ha megkérdezné valaki, hogy nálunk ki a felsőbbrendű, akkor azt mondanám, a párom. Ő az erős, ő keres többet, ő intézi a bonyolultabb ügyeket (lakásvásárlás, banki ügyek, stb), így ő az, aki a családfenntartó.

Ez soha nem is volt fölé-alárendelés kérdése. Most akkor megpróbálom megragadni a dolog olyan lényegét, amit más soha nem mond/nem vesz észre. Anno a kocsmába a férfi ment be először, hogy bele álljon a kés ha éppen dobálóznak bent. Mindenhol máshol a férfi lesegítette a nőt a kocsiról, kinyitotta neki az ajtót, kezet csókolt, tucatjával lehet még ilyeneket mondani. Ez régen inkább "a férfi megpróbálja védeni/oltalmazni/ellátni a nőt, aki cserébe tiszta, kiegyensúlyozott környezetet, gyerekeket, ellátást biztosít a férfinek" szituáció volt. Manapság nem a feminizmussal van a baj, meg az egyenértékűséggel, stb, egyedül csak azzal, hogy: senki nem veszi észre más emberek értékeit. Ezért mindenki csak háborog, és férfiként bunkóskodik, nőként folyton a társadalommal harcol.

Nem sok válasz fog érkezni, mert ritkán veszik észre a nőket lenéző emberek, hogy ők tényleg lenézik az nőket.

Ismerek olyat, aki nagyon tenyérbemászóan űzi a nők alázását, és kell idő rendesen, mire rájössz, hogy viszont-alázást koldul igazából.