Sok család tagjai miért viszonyulnak olyan módon egymáshoz, mint ismerős az ismerőséhez? Feltűnően megjátszottan/kimérten/mesterkélten beszélgetnek egymással, de mégis élvezik.

Mert kénytelenek egymás mellett élni.

Anyukának valószínűleg kellett a gyerek, mert rájött a szülhetnék, de átgondolni már nem gondolta hogy valóban akarja-e? Cuki, pici, aranyos, hát akkor uccu neki, legyen gyerek! Arra már nem gondolnak hogy a gyerek egyszer megtanul beszélni, egyszer elkezd érdeklődni a külvilág felé, és egyszer felnő, és nem csak cuki bio díszítőeleme lesz a lakásnak, hanem egy személy lesz, akivel kell tudni kommunikálni, megérteni, és közös életet élni (legalább amíg el nem költözik).

Apuka lehet nem is akart gyereket, csak az előzőleg említett anyuka kiverte volna a hisztit hogy ő márpedig akar, és ha nem akarja hogy elvigye a ház felét, akkor bizony most azonnal gyártanak együtt gyereket.

De az is lehet hogy az apuci is csak egy rózsaszín felhőz látott az egészben, ahol vidámán együtt szerelik a kocsit, együtt nézik a focit. Csak az a gáz ha a gyereket ezek nem érdeklik, és esetleg a szülőnek kéne nyitnia, vagy legalább érdeklődnie a gyerek érdeklődési köre felé. Amúgy azon túl hogy a gyereknek jót tesz ha foglalkoznak vele, még arra is jó ez, hogy a szülő megismerje a gyerekét.

Mert abból hogy 12 éven át megkérdezem minden hétköznap 16:10-kor hogy "mi volt a suliban?" az nem kommunikáció, és végképp nem alkalmas arra hogy megismerjem a gyereket. Egy erőltetett látszat "beszélgetés" ami arra jó hogy ne mindig csak a rádió vagy a tévé szóljon a lakásban, hanem imitáljuk hogy "mi egy család vagyunk".

A gyerek meg....a gyerek a fentebbi két tényezőről baromira nem tehet. Teljesen érthető hogy rengeteg családban napi 2-4 mondatot beszél a gyerek a szüleivel, amiből kettő a köszönés mikor elmegy, meg mikor visszajön.

A gyerek meg van lőve 18 éves koráig, nem tud munkát vállalni, nem tud albérletet fenntartani, nem tud tanulni önmaga finanszírozása mellett. Ezért kénytelen otthon maradni, és játszani a hülye szerepeket, a hülye szüleinek hülye elvárásai szerint.

Közbe pontosítottál.

Őszintén szólva nem nagyon tudom elképzelni hogy mindenki mesterkélt bájmosollyal forduljon a másikhoz, és naponta így beszéljenek órákat, miközben egyáltalán nem éreznek semmilyen mélyebb kötődést egymás iránt.

De most hogy ezt leírtam és elképzeltem...kicsit a hideg ráz ki. Elsőre valami 19. század végi nemesi kastély ugrott be, amiben görcsösen megjátssza magát mindenki, mindenki kifogástalan, és illemtudó, de közbe valamit nagyon takargatnak...eléggé horror sztori alapanyag.