Hogy van az, hogy mások szinte minden nap topon vannak, én meg évek óta alig bírok reggel kimászni az ágyból?

Ezt úgy hívják, hogy depresszió.

Először is ne bámuld a tévét, mert az kiszív, még a maradék erődet is elveszi a sok gyilkosság, megkéselte, lefejezte az utcán a gyereket (tegnapi hír), stb. Ennél rosszabbat el sem tudok képzelni.

Aztán: állíts fel magadnak minden napra egy PICI célt. Ne nagyot, hanem olyant, hogy meg is tudd csinálni :-) Pl. ha tudsz nyelvet, akkor tanulj meg 10 szót, másnap azzal a 10 szóval alkoss mondatokat. A lényeg, hogy legyenek apró sikerélményeid, hogy visszakapd az önbecsülésedet. ÉPÍTKEZZ!

Menj el sétálni, csak úgy, és VEDD ÉSZRE a pozitívumokat: a bokron a rügyet, ahogy bontogatja magát, a rigót, ahogy készíti a fészkét, a kisgyereket, ahogy tanul járni vagy biciklizni, stb. LAZÍTS, élvezd az életet.

Menj be a közértbe és vedd észre, ha fáradt a pénztáros - legyen hozzá egy kedves szavad. Példa: húsvétkor a Lidl-ben az egyik pénztáros lány olyan fáradt, agyonhajszolt és "szakadt" volt szegény, hogy már semmivel sem lehetett felvidítani - máskor szavakkal sikerült - egyszer csak gondoltam egyet és előhúztam a szatyromból egy csomag mogyorós nápolyit és nekiadtam :-) felderült az arca és elmondta, hogy pont a mogyorósat szereti a legjobban :-) Én is jól éreztem magam tőle, meg neki is sikerült egy kicsit felvidítani a napját :-)

Aztán meg én kaptam a téri virágostól egy csokor jácintot (a kedvencem, de nem is tudta).

És ilyen apróságokkal indult a Húsvét és mondhatom, jó volt! :-)

Ilyen apróságokkal

úristen mintha csak én írtam volna ki a kérdést

én is ezzel küzdök, de semmi remény...

Igen, ahogy az #1-es írta, ez depresszió (bocsi, nincs időm végigolvasni a válaszát, úgyhogy lehet, hogy hasonlókat fogok írni).

Szóval a dolog nyitja, hogy a fejedben nincs rendben valami, mármint úgy értem, hogy mentálisan problémáid vannak. Ennek nem tudom, mi lehet az alapja, mert nem ismerlek, korábbi trauma, vagy egyszerűen az, hogy nem neked való a szakmád. Ugyanis lehet jelessel elvégezni egy szakmát úgy, hogy egyáltalán nem az embernek való, és ez csak később, a gyakorlati munka alatt derül ki (pl. jelen esetben fejletlen szociális kompetenciáid miatt nem tudsz beilleszkedni egy olyan munkakörbe, ahol inkább a csapatmunkát várják el. És hiába végezted el az elméletet egyetemen ötösre, a gyakorlatban nem tudsz helytállni, és ez hosszú távon kiégéshez vezet).

És itt elmondtam a kulcsszót: a problémád a kiégés. Valószínűleg bekerültél egy mókuskerékbe, olyan munka tölti ki az életed, aminek nem látod az értelmét, csak úgy érzed, hogy bele kell ölnöd az energiáidat, és szívja ki belőled, de valahogy nem érzed úgy, hogy ezzel megvalósítod önmagad. Ehhez járul valószínűleg az is, hogy nem ismerik el a munkádat (ha elbocsátottak, ez ezt fejezi ki), azaz a környezet nem pozitívan jelez vissza, így nincs sikerélményed. Márpedig ha valamit csinálsz, hosszú távon csak az nyújt örömet, ha sikerélményed van. Ellenkező esetben kiégsz.

A kiégésnek pont azok a tünetei, amiket leírtál, kb. te most a kezdeti stádiumában vagy ennek. Én nem vagyok pszichológus, szóval jobb, ha 1. felkeresel egy szakembert, 2. nézz utána ennek a kiégésnek (angolul: burning out), mert interneten is biztos írnak róla.

Hogy mit lehet ellene tenni? A legjobb orvossága ennek, hogy olyan tevékenységet kell csinálnod, amiben örömödet leled, sikered van benne. A legjobb lenne valamilyen hobbi, ami olyan tevékenység, ami nem emlékeztet a munkádra, így teljesen ki tud kapcsolni, és sikered van benne.

Persze a legjobb lenne munkát/hivatást váltani, de erre nem tudom, milyen lehetőséged van, illetve attól is függ, hogy van-e valamilyen elképzelésed, hogy mit csinálnál szívesen.

A harmadik tanácsom a sport. Azért vagy ilyen fáradékony, mert nem mozogsz, keveset vagy szabad levegőn (a leírásod alapján nekem így tűnik). Az egészséges, mozgékony élet és megfelelő táplálkozás a közérzeten is sokat javít! Sőt, lehet, hogy ez a problémádnak egy eléggé fajsúlyos oka. Szóval most jön a tavasz, menj ki a szabad levegőre, biciklizz, fuss, sétálj a természetben, legyél a napon. Nem is kell itt nagy dolgokra gondolni, csak naponta 1-2 órát legyél a napon és mozogj! Nagyon fontos!

Aztán a másik, hogy legyél másokkal, menjél el szórakozni a barátaiddal, vagy keress magadnak szerelmet. A kiégésnek egyik tünete, hogy az ember elkezd begubózni, mint valami lepke, és elzárja magát a külvilágtól. Ha ezt teszed, és elzárkózol az emberektől, mondván, hogy nem érdekelnek, nincs rá időd, nincs kedved stb. - az a vég kezdete. Nagyon fontos, hogy találj olyan embereket, akikkel szívesen vagy együtt, akikkel tudsz beszélgetni, és máris jobban érzed magad, ha ilyenek vannak. Adott esetben a sporttal vagy a hobbival is jönnek új emberek (ha olyan szabadidős tevékenységet végzel, ahol más emberekkel együtt kell lenned).

Persze nehéz ennek nekiállni, és kikelni az ágyból, de túl kell lendülni ezen a szenvedésen, és el kell kezdeni. Ha túllendülsz a holdponton, utána már sokkal jobb lesz!

Amúgy én ajánlom a társastáncot, fizess be egy tanfolyamra, én is csináltam régen, és nagyon jó! Nézd meg a Hölgyválasz című filmet, tök jól átadja a hangulatát a dolognak.

Számomra is ismerős ez a dolog, én sem értem, hogy sokan mitől tudnak így pörögni nap mint nap.

Amikor dolgoztam, akkor nekem is ezt mondták, hogy nem tudom hozni azt a szintet, amit a többiek, pedig dolgoztam annyit, mint a többiek, sőt sokszor még többet is.

Én végül úgy oldottam meg ezeket a helyzeteket, hogy kiléptem minden ilyen helyről, és ignorálom az ismeretségi körömből az ilyen "buzgómócsing" embereket, és csak olyanokkal veszem magam körbe, akik megértenek, nem szólnak meg, és hasonlóképpen gondolkoznak, mint én.

Egyáltalán nem kell neked is olyannak lenned, mint ők.

Az egy más világ, ami ezek szerint neked sem a világod.

Szerintem próbálj kialakítani magadnak egy saját kis világot, ahol megválogatsz mindent és mindenkit, és akkor te is jobban fogod magad érezni a bőrödben.

Nekem is jobb így, hogy nem vegyülök el az ilyen emberek közt többé.

Meg amúgy is kit érdekel, hogy mások mit csinálnak, csinálják csak, ha bírják.

Ez nem verseny, hogy ki teljesít többet a másiknál.

Én ha akarom, akkor 3-4 napig ki sem lépek a lakásból, nekem sokkal jobb így, mintha beállnék közéjük a sorba.

És igen, ez valóban olyan depresszió féleség, de ha találsz egy hasonló típusú illetőt /már úgy értem társkapcsolat formájában/, akkor ketten akár jól meg is tudnátok lenni egymással...