Fel lehet dolgozni ha valakinek az édesanyja öngyilkos lesz?

Meg kell érteni, hogy miért lett öngyilkos. Gondolom az emészti fel a gyereket, hogy nem tudja hova tenni.

Fel lehet fogni az ő döntésének, hogy megölte magát. Onnantól kezdve, hogy meghalt, már nem lehet őt sajnálni, csak saját magát sajnálhatja a gyereke. Aki hisz valami mennyországszerűben, az esetben lehet sajnálni az édesanyát is, de akkor meg lehet reménykedni az újratalálkozásban is, illetve hittől függően lehet neki addig is üzenni.

Esetleg lehet, hogy gondolni, hogy még ha az édesanya halála végleges, és nincs mennyország, akkor van kit sajnálni, mert mondjuk olyan volt a személyisége, hogy nagyon hullámzott, és az öngyilkossága ilyen értelemben nem tekinthető teljesen tudatosan, hanem egy adott érzelmi állapot eredményének, és lehet, hogy más érzelmi állapotban nem kívánt volna meghalni.

Fel lehet, de érthető, hogy nehéz.

Minden halálesetnek (sőt, bármi számunkra értékes elvesztésének) elgyászolása egy hosszú, szomorú, természetes folyamat. Nagyon sokan úgy állnak hozzá, hogy eltelik néhány hét, hónap, és azon kezdenek töprengeni, hogy miért nem tették túl magukat rajta. Pedig ha csak arra gondolunk, hogy eltelik egy év, benne minden visszatérő közös esemény, a szeretett személy (vagy kapcsolat, tárgy, akármi, ami fontos volt) nélkül, könnyű belátni, hogy egy gyászfolyamat egy évig is eltart, ez teljesen természetes.

Egy ilyen tragédiát még nehezebb feldolgozni. Talán még tovább is tart, ezt manapság szerintem mindenképpen fontos szem előtt tartani, mert sokan kétségbeesnek amiatt, hogy nem tudnak túllépni rajta, holott arról van szó, hogy jóval több idő kell hozzá.