Hány évesen leszünk igazán felnőttek? Én 23 évesen sem érzem magamat felnőttnek.

Én is 23 éves vagyok. Most vagyok végzős az egyetemen, januárban záróvizsgázok. Még itthon lakok. Én sem érzem magam felnőttnek egyáltalán. Talán jövőre ha másik városban kapok munkát akkor külön tudok költözni. Szerintem ha jobban önállósodnék akkor felnőttebbnek érezném magam. Persze itthon is takarítok, főzök, mosok. Nem vagyok kiszolgálva. De mégsem olyan mintha dolgoznék és önálló háztartást vezetnék.

N

Popper Péter szerint, felnöttek akkor leszünk, ha mindkét szülőnket...

R.I P.

Lehet vele vitatkozni, egyet-nem-érteni.

Általában ilyenkor kezd felnőtté válni a többség. 23 körül. És olyan 30 körül válik felnőtté legkorábban, a saját definíciómban.

Amely szerint alapvetően a gondolkodás mód és élettapasztalat, valamint az érzelmi intelligencia érettségének együttese a mérvadó.

Önmagában enyhe tényező a felnőttségre nézve az önállósodás, munkaképesség. Egy kiskamasz is képes napi 8 órában szellemi, és minimum könnyű fizikai munkát végezni, és önellátó lenni, háztartást alapszinten vezetni, főzni is alap szinten. Képesség szintjén.

Persze ha nem éri ilyen inger, akkor később jön bele, de képesnek képes mindenki, aki nem fogyatékkal élő, már kb 12 évesen minderre. (Bár adott fogyaték fokától és fajtájától is függ.)

Tehát nagyon kevés a felnőttségre nézve a napi 8 óra szellemi / fizikai munka képessége mint tényező, és az önállóság mint tényező is.

Gondoljatok csak bele, van egy pl 50 éves ember, tegyük fel, szinte mindenki felnőttnek tartja őt, van is állása évek óta, napi 8 órát dolgozik, önellátó, még gyereket is nevel.

De egyszer csak baleset éri, kiszolgáltatottá válik, és bár képessége szerint el tudta látni saját magát, és gyerekeit is, napi 8 órát dolgozott is, de a balesete miatt innentől mások tartják el, vagy segélyből él.

Vagy olyan épelméjű ember, aki szerint ez a bizonyos fiktív illető elvesztette a felnőtt képességeit??

Dehogy vesztette el. Potenciálisan nem veszett ki belőle, csupán fizikai szinten.

Ebből is látszik,

hogy koránt sem attól felnőtt valaki, hogy képes-e

napi 8 órát dolgozni, meg önellátónak és önállónak lennie.

Része a felnőtt mivoltnak, de csak minimális része.

Mint látható,

nem az utóbbiak a döntő tényezők.

!!

A döntő tényezők tehát az élettapasztalat, a gondolkodásmód érése és az EQ egy bizonyos foka.

Részletezve:

felelősségteljesség, kellő önismeret, kisgyermeknevelésről való tapasztalat és érzék, vagy legalábbis ehhez való affinitás és erre való nyitottság, nyitott és rugalmas, többszempontú, decentrált, gondolkodásmód, általában gondolkodásra való hajlam a cselekvése előtt, egyéniség, kellő önismeret, kellő emberismeret, kellő fokú szintetikus (filozofikus) és analitikus (elemző) gondolkodásmód, saját maga felvállalása, empátia, mások nézőpontjából a dolgok megvizsgálására való képesség, tudati fejlődőképesség, objektív szemlélődés, objektivitás-alapú gondolkodásmód, ugyanakkor a saját szubjektumának és mások szubjektumának tudomásul vétele, és lényeges még azon képessége, hogy kellő szinten és szempontok szerint el tudja választani egymástól az erkölcsi jót a rossztól, tudva, hogy ugyanakkor semmi se fekete-fehér, hanem árnyalt a világ.

Mindezeken felül kellő erkölcsi szinten van. Odafigyel mások érzelmeire, gondolataira, amennyire megérdemli az illető. Képes másokat akarva-akaratlanul tanítani az életre, fejleszteni tudatilag.

Vannak, akik örökké infantilisek, sose nőnek fel -fejlődésképtelenek, impulzívak, gyermetegek, a látszat ellenére akár-.

És vannak olyanok is, akik 40-50 évesen válnak felnőtté.

Valamint léteznek olyanok, akik már 30 körül felnőtté váltak.

De olyan 28-nál ifjabbak között én még sose találkoztam felnőtté érett személlyel és ez nem is baj. Nincs még itt az ideje. Kb 23-28 éves kor a felnőtté válás időszaka, a kamaszkor meg kb 11-23-ig tart, nagyjából.

Még ami eszembe jutott: törekszik a felnőtt ember az arany középútra, megvédi saját magát, ha szükséges, ugyanakkor -függően attól, ki mennyire érdemli meg, és kit mikor kell önállóságra serkentenie, vagy önállónak meghagynia- segít másokat, amiben és amennyire, és amikor csak tudja. Ha adott esetben képes rá, és amennyiben úgy méri fel, hogy van értelme: képes a közösségért áldozatot hoznia, fontossági sorrendben, beleértve a családját is.

Mindez őszintén jellemzi, nem pedig színjáték,

nem manipuláció. Képes adott esetben eldönteni, ki szorul jelentősebb támogatásra, beleszámítva saját magát is.

Ha az ember jelentősen el van nyomva pl egészségi állapota, szociális helyzete stb miatt, akkor saját magát kell elsősorban támogatnia.

Hiszen máskülönben hogyan válhatna mások javára, ha ő el van nyomva?? A képesség bár a legfontosabb, csak felnőttben van jelen, de nem árt, ha van lehetősége kivitelezni is - arról viszont sok esetben nem tehet a felnőtt, ha akadályozva van a kivitelezésben.

A pszichopatáknál infantilisebb, gyermetegebb lénnyel még nem találkoztam. A leggyermetegebbek ezek a fajta érzéketlen szadista manipulátorok, nagyjából a kisiskoláskori átlag szinten ragadtak meg. A kisiskolások még nem tehetnek a saját empátia hiányukról, de egy nagykorú már igen.

Bármilyen is volt a nagykorú ember gyermekkora, képes felnőtté válni, vagy edzettsége okán, vagy azért ,mert gyerekkorában kapott támogatást, vagy e kettő ötvözete.

Az előtte levő kommentben definiáltam, több részlettel is milyen vonásokat tartok felnőtt vonásnak, és melyeket kevésbé.

Előző, tegyük fel, hogy te nagykorú is vagy, és másokat tartasz el (az is lehet, hogy ez a valóság, jelenleg).

Tegyük fel továbbá, hogy -neadjaisten- olyan balesetet szenvedsz el, ami által a továbbiakban

nem leszel képes eltartani senkit, sőt, téged tartanak el. Nem is feltétlen kell súlyos baleset ehhez.

Ez esetben te onnantól már NEM vagy felnőtt?

Egyáltalán, szerinted létezik olyan, hogy akit te felnőttként definiálsz, egyszer csak megszűnik felnőttnek lenni??

(Ha a te fura logikádból indulunk ki.)