Az emberek tényleg csak akkor értékelik az életet, ha testközelbe kerülnek a halállal?

Dehogy is. Én élvezem, sokszor akkor is mikor rossz. A végén úgy is meghalok szóval minél több mindent meg akarok tapasztalni. Persze inkább a jó dolgokat, de ha egy-egy dolog negatív az se rosz. Sokszor tiszta ideges vagyok, szívatva vagyok suliban, melóban és sokszor még otthon is. De néha eljönnek az én pillanataim amikor eszméletlen jó az élet :)

Egyszer voltam halálközeli élményben, de utána nem sok minden változott.

Alapvető emberi tulajdonság, nevezhetjük gyarlóságnak is, hogy akkor kezdünk el valamit/valakit értékelni, amikor elveszítjük, vagy veszélyesen közel kerülünk az elvesztéshez.

Az élet is hasonló. Sokaknak kell valamilyen katarzis, hogy megtanulják értékelni. De ahogy semmi másban, ebben sem lehet általánosságokról beszélni.

Valóban olyanok vagyunk, hogy akkor kezdünk el értékelni valamit ha megvan már az esélye, hogy elveszítsük. Minél nagyobb az esélye annál jobban ragaszkodunk hozzá.

Így van ez az élettel is. Éljük az életünket sokan, de igazából csak élünk és nem megéljük..hagyjuk, hogy monotonná váljon, hagyjuk, hogy szürkévé váljon, mert nem fogjuk fel, hogy csak véges.