Van a hozzátartozóid/ismerőseid között hajléktalan? Mi a véleményed a hajléktalanokról?

Szerencsére nincs ilyen ismerősöm, nem is tudom, hogy bírnám, mindig a szívem szakad meg rajtuk.

Nincs róluk általános véleményem. Vannak a részegeskedő, idióta (már bocsánat) hajléktalanok, viszont vannak nagyon kedvesek, aranyosak, akik bármennyire is próbálnának tenni a helyzetünk ellen sajnos nem tudnak, néha még segítséggel sem.

Ha ilyen embert látok segítek neki, mert bár tőlünk csak pár száz forintot kérnek, amit mi csak úgy elszórunk chipsekre, meg hasonló sz.rokra, az nekik viszont igenis nagyon sokat jelent.

Első vagyok.

Röviden összefoglalva tökéletesen egyetértek a második hozzászólóval.

Nevelőapám. Nem teljesen hajléktalan, csak vannak szakaszok, amikor az. Alkoholista. Egy ideig nem iszik, aztán igen és olyankor megtámadja a családot, üvöltözik, elmegy a haverjaival csövezni és azokban a napokban, hetekben hajléktalanként él. Aztán anyám visszafogadja.

Nincs véleményem a hajléktalanokról, mert mindenki más miatt jutott oda, szerintem nem lehet őket egységesen megítélni. Van, aki a fenti okokból, van, aki más miatt. Mindenesetre szomorú dolog, hogy emberi lények élnek így, és még szomorúbb, hogy a többiek hagyják.

Bár én konkrétan nem ismerek hajléktalant, de az egyik tanítóm mesélte, hogy neki az öccse (?, vagy valami közelebbi rokona) az. Vasárnaponként elmegy a nagy családos ebédre, ott kimos magának pár ruhát, csomagolnak neki elemózsiát és visszamegy az utcára.

Hiába segítenének rajta, elutasítja, neki így jó.

Ettől függetlenül is én úgy gondolom, hogy ez egy választott életforma, ha szeretné, minden erejével azon lenne, hogy fedél legyen a feje felett, meg lehet oldani.

Mivel az utcán úgymond szabad(?), nincsenek kötöttségek, nem kell eltartani a családot...

4 voltam. Eszembe jutott még. Általános iskolai osztálytársnőm apja. Kirakta a család, anyuci meg gyerek maradtak a házban. Még néha láttam az utcán flangálni aztán eltűnt. Többet nem tudok róla.

Meg apám (már meghalt) régi ivócimborái rendszerint az utcán végzik és onnan tűnnek el sorban.

A másodiknak üzenném, hogy gondolkodjon, mielőtt leüti a billentyűket.

Nekem volt hajléktalan rokonom. Anyám bátyja egyik nap úgy döntött, hogy elég neki a felelősségből, és lelépett a feleségétől és a fiától. Kb egy év múlva találtuk meg Pesten, hajléktalanként, alkoholista lett és beteg.

Nem volt hajlandó hazajönni, mi meg több, mint 200km-re lakunk Pesttől, és odafent nincs rokon. Persze azóta már meggondolta magát. Lett volna lakás, munka, család, az ő döntése volt, hogy eldobott mindent. A fia 6 éves kora óta nem látta (mellesleg miatta majdnem intézetbe került), és már fősulis. Én nem sajnálom, és bár senki nem beszél róla, ezt valószínűleg soha nem fogjuk megbocsátani neki, főleg a srác nem, aki látni se akarja, hiába próbálkozik nála.

A piás hajléktalanokról megvan a véleményem, de a többiről nem gondolok semmit, ahogy már írták, nem tudhatod a történetüket.