Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Ebben a helyzetben mi a...

Ebben a helyzetben mi a megfelelő döntés? 20N

Figyelt kérdés

Minden reggel sírva ébredek, azzal az érzéssel,hogy szeretnék meghalni. Nagyon rossz érzés, szorongás fog el, amiért be kell menjek a munkahelyemre, és korábban az iskolában is ez volt a helyzet. Mikor beérek megnyugszom nemsokára,de addig szörnyű. Úgy érzem nincs jó megoldás a problémáimra, pedig szüntelenül keresem. Jelenleg a párommal lakok, és látogatóba szoktam haza menni. Egyik problémám,hogy a párom a nagymamájával lakik, aki utál engem. Nem tetszik neki,hogy hosszú a hajam, hogy 2-3 nap munka után megmosom(szakácsként dolgozok), hogy nem szoktam sminkelni(ha mégis néha felteszem, akkor az nem tetszik neki). Nem tetszik neki,hogy kulcsot kellett nekem másolni, mert késő éjjel jövök munkából, és más nem enged be. Sokszor eljátszotta korábban,hogy nem engedett be, nem nyitott ajtót,mikor nem volt kulcsom. Kutatott a dolgaim között, elolvasta az orvosi jelentéseimet. Heteken keresztül kérdezgette,hogy nem vagyok e terhes. Kioktatott,hogy ne merjek gyereket szülni, túl fiatal vagyok stb. Elmondta, neki a másik unokája gondolkodása úgy tetszik,mert ő nem akar a férjétől gyereket.(21 éves a lány, és azért nem akar,azt mondta,mert félti az alakját.) Az öregasszony mindig azt mondja, milyen jól gondolkodik, mert elválhatnak még... Annyira paraszt, hogy azt is képtelen volt mondani,hogy boldog születésnapot kíván, de a tortából zabált azért.... Párom mindig mondja maradjak vele, de olyan rossz itt. Úgy utálom! Párszor hazamentem már,de mindig könyörgött, menjek vissza. Most itt vagyok de úgy gyűlölöm.

Otthon az a baj, hogy nem szeretik a páromat,mert azt mondják nem hozzám való. Szóval nem tudunk itt ketten lakni. A munkám Budapesten van, 12 órás műszakok vannak, egy héten 3 szabi soknak számít. Elégedett vagyok a keresetemmel, de kevés az időm, ami nagyon kellene, mert érettségizni szeretnék emelt szinten biológiából és kémiából. Az a baj,hogy ezek között a körülmények között nem tudok felkészülni (nem most kezdtem el tanulni),úgy érzem. Dolgozni muszáj,mert nem tart el senki, és a párommal az a terv(az ő ötlete volt),hogy Budapest vonzáskörzetében veszünk egy kisebb házat, hogy külön tudjunk költözni. Ugye ebben az esetben kell autó, ami előtt jogsit kell szerezni, és ez is az én feladatom... Mindenki(család, párom) ezzel piszkál, pedig tudják milyen sok idő ez, és én az érettségire szeretnék koncentrálni. Megoldható lenne,ha hagyna mindenki tanulni, de párom bmennyire mondja, hogy tanuljak csak, azt is szóvá teszi,ha olyankor nem foglalkozom vele. Ha kevesebb napot dolgozok,hogy vele is legyek, akkor nem lesz annyi pénzem, amit kiszámolt párom,hogy kellene (150e/fő/hó). Akkor meg ott kellene maradni az öreglánynál, az meg nem fog menni.

Ha haza költözök, ott vállalok munkát, 8 órában, akkor a párom elégedetlen lesz,mert mindig kifogásolja,ha nem alszom vele. Pedig ebben az esetben otthon nyugodtan tudnék tanulni. Így mondjuk 2 alkalommal találkoznánk hetente, de mikor ezt mondtam, nem tetszett neki.

8 órás műszak van Pesten is,de ott ott a nagyanyja, akivel nem szeretek egy légtérben lenni. Ha nincs közös szabadnapunk a párommal, nem is maradok ott, haza megyek, és ilyenkor is az lenne, minden nap haza mennék inkább.

Lehetne ez a munka is, többet is jöhetnék, hagyhatnám a választott szakomat, és vehetnék jövőre egy szuper házat. De nekem az a szak az álmom.

Az orvosi jelentésemben szerepelt,hogy terhes voltam, és abortuszom volt. A párom azt mondta, nem tudtuk volna felnevelni, és nem lett volna kire bízni a babát, ezért döntöttünk így. Nekem nagyon fáj ez a döntés, és ez is azért volt, mert senki semmiben sem segített soha,mert mindenki ilyen ellenséges... Elkezdtem egy OKJ képzést,de a páromat zavarta, hogy annyit tanulok, nem vagyok vele, ezért kiiratkoztam. A két legrosszabb döntésem volt ez a kettő. Nagyon elkeseredett vagyok. Nem tudom mit tehetnék. Annyira kétségbe vagyok esve.

Szóval fogalmam sincs mi a jó megoldás.

Vagy van e egyáltalán?

Kérlek segítsetek!

Köszönöm



2017. szept. 3. 18:34
 1/6 anonim ***** válasza:

Túlságosan odafigyelsz arra, amit mások mondanak/gondolnak rólad. Ne tedd, mert bele lehet hülyülni. A pároddal összeülve megbeszélhetnétek, hogy a célotok eléréséhez milyen áldozatokra van szükség mindkettőtöktől. Vacak helyzet az biztos, de egyáltalán nem kilátástalan. Feltéve ha bírod így a munkát, mert huzamosan 12órázni szakácsként nem a legkényelmesebb (talpon lenni, egy helyben topogni folyamatosan).


Azért Bp vonzáskörzetéből még be lehet járni tömegközlekedéssel. Csak amíg kicsit talpra nem álltok, aztán lehet nyugisan jogsiért menni, és autóban gondolkodni.

A tanulást pedig semmiképpen ne halaszd el, szükséged lehet rá bármikor, és ha már megvan, azt senki nem veheti el tőled. Végzettség nélkül sokkal jobban ki vagy téve mások kénye-kedvének.

2017. szept. 3. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Hát én férfiként mondom, hogy első körben dobnám azt a fószert akit a barátodnak tartasz. Majd ideiglenesen hazamennék a szülőkhöz és a tanulásra koncentrálnék.
2017. szept. 3. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%

Van megoldás, az hogy nem hagyod hogy szivassanak.

Szörnyen érzed magad a mamájával, és őt annyira nem érdekli hogy megőrülsz tőle, hogy képes könyörögni neked.


" de párom bmennyire mondja, hogy tanuljak csak, azt is szóvá teszi,ha olyankor nem foglalkozom vele. "

A párod egy gyerek.

Először lecsesz, amiért nem csinálod meg az x dolgot, és ha azt kezded el csinálni akkor meg az a baj.

Nem látod mit művelnek ezek veled? Én a helyedben haza mennék, és ott maradnék.


Vagy maradsz így, hagyod hogy a párod megőrjítsen és az az öregasszony is megállás nélkül zaklasson, míg nem tönkre nem mész érzelmileg és be nem kattansz.


Akármikor úgy érzed az életedben, hogy nem jó valami, nem akarsz valakivel együtt lenni, akkor tegyél érte hogy változzon, ne tűrd el...

2017. szept. 3. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Szakíts a pasival, költözz haza és fejezd be a tanulmányaidat!
2017. szept. 4. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

Lehet, hogy a "párodnak" nem tetszene az sem, hogy gyakorira írsz. Oké, hogy alkalmazkodni akarsz, de ha mindenki máshoz alkalmazkodsz csak magadhoz nem, a saját igényeidhez, akkor egy nap arra ébredsz, hogy szétesett az életed, és akkor már nem ment meg senki.

Azt tedd, ami előre visz. Az nem, hogy a párod jajjgatását hallgatod, hogy neki semmi nem jó. Az sem, hogy az öreglányt hallgatod, akinek semmi nem jó. És az sem segít, hogy magadat hallgatod, hogy semmi nem jó.

Én azt mondom, hogy költözz haza. Tanulj, dolgozz, találkozz a barátoddal amennyit időd engedi, Ha nagyon elégedetlen, az sem baj, ez egy jó próba, hogy mennyire illetek össze, bár a leírás alapján nem nagyon, de ezt te tudod.

De ha továbbra is azt teszed, ami neked nem jó, akkor nem fog javulni a helyzet.

2017. szept. 7. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Sziasztok! Át érzem hasonló cipőben járok én is és az Anyósom is. Ha gondolod meg oszthatnánk saját tapasztalatainkat hátha segíteni tudnánk egymásnak. Semmi hátsó szándékom nincs.
2017. szept. 7. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!