Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Ti értitek ezt?

Ti értitek ezt?

Figyelt kérdés

Ez elég bonyolult és hosszú téma de kérlek olvassátok végig,hogy összeálljon a kép!


Az elején annyit,hogy ez a téma legfőképp a bűnözéssel kapcsolatos,számomra logikátlan dolog de majd meglátjuk ti,hogy látjátok.

Akkor kezdem:


Évek óta ismerek egy embert,sem baráti sem haweri kapcsolatban nem vagyunk csupán csak egyszer-kétszer találkoztunk, valamint sok dolgot hallottam róla és a hawerjairól,mert egy hozzánk közel lévő városban lakik.


Régebben nem nagyon érdekelt de most már elkezdett foglalkoztatni a dolog.


Ez az ember azt hiszem a 20-as évei végén jár és régen jó sok évig volt bűnöző most már nem mondható annak de büszke erre a múltjára és követ el még most is törvénytelen dolgokat.


Kb olyan 10-12 éve(tehát olyan 16-17 éves korában) kezdte a bűnözést,belépett a városban egy 7-8 tagú bandába akik szintén bűnözők voltak.


Hallottam róla,hogy elég kemény bűnöző banda volt amiben belépett,volt kapcsolatuk a maffiával is,árultak kábítószert,stricik és sokszor követtek el betöréses lopásokat és alkalmaztak erőszakot az utcán embereken.

Az ismerősöm úgy kezdte,hogy először cigarettát árult majd később már lopásokat is követett el,többnyire bolti lopásokat de gyakran tört be emberekhez.

Olyan is történt vele 16 évesen,hogy egyik hawerjával bedrogoztak és szétvertek egy buszmegállót és erőszakosan ordibáltak az emberekkel és ezért őrizetbe vették őket.

Azt is hallottam,hogy az iskolában is követett el bűnöket hawerjaival:rendszeresen alázta meg osztálytársait és sok verekedésbe keveredett aminek a vége súlyos sérülés lett.

Később már strici is lett ebből az emberből valamint erőszakosan is kényszeríttek nőket prostitúcióra ő és a hawerjai.

Ez kb 20 éves korában történt.

Fogyasztott rendszeresen és árult is kábítószert,sokszor került bele balhékba,verekedésekbe pl.diszkókban.


És ugye a 7-8 tagú banda amibe bent volt is ilyen és hasonló bűnöket követett el:kábítószerkereskedelem,prostitúció,komolyabb rablások,betörések,utcai erőszak,verekedések stb.


Na és most jön a dolog amit én nem értek tehát számomra ellentmondás


Kb.néhány hónapja bent voltam a városban,beültem a kávézóba és találkoztam ezzel az emberrel és három hawerjával,kb. 5 percet beszéltünk aztán mentem is.

Én csak köszöntem neki annyira meg sem szólaltam csak hallgattam a beszélgetésüket és egyszer csak elkezdték szidni a cigányokat:ha jól emlékszem azt mondták,hogy az összes cigányt elgázosítanák milyen mocskos féreg nép stb.nem emlékszem konkrétan mivel de nagyon erőteljesen szidták a cigányokat.

Azt mondták,hogy ők mindig is utálták a cigányokat, régebben bűnözőként is.


Na most ez azért logikátlan számomra,mert ezek az emberek még most is ugyanúgy követnek el törvénytelenségeket és büszkék is a múltjukra.

Ráadásul az döbbentett meg a legjobban,hogy régebben amikor ugye elég komoly bűnözők voltak akkor is utálták a cigányokat.


És ugye a cigányokat azért utálják mert nagy részük dologtalan,bűnöző életmódot él,lop,kultúrálatlan stb.

Tehát most ezek az emberek ugyanúgy ezt a viselkedést csinálták(ugye már felsoroltam milyen bűnöket követtek el) csak annyi a különbség,hogy ők magyarok voltak.

Ugye mondtam,hogy komoly bűnöket követtek el és most is ugyanúgy büszkék rá és követnek el kisebb bűnöket ahogy hallom.

Tehát,hogy most ezek miért utálják a cigányokat amikor ők is ugyanúgy bűnözők voltak,erőszakot,lopásokat követtek el elég keményen és még a Facebook-profiljukon is menőznek,hogy mekkora gengszterek.


Számomra ez logikátlan és önellentmondás,mert utálják a cigányokat de ők is azt a viselkedést csinálják ami rájuk jellemző.


Kérlek olvassátok végig és próbáljatok válaszolni,mert számomra ez érthetlen!



2015. jún. 2. 17:03
 1/2 anonim ***** válasza:
55%
Egyszerű. A bűnözéssel nincs bajuk, mert abból hasznuk van. Azonban ha ellenük irányul, akkor az már nem tetszik nekik sem.
2015. jún. 2. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

Azt elhiszem, hogy problémás gyerek volt. De kétlem, hogy egy ilyen kis pelyhedző tini bármiféle dealer vagy strici lenne. Ki venné komolyan?

Ez nekem sem logikus. A köreiben rengeteg cigány mozoghatott, és az ilyenek nem is nagyon szokták szidni őket. A nagy bűnözők szidhatják a kicsiket és fordítva is, de ők a cigányokkal egy szinten voltak, ugyanis semmiféle gondolkodást nem igényelt a "munkájuk".

2015. jún. 2. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!