Velem van a baj? 17/L

Nincs nagyon értelme az életemnek. Eleve soha nem nagyon voltak barátaim,családi gondok stb.

Én mindig mindent próbáltam, és próbálok is megtenni azért, hogy barátaim legyenek, de egy idő után már feladom. Már nincs kedvem kimozdulni, mert felesleges erőfeszítés. 3 éve próbálok barátokat szerezni,de mindenki átver. Most is van 2 "barátnőm", de mindig csak az ő problémáikat kell hallgassam, ők engem soha nem hallgatnak meg. Ha szomorú vagyok, akkor inkább ott hagynak, hogy ők vidám közegben lehessek, de fordított esetben elvárás, hogy kisírhassák magukat a vállamon. Nekem a barátságok nagyon fontosak, még így is, ha ez nem viszonzott. Nem számít mikor hívnak, ha szükségük van rám, pattanok a buszra és bemegyek a városba, vagy akárhova. Magamra is vállalom a balhéikat ha kell, századszorra is végig hallgatom ugyanazt a sztorit, vagy nyafogást. Azért, mert nekem erről szól a barátság. Tűzben-vízben együtt.

Mivel barátkozás terén nem jártam sikerrel, gondoltam keresek valamit amiben igazán jó vagyok. Ha 20-30 dologban nem próbáltam ki magam,akkor egyben sem. Egyiket sem éveztem különösebben, és pláne nem voltam benne jó.

Ha a családi, vagy a baráti kapcsolataim jók lennének, vagy legalább lenne egy szenvedélyem, talán egyszerűbb lenne. Az osztálytársaim piszkálnak, pedig nem vagyok az a kifejezetten csúnya lány. Elegem van, hogy mindennap azt kell hallgatnom, hogy a fejemhez vágnak ezt-azt, pedig én ennek ellenére is próbálok kedves lenni velük. Próbáltam már visszaszólni, elereszteni a fülem mellett, de semmi sem vált be, így már csak hagyom, és sírok egyedül.

Rossz nap mint nap látni, hogy a pár "favorizált" lány körül zsongnak a fiúk, pedig belül igazi viperák. Megszámlálhatatlan embert vágtak át, nem is beszélve arról, hogy valami hihetetlen unalmas mellettük az élet. Örülnék ha a közelemből végre engem is észrevenne egy fiú, mert lehet, hogy nincs D kosaras mellem, de ennél egy lány sokkal több szerintem.

Egy fiú volt eddig életemben, még most nyár végén-ősszel. Rendesnek tűnt, hasonló családi-baráti háttérrel mint én. Azt hittem minden tökéletes lesz, és az én életembe is beköszönt majd egy kis boldogság. Megölelt, megfogta a kezem, azt mondta fontos vagyok neki. Én pedig el hittem, hiszen csak én voltam neki, azt hittem ugyanúgy érez mint én. Egyik nap megszűnt kettőnk között a beszélgetés, aztán kiderült, barátnője lett. Érdekes egyik napról a másikra+undorító, hogy akkor nem lehet annyit mondani nekem, hogy bocs, mégse?..

Nem értem már ezt az egészet. Messze nem vagyok tökéletes, de a tőlem telhető maximumot adok a külsőmre, és arra, hogy másokkal kedves, türelmes, megértő legyek. Azt látom, hogy mindenki, aki belül totál romlott, egyfolytában csak mosolyog, és jó kedvű, én meg, aki a légynek se ártana, kapom a csapásokat. Jó, tudom,hogy legalább egészséges vagyok, stb. de alapjáraton eléggé nagy igényt tartanék a társaságra, ezért borzasztóan rossz érzés egyedül lenni.