Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Mit csinálnatok a helyemben -...

Mit csinálnatok a helyemben - "nézeteltérés" egy eladóval?

Figyelt kérdés

Kisvárosban lakom, itt vásároltam az egyik nagyobb ruhaüzletben. Az itteni eladók nagyon modortalanok, mindenért morognak, beszólogatnak, de ezt már meg szoktam, ahogy mások is.

Ma viszont mikor fizettem az eladó a szokasosnál is rosszabb modora volt.

Először arra panaszkodott, hogy sokáig válogattam, majd, hogy már megint ott vagyok ( 5 napja voltam a viszonylag nagy ruha boltban)

Erre csak mosolyogva helyeseltem.

Ezután megkérdezte, hol tanulok, és a szakomat kezdte el lenézően kritizálni, ami elég rosszul esett, főleg, hogy már amibe lehetett belekötött.

Ezek miatt nem nagyon tudtam koncentrálni, és nem figyeltem fizetésnél, csak mikor kiléptem az ajtón akkor rendezgettem a tárcámat és akkor ugrott be, hogy lehet 1 ezressel többet adtam véletlenül, ezért visszafordultam, hogy megkérdezzem nem lehet-e hogy rosszul adtam,van kamera tehát azon látszik.

Mondtam, hogy nem biztos csak nem tudom, hogy odaadtam-e vagy csak akartam ( mar nagy mentem volna és nem figyeltem az árat)

Tehát teljesen kedvesen megkérdeztem, nem fordulhatott elő véletlen

Ekkor elkedzett mentegetőzni, és támadni, pedig én nem vádoltam semmivel. Csak megkérdeztem, hogy nem fordulhatott elő, hogy a beszélgetés közepette elnéztem véletlen.

Után méginkább támadó hangnemben válaszolt, hogy ez nem így működik, "hogy valaki ad egy kétezrest és húsznak mondja stb." és azt mondta, hogy hívja a főnököt, majd ő visszatekeri a felvételt, a főnök nem volt bent, ezért nagy pattogva azt mondta, hogy akkor menjek vissza 1 hét múlva, akkor majd visszatekeri. Mondtam hogy jól van, jól van nem fontos, lehet én néztem el amúgy is fáradt vagy stb... de mondta a magáét felírta valami kis cetlire az időt és az árat.

Én mondtam, hogy nem számít, de csak pattogott, hogy én meg gyanústgatom, pedig csak azt mondtam hogy én vagyok figyelmetlen, meg béna, de ezt is csak kiforgatta.


Én voltam a rossz?

Vagy vissza kellene mennem, vagy inkább hagyjam vagy mit kellene csinálnom?

Annyira összekavart ez a helyzet. x(



2017. júl. 12. 19:55
 1/8 anonim ***** válasza:

Amikor kötözködően kezdett beszélni veled, a helyedben leállítottam volna.

Azt egy kicsit megértem, hogy az olyanra, hogy nem-e adott vissza kevesebbet reflexből visszatámadnak az eladók, mert sajnos sok ilyet tapasztalhatnak. Holnap megkérdezheted, hogy nem-e volt záráskor a kasszában egy ezressel több, az eladó fel is írta a vásárlás időpontját,

2017. júl. 12. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 Alain Delon ***** válasza:
100%
Be kell írni a vásárlók könyvébe.
2017. júl. 12. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem állj ki magadért. Nem csak most, máskor is.


Nyilván a rosszindulatú megjegyzései miatt nem figyelted, hogy mennyi pénzt adtál oda az eladónak. Nem is a pénzről van szó - egyáltalán miért szól be neked mindenért?


Egyenesen a főnökéhez fordulj és neki mondd el az egészet, ami történt, minden részletével együtt; ha van gerince, bocsánatot kér és az eladót is kötelezi a bocsánatkérésre.


A vásárlók könyvébe is nyugodtan beírhatod, hogy X. Y. eladó udvariatlan, modortalan. Talán lesz valami következmény, pl. a főnök jobban odafigyel az alkalmazottakra vagy egyéb (nem kap jutalmat vagy ilyesmi).


Ne hagyd annyiban!


A felvételt megnézném a helyedben, akkor tiszta lesz az ügy.


Amúgy annak, ha egy ezressel több van a kasszában, még aznap záráskor ki kellett derülnie! Ha normálisan beütnek mindent!

2017. júl. 12. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:

Velem kellett volna vásárolnod.


Na jó ne legyek nagyarcú...

Ment volna a verbális kommunikáció.


24F

2017. júl. 12. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

Csodálom hogy ilyen szépen viselkedtél azok után is hogy ilyen ember így rádtámadt.

Én a helyedben visszamennék, az ezres a tiéd.

2017. júl. 12. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

A legegyszerűbb az lenne, ha olyan helyen vásárolnál inkább, ahol normálisabbak az előadók. De persze tudom, hogy egy kisvárosban erre nincs feltétlenül lehetőség.


Szerintem ez az ezres történetet engedd el, annyit nem ér ez a pénz. De semmit nem csináltál rosszul, ne aggódj emiatt.


A jövőben a következőképpen viselkedj vele. Odamész a kasszához, köszönj, odaadod neki, amit vásároltál, fizetsz, majd elköszönsz. Semmilyen további interakcióba nem bonyolódsz. Ha kérdezősködik, akkor egyszerűen ignorálod. Ha megkérdezi, hogy miért ignorálod, akkor azt mondod, hogy azért, mert kizárólag azért jöttél ide hozzá, hogy fizess. Mivel ez egy bolt, te a vásárló vagy, ő az eladó, őt pedig azért tudja fizetni a munkaadója, mert te most fizetsz ezért a ruháért.

2017. júl. 12. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%

ritka bunkó állat volt ez.

lehetetlen kereskedelmi hozzáállás,ha azért szól mert nemrégen voltál.

egy kereskedő egyik legfontosabb célja,hogy visszajáró vásárló legyen a betérő.

ha az én alkalmazottam lett volna ez és bizonyítást nyer,hogy ilyen a stílusa a vásárlókkal ok nélkül-mert azért a vásárlókat sem kell ám félteni,mert a felük elképesztően illetlen bunkó-az elbocsátás után még kapna pár sallert is.

mert ezzel a viselkedéssel az én pénztárcám ellen dolgozna.

amúgy meg nyugdíjasoknál új hobbi ez,hogy megállítják az életet a boltban,vagy a közértben,hogy ők 20ast adtak és az eladó/pénztáros 2ezerből adott vissza.

egyik felük szenilis,a másik felük felismerte,hogy időnként bejöhet és lehet hogy őt felpróbálták már vele néhányszor.

persze ez még nem ok az előtte lévő viselkedésére.

2017. júl. 12. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
100%

Részemről valószínűleg az első tahóságára megjegyeztem volna, hogy, ha fizetést szeretne kapni és munkáját megtartani, akkor a seggem kell nyalnia és nem kötekedni-képletesen persze;)

Azért, mindennek van határa egy eladó és vevő közt.

Nem kell kedvelni egymást, ez üzlet.


Az ezrest illetően meg a kasszát kellett volna átszámoltatni, erre van lehetőséged.Ha többlet van benne a blokkokhoz képest, akkor még lopott is a "kedves" eladó bár az ilyet annak sem nevezném.

Sajnos távozás után, "így jártál" is lehetőség már.


Legközelebb legyél kicsit határozottabb-rendre utasítóbb és legyen önbecsülésed.

Fizetésnél meg meg szólj rá, hogy csendet kérek:)

2017. júl. 12. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!