Hogy mondjam el a szüleimnek?

Ott rontottad el, hogy magoltál és nem megértetted a dolgokat.

Én értettem a dolgokat meg puskáztam ha valami fölösleges dolgot szó szerint kértek és így laza volt az egész. Az érettségim is kitűnő lett és az egyetemmel sem volt gond.

Figyelj van élet az egyetemen túl is. Néha még sokkal jobb is. Én is sima gimibe jártam, nem szakosodtam semmire mert nem tudtam hogy mi érdekelne egy életen keresztül. De a sima érettségi csak wc papírnak jó, ha nincs mellé más. Mire leérettségiztem, már tudtam hogy mi akarok lenni és szakmát tanultam amivel nagyon jól keresek kisvállalkozóként itthon is. Nagyon keresik a szakmámbelieket külföldön is és itthon is..egy jó szakma többet ér mint egy közepes diploma.

Az érettségim továbbra se ér semmit, de úgy fogom fel, hogy legalább 18 éves koromig értelmes emberek vettek körül..ha 14 éves koromtól 18ig szakmát tanultam volna (ott elég tahó tanárok voltak meg nagyon buta primitív gyerekek) akkor lehet hogy én is olyan lettem volna, át vettem volna a stílusukat. de így nem. Szóval érettségi után szerintem 2 év latt elvégzel egy ilyen szakmát vagy valami normális okj-s képzést és az is jó, ha semmiképp nem akarsz egyetemre menni

Nagyon sokáig ez volt a problémám. Volt egy álmom, amit szerettem volna megvalósítani, de annyian mondták, hogy "az nem neked való". Tudom, hogy nem kellett volna hallgatnom rájuk, de minél többen mondták, annál inkább elbizonytalanodtam, hogy tényleg nekem való az, amit annyira szeretnék. Aztán meg kellett műteni (petefészekcisztám volt), aztán megundorodtam a tanulástól, mert mindig annyira görcsöltem a suli miatt, pontosabban csak egy-két tantárgy miatt. Jó voltam belőlük, de nem tudtam, hogy mihez akarok kezdeni, egyáltalán akarom-e még azt, amit kitűztem célnak. Nyáron én is úgy éreztem, hogy nem akarok egyetemre menni, bár ennek lelki oka volt. Egyre csak az járt a fejemben, hogy nem leszek anya, ha egyetemre megyek. Igen, nincs túl sok összefüggés, de én csak így tudtam feldolgozni a fájdalmat. Végig azt hajtogattam, hogy nem akarok egyetemre menni, így a szüleim is tudtak róla. Sosem erőltettek semmit, mindig azt mondták, hogy azt tanuljam, ami érdekel, nem szóltak bele, de akkor persze nagyot néztek, amikor kijelentettem, hogy nem megyek magyar szakra (akkor még tanár akartam lenni, most már rosszul vagyok a gondolatától is), miután éveken át azt hajtogattam, hogy mindenképp egyetemre megyek. 2,5 hónap zombilét után (nem csináltam semmit egész nyáron) elmentem az iskolapszichológushoz, elmondtam az elmúlt egy évem eseményeit. 8 hét alatt meggyógyultam. Egyik hétvégén le tudtam győzni a beteges kényszert, hogy tanuljak, így nézelődtem a szakok között, és megtaláltam azt, ami reményt adott: csecsemő- és kisgyermeknevelő. Előtte egy ideig ezt OKJ tanfolyamon akartam elvégezni, mert az rövidebb, de szerencsére már tudom, hogy egyetemen sokkal jobb lesz tanulni. Azért megyek egyetemre, mert szeretnék, és nem azért, mert erőltetik.

Mindezt csak azért írtam le, hogy lásd, bármikor megváltozhat a nézőpontod/hozzáállásod, csak adj magadnak még egy esélyt. Remélem, hogy tudtam segíteni. :)

*hogy tényleg nem nekem való az

Bocsánat, kimaradt a nem