20 éves vagyok, öregnek érzem magam, nincs értelme semminek az élet csak szenvedés, úgy érzem nincs értelme a létezésemnek. Megtegyem?

Szerintem tűzz ki magadnak célokat. Ma csak egy nagyon kicsi, aprócska, gyorsan megvalósítható célt. Pl leviszed a kutyát sétálni, elmész anyád helyett bevásárolni. Főzöl vacsit. Ilyen picike célt. Előnyösebb, ha kinti program, és/vagy ha valakinek segítesz vele.

Ne foglalkozz vele, hogy filozófiai szempontból van-e értelme, az sokkal későbbi szint, csak csináld.

Az ember olyan élőlény, akinek folyamatosan tevékenykednie kell ahhoz, hogy jól érezze magát. Ha bármit csinálsz, utána pozitív visszacsatolást fogsz kapni a testedtől, hogy jó ez így. Valószínűleg, ha kikeveredsz a mostani helyzetedből, utána is egész életedben tudatosan kell tervezned a céljaidat, ahhoz, hogy működj, de sokan vannak ezzel így.

A célok ne legyenek túl nehezek és hosszúak, de legyen közte kinti program és önállóságra irányuló. Nem az segítene rajtad, ha bezárkózol egy szobába.

Kezdj vagy dolgozni (könnyű, nem teljes állásos melót) vagy valami nagyon rövid és gyors sikerrel kecsegtető tanfolyamot keress.

Ezek a házi módszerek, ha nem segít, miután legalább valamit kipróbáltál, akkor irány az orvos.

Keress fel egy szakembert! Mi hiába mondanánk jókat, hogy jobban legyél, látszik, hogy semmi sem használ. Súlyos depresszióban szenvedhetsz, amiben egy pszichiáter és egy pszichológus tudna érdemben segíteni. Te azért nem látod hasznosnak őket, mert ők nem azt mondják, amit hallani szeretnél... De mi hiába mondunk bármit, az se segít, és én úgy gondolom, hogy neked kell uralkodni magadon. Erőszakosabbnak kell lenned önmagaddal szemben, ha van egy álmod, az törtetéssel teljesülhet, ne várd a sültgalambot. Menj el gyógylovagoltatás terápiára, én imádom a lovakakat és gyerekként én is küzdöttem depresszióval. Engem is értek mindennapos sérelmek, de amióta nem önmagam sajnálom, és amióta csak a lovaknak élek, amióta segítséget kértem szakembertől, azóta jobban vagyok és sokminden így sikerült.

A másik, hogy aki öngyilkosságban tippeket ad másnak, vagy bíztatja a másikat öngyilkosságra, az BŰNCSELEKMÉNY! Ne kérj ilyet másoktól, és ha az öngyilkossággal fenyegetőzöl, akkor te így akarod felhívni magadra a figyelmet! Hát ezért kérj segítséget szakembertől, majd ő figyel rád. Ha valaki tényleg meg akar halni, az nem fitogtatja, hogy biztosra megy!

Hanem megteszi és lámpaoltás!

Eddig te azért nem mentél biztosra, mert gyáva voltál hozzá. Te a tudatalattidban élni AKARSZ, mert aki attól kesereg, hogy mekkora senki, meg mire nem vitte stb. stb. azt érdekli az életcélja. Aki tényleg érdektelen, az úgy él, mint egy házikedvenc a ketrecben, hogy nem érdekli semmi, csak az életfunkcióinak, igényeinek megfelelően eszik-iszik-alszik...

Ha pedig vagdosod magad: Keresztbe vágva, ha hisztizel, hosszába ha eredményt akarsz. Ez is egy felesleges öncsonkítás, majd jó ronda heges leszel, aztán ha megbánod, akkor hiába, az örökre ott csúfoskodik, a hegek nem tűnnek el! Szedd már össze egy kicsit magad, igenis ERŐT KELL VENNI MAGADON, mert könnyű mást hibáztatni, ha te nem teszel semmit azért hogy jobb legyen, akkor nem lesz jobb. Ne várd, hogy minden az öedbe hulljon. Más rákosan fetreng az életéért küzdve a halálos ágyában, kínozzák kemóval, de az élni akarás miatt elviseli, hogy ha csak 1 évet is kicsikarhat, akkor bevállalja, te meg itt egészségesen sajnáltatod magad?! Önző vagy! És a mosolygós szmájlis kommentjeidből ítélve te is kineveted magad. Ne akarj szánalmasba átmenni! Nem sértésből mondom, mégha annak is vetted, de tisztára, mintha az apám hallanám... Vele is nagyon nehéz egy légtérben levegőt szívni.

25/L

Velem is hasonló a helyzet, de idősebb vagyok nálad, és van érettségim, még ha ez kevés is. Igaz, gyógyszert csak kényszerűen szedtem, amit a pszichiáter felírt, és a betegségeim nem csupán depresszióból állnak, illetve szinte mindig is jelen voltak. (Sokáig sorolhatnám az eltéréseket kettőnk "tulajdonságai"/eseményei között...)

Ugyanakkor, van egy olyan érzésem, hogy nem saját magadról írtad a fentieket, hanem egy másik személy lejáratásának céljából. Ha valóban így van, az esetben sürgősen mondj le erről a törekvésedről, mert sokszorosan visszakapod majd.

Drogokra? És miből fizeted ki?! Nincs neked annyi pénzed, ha tényleg végzettséged 0 hogy kifizesd! Nem ismerlek, de ha ismernélek sem asszisztálnék a baromságaidban, ennyi idősen már összeszedhetnéd magad, és elmehetnél egy pszichiáterhez! Azt hiszed, olyan nehéz megkísérelni egy öngyilkosságot? Képzeld el én 17 évesen 4 üveg frontint vettem be alkohollal és alig vártam, hogy kiérkezzenek a mentők, bepisiltem, bénult a légzésem és kimosták a gyomrom, jól le is csesztek, hogy akadályozom a munkájukat ezzel és IGEN, IGAZUK VOLT! EGY ÖNZŐ SZ@R ALAK VOLTAM, MERT MÍG MÁS INFARKTUSÁVAL VÁRJA ŐKET, ADDIG VELEM FOGLALKOZTAK!

NE AKARJ TE IS ILYEN EGOISTA SZ@R ALAK LENNI!

Gondolhatnál arra is, hogy nyavajgás helyett valami hasznosat tegyél, mert akármit mondunk semmi sem jó neked, és 7 év szenvedés ode-oda, igen nyavajoghatsz, de te minden nap ezt csinálod. Az, hogy egy szalmaszálat nem teszel arrébb, hogy jobb legyen, azt az a hozzászóló úgy érti, hogy te neked semmilyen tanácsolt megoldás nem tetszik, amihez kicsit is meg kéne mozdulni.... Inkább egy undok, agresszív stílust veszel fel és ezzel is azt bizonyítod, hogy fején találta a szöget, hogy te a sültgalambot várod, ami NEM LÉTEZIK!

Te egy rózsaszín burokban, mesevilágban élsz, és kényelmes neked, és azt hiszed, mindenki sajnálni fog érte, de mire fel?! Te semmit nem tennél, hogy jobb legyen. Én tudom milyen érzés a verés, az öngyilkos gondolat. De én is b+ felül tudtam kerekedni önmagamon.

A másik, hogy nem késő tanulnod, mert levelezőn le tudsz érettségizni de 24 éves korig nappalin szakmát választhatsz INGYEN, és a többi jön magától. Most biztosan ez sem tetszik, biztosan szemét vagyok neked, hogy sajnálkozás helyett önuralomra és józan gondolkodásra merlek bíztatni, de akkor azt az intelligenciádhoz mérten veszem tudomásul. ;)

Tudod, túl azon, hogy megértem a fájdalmadat, a hozzáállásoddal nem tudok egyetérteni.

Az, hogy a depressziós ember reálisan látja a dolgokat, az nettó butaság. A depresszió egy meglehetősen beszűkült tudatállapot, amire minden mondható, csak az nem, hogy tisztán és reálisan látja a dolgokat.

Lehet itt hosszasan filózni, hogy most mi az élet értelme? De ez az, aminek tényleg nem lenne értelme. Egyébként meg ez tipikusan amolyan depis filózás, amit eleve azért kezd az ember, mert azt AKARJA kihozni, hogy nincs semmi értelme az életnek. Amit egyébként ezernyi módon meg lehet cáfolni, amiket persze te meg sem akarsz hallani, mert már eldöntötted magadban, hogy NEM AKAROD, hogy értelme legyen az életednek.

Tudod, sajnos nem ritka dolog, hogy valakinek rossz a gyermekkora. Van, akinek kevéssé rossz, van, akinek nagyon, tény, a sors nem igazságos. Az is tény, hogy a gyermekkori alap nagyon sokat számít a későbbi boldogulásban, szóval azt én is kicsit nagyzoló túlzásnak tartom, amikor azt mondják, hogy a boldog felnőttkor csak elhatározás kérdése. Ez is marhaság. Bizony sokat számít, hogy milyen volt az ember gyermekkora. Sokkal könnyebb egy szép, egészséges felnőttkort teremtenie annak, akinek jó volt a gyermekkora. De! Azért ne írjuk le a teljes életet azért, mert az első 20 év nem volt a legjobb. Mert oké, hogy rajtad hagyja a bélyegét, de azért neked, mint egyénnek bőségesen van szabad mozgástered. Nem vagy mindennek az ura, sok minden van, ami nem rajtad múlik, de nagyon sok minden van, ami viszont igen! És azért bőségesen elegendő a mozgástered ahhoz, hogy innen felállj, és akár még egy szép felnőttkort is létrehozz! Igen, másnak ez könnyebben megy. És?? Ettől neked önszántadból el kéne hasalnod akkor, amikor igazából még bele sem léptél a valódi felnőttkorba? (Mert 20 évesen te fejlődéslélektanilag még csak ifjú vagy, nem felnőtt.) Ez kb olyan, mint ha egy versenyen a rajtnál elhasalnék, mert nekem nem volt olyan jó edzőm, mint másoknak.

20 évesen pedig úgy beszélsz, mint egy rosszabb nyolcvanas. Még ha csak 60 évig élnél, akkor is van még hátra az életedből kétszer annyi, mint amennyit eddig éltél. (De valószínűleg ennél sokkal több is.) Erről a röpke 40+ évről beszélsz úgy, hogy az alatt már semmit nem lehet elérni, és semminek nincs értelme? Nem érzed ezt egy kicsit irreálisnak? Ha egy 80 éves, vagy egy végstádiumú rákbeteg mondaná, hogy á, semmi értelme, azt még megérteném. (Bár azzal sem feltétlen értek egyet.) De hogy az, akinek még igazán el sem kezdődött az élete?

"Nem mindegy hogy most halok meg vagy 50 év múlva? Ami most van így is úgy is megszűnik."

Nem mindegy. Nem mindegy, hogy az ember a létezése alatt mit ér el, és hogy érzi magát. Hogy mit tapasztalsz meg a világból, és ha már filózunk, az sem, hogy milyen hatással van a világra. De ha te erre is azt mondod, hogy tök mindegy, mert egyszer úgyis vége, akkor hadd kérdezzem meg: neked tök mindegy volt, hogy a gyermekkorod bántalmazásban vagy örömben telt? Ha szerinted semminek semmi értelme, akkor annak mi értelme van, ha vágod magad? Mi értelme van annak, ha begyógyszerezed magad? Mi értelme van, ha véget vetsz az életednek? Mert a filozófiád alapján ennek sincs ám semmi értelme. Már ha komolyan gondolnád az "elveidet". Mert igazából csak azért hajtogatod ezt a semminek semmi értelme dolgot, mert így akarod a beszűkült, kisarkított véleményedet igazolni.

"Igen NYAFOGNI jöttem ide, és? És akkor mi van? Ennyi nem jár nekem? 7 év szenvedés után? Hogy nyafogjak egyet?"

Akkor a te filozófiádat követve megkérdezem: és annak mi értelme?

"Próbáltad már megölni magad?"

Nem. És tudod, hogy miért nem? Mert amikor valami sz..r ért, akkor nem azon voltam, hogy legyen még rosszabb, csakazértse legyen jobb (mert nem lesz ám jó a halál...), hanem azon, hogy esetleg valamikor a jövőben még legyen jobb.

"Honnan tudod hány szalmaszálat tettem én keresztbe? Mit tudsz rólam? Ezt a pár sort? Miért kell okoskodni? Miért kell játszani a nagyokost mindenkinek?"

Mint ahogy te sem tudsz SEMMIT azokról, akik itt válaszolnak. Nem tudod, hogy kinek milyen volt a gyermekkora. Nem tudod, hogy ki min ment keresztül. Nem tudod, hogy ki mit tett meg azért, hogy odáig eljusson, ahol épp van. Semmit nem tudsz rólunk.

Azért hadd mondjam el. Veled ellentétben én nem akarom a múltamat vadidegenek elé kiteregetni, maradjunk annyiban, hogy nem szívesen mennék vissza a gyermekkoromba. Voltam én is depressziós elég keményen. Volt, amikor kilátástalannak láttam a helyzetemet. Most meg egy elismert, diplomás informatikus vagyok, épp egy programozó versenyre való készülés közben, tele célokkal és tervekkel. Emellett van munkám, vannak barátaim, van hobbim, élvezem a szabadidőmet, és szeretek élni. Hogy ezt hogy értem el? Úgy, hogy még a legsötétebb pillanatokban sem azt néztem, hogy hogy tudnám kinyírni magam, hanem azt, hogy esetleg hogyan tudnék az adott helyzetből menekülni.

Azt mondod, hogy 20 évesen már felesleges, hogy bármi terved legyen? Én 30 fölött vagyok, és még most sem tartom annak. Tudod, ha 20 évesen nem lettek volna terveim, most nem tartanék itt.

Ami pedig a legfontosabb: filozofálás helyett inkább élj. Begubózva agyalni arról, amit az ember meg sem tapasztalt, nem túl értelmes dolog. Inkább kelj fel, és élvezd a világ szépségét! Pattanj bringára, és tekerj egyet a szabadban! Tudod, milyen szép tájak vannak, és nem is kell messze menni értük? Vagy húzz cipőt, és fuss egyet! Nem csak fizikailag okoz felüdülést. Keress valamit, amit szeretsz és élvezel csinálni! Mert ne mondd, hogy nincs olyan. Az életnek pedig az az értelme, amit te adsz neki. Ha te nem adsz neki értelmet, akkor tényleg nincs is. Szóval rajtad áll, hogy mi lesz a hátralevő életed értelme. A döntés meg a tiéd. Akarod, hogy legyen értelme vagy sem?

Van egy rossz hírem: ilyen betegségből nem lehet kigyógyulni, csak ha a beteg is motivált a gyógyulásban.

Sajnos rengeteg ember él borzalmas életet, de sokaknak még az sem adódik meg, hogy változtason. Te nem vagy kisgyerek, tanulj, menj el diákmelózni és legyen egy jó szakmád. Magad lábára állsz, jóval jobb lesz. Menj el közösségbe, templomba, segítő szervezetekhez, ismerkedj, barátkozz. Csak ne add fel.

Nah tessék. :D hosszabbnál hosszabb válaszokat kapsz, mindet azért, mert segíteni akarnak neked. :)

Nagyon durva amit írtál, hogy legszívesebben mit csinálnál, de azt tudnod kell, hogy minden probléma, nehézség ami az életben ér téked, az átmeneti. Nem ismerlek, nem tudom mi vezetett ahhoz, hogy ilyeneken gondolkodj, de az hogy ezt megfogalmaztad és leírtad, MÁR megtetted az első lépést! :)

Említetted, hogy 13 évesig még boldog voltál. Általában ez az a kor, mikor elkezd minden bonyolódni, nehezebbé válni. Az ember új suliba kerül és ha az ott lévő diákok vagy tanárok bunkók az persze nem jó érzés, hisz kinek jó? A szülők, testvérek modora is eléggé rosszak tudnak lenni. Vagy bármi!

Nehéz ezekhez alkalmazkodni, de nem szabad feladni! Figyeld önmagad, jöjj rá mi az a valami ami téged boldoggá tesz (nyilván van ilyen) és PRÓBÁLD elérni. De semmiféleképpen ne mondj le róla, mert ez tesz téged emberré! :)

Kis lépésekben halagy előre, mindig kicsikben. A kevés néha sok, és így apránként, idővel fogod felépíteni azt a nagy várat, amit te építettél. :) ha csak belegondolsz, már tudod milyen nagy sikerélmény lesz ebből, és ez csak a tied lesz, ezt aztán senki a világon nem veheti el tőled.

Ha túl gyorsan akarsz valamit elérni, az általában túl gyorsan is megy el, szánj időd és energiát a céljaid eléréséhez, mert megéri. És nem azért mert én azt mondtam, hanem mert ezzel te magad fejlődsz, a te életed. Vállalj érte felelőséget, tudd hogy ha valamit el akarasz érni, azért tenni kell.

Ez a te harcod, a te életed és a te sikereid amiket el fogsz érni ha nem adod fel.

18/F