Ez az eddigi életem, hogyan folytassam?

19 éves fiú vagyok, most érettségizek. De kezdem az elejétől, onnan, amire azt mondom, hogy ma is közrejátszik az életemben.

13 éves koromban meghalt édesapám. Rákban. Soha nem cigizett, soha nem ivott, a legjobb ember volt, akivel valaha is találkoztam. Nem ismerek nála jólelkűbb embert, ő motivál arra, hogy én is ilyen legyek és erre is törekszem körülbelül 17 éves korom óta, úgy érzem, hogy akkor változott meg jóra a gondolkodásmódom. Tehát meghalt az egyetlen jó ember a környezetemben 13 éves koromban. Testvéremmel (16L) és anyával maradtunk 3-an, falun, egy ikerházban apa szüleivel. Később dédnagymamám is meghalt ugyan abban a házban, aztán 1 évre rá a másik is, a faluban. Igaz, ők nem voltak közel hozzám, de gondoltam leírom. 13 éves koromig én voltam az, aki röhögtette az osztályt, mindenki haverja. Alsós koromban eléggé egy kis mocsok voltam, én is benne voltam a dadogós gyerek szivatásában. 13 éves koromtól fogva mindig kussban ültem, nem volt hozzá humorom, hogy szórakoztassak mindenkit, teljesen komoly lettem. 15 évesen bekerültem a város egyik legjobb gimnáziumába. Az osztály a legrosszabb lett, amire csak lehet gondolni, 4-5 klikk, senki nem beszélt velem, talán 1-2 ember, 3 évig minden nap gyomorgörccsel mentem be, tiszta lelkiterror volt, páran szemétkedtek velem, volt, hogy fizikailag is(hajhúzás, lökdösés). De nem szóltam senkinek, nem akartam, hogy óvodásnak nézzenek. Minden nap reggel 5-kor keltem, 3 teljes évig. Semmi erőm nem volt egész nap. Ekkor még párkapcsolatról csak álmodoztam. A napjaimat a számítógépes játékok és a néhai tanulás töltötte ki. Annyi, hogy sosem tanultam, de nincs rossz agyam, iskolában átolvastam mindig az anyagot és a 4-es átlag általában meglett. Ráuntam 11. osztály évvégén, hogy semmibe néznek, így nyáron edzettem. 12. év elején nem pofázott senki, érdekes módon és a lányoktól is kaptam jó megjegyzéseket, de nem igazán érdekelt.(Ezidáig még annyi közöm sem volt lányhoz, hogy csók.) Nyár végén a falusi haverjaimmal elkezdtünk bulikba járni, inni. Ez máig is tart, havi 2-3x megyünk, de nagyon elszaladt velem a ló, majd ezt kifejtem. Tehát bulizni jártunk, mert szeretem azt a zenét, meg hátha összejön valami lánnyal is valami.. Ekkor már 18 voltam. Decemberben egy lány lekapott egy bulihelyen, aztán ezután a következő és így tovább. Már nem féltem attól, hogy felkérjem táncolni őket, igaz, 20-ból 2 jön be még ma is.(De ez a haverjaimnál is így van, lehetsz akármilyen jó csávó, a hercegnők arra sem méltatnak, hogy tácolhass velük, ezt bármilyen fiú megmondja, aki bulizni jár.) Közben év elején elköltöztünk, mert anyám nagyon rosszban van az anyósáékkal, akik velünk laktak ikerházban. Mindig feszült volt otthon a légkör emiatt, meg, hogy anya sokat dolgozik, így mindig ránk vetítette a stresszt is. Most elköltöztünk, nincs itt egyetlen barátom sem, annyit csinálhatok, hogy gépezek és szóbelire készülök. Azért költöztünk el, hogy békében éljünk, stressz mentesen. Erre most anya velünk csinálja a balhét, folyton feszült a légkör, azt mondja, hogy mi változtunk meg, közben már azért is vergődik, ha rövidnadrág helyett farmert veszek fel. Már nagyon unom, hogy mindig mindenből valami baja van. Van megspórolt pénzem, amit a bankba akart berakni, hogy ne költsem el, most ebből van olyan cirkusz, hogy szóba se áll velem, csak ha muszáj. Minden egyes nap úgy vagyok itthon, hogy semmi nyugtom, mert biztos, hogy van valami baja. Tiszta ideg vagyok, ha itthon van, mert bármely pillanatban robbanhat. Azt is mondta,ha nem tetszik valami, akkor mehetek amerre látok, felnőtt vagyok. Én mosogatok, bevásárolok, kiviszem a szemetet, sokszor főzük/sütök, más örülne, ha csak elmosogatna otthon a FIA, ha én pedig nem csinálok meg valamit önszántamból, akkor már jön a duzzogás meg dünnyögés.

Közben 2 hónapja lett egy párkapcsolatom, buliban ismerkedtünk meg, 1 hónapig együtt voltunk, aztán vége, mert nincs meg a kémia az én részemről és nem tudom megszeretni szegényt. Sajnáltam őt, de nem tehetek róla.. Hamar belém szeretett állítása szerint, mert azt mondta, hogy jó emberbe könnyű beleszeretni. Ez jól esett tőle, de én félreismertem őt az elején, sokkal másabbnak mutatta magát, az az énje tetszett meg, erre kibontakozott a rosszabbik fele, így vége lett.

Most ott tartok, hogy manapság sok az italozás. Eldöntöttem, hogy ennek vége, nem fogok inni és kész, nem költök havonta 10-20.000-et bulira, mert felesleges elinni a pénzt, közben a falusi haverjaim már heti 2-3x isznak, az egyik bevallotta, hogy alkoholista lett, muszáj neki inni. Köszönhetően a bulizásnak.. Én nem akarom ezt.. Most megpróbálok egy jó szóbelit írni, mert a matek kivételével minden jó lesz, a négyes minden tantárgyból megvan, de a matek miatt muszáj tanulnom. Angolból 5-ös lesz. Van közép nyelvvizsgám is.

Gépészmérnökire jelentkeztem, de oda is csak azért, mert nem tudok olyan szakot, ami tetszik. Ez se tetszik, de OKJ-ra pedig azért nem akarok, mert tudom, hogy többre vagyok képes, úgy érezném, ha oda mennék, hogy többre vagyok hivatott és kész. De nagyon gondolkozom abban is, hogy hagyom az egészet, nem fogom itthon depressziósra idegesíteni anyám miatt, hanem fogom magam és a legjobb barátommal kimegyek külföldre, van is egy ismerősünk, aki elintézné nekünk.(Tesóm kollégista, vele nem lenne baj, őt annyira nem idegesíti anyám.) Havi 350.000-ért takarítani, úgy, hogy szinte alig dolgozik, szállást kap, meg ebédet minden nap.

Ilyen az eddigi életem, most itt ülök a gép előtt, elgondolkodva azon, hogy mi legyen. Nem tudom én sem.