Aki egyedül él, igaz barátok nélkül, hogy tud ép ésszel fennmaradni?

Saját tapasztalat szerint, a válaszom nem.

De persze lehetnek kivételek, én viszont nem vagyok az.

Olykor bele tud őrülni az ember a magányba, én eléggé durván megkattantam tőle.

Nem éreztem sosem égető szükségét annak, hogy megosszam az életem nyűgjeit másokkal, de azok után, hogy sokszor azt a választ kaptam, hogy nem is érdekli őket, onnantól már egyáltalán nem beszélgetek mélyebben senkivel a kínomról, kérdéseimről, stb.

Anyám meghalt amikor kicsi voltam, apámmal nem tudtam beszélni, nagyanyámmal néha beszélgettem, de folyton ő akarta megoldani a problémáimat és nem tanácsot adott, hanem mindenkit lebszott akivel bajom volt... testvéremmel pedig már a kezdetektől szar a kapcsolatom. Így nőttem fel, megszoktam, úgyhogy amióta internet hozzáférésem van ott keresek meg minden választ a kérdésemre.

Nagyon néha szoktam érezni, hogy kéne egy barát akivel kölcsönösen beszélgethetnénk komolyabb dolgokról is, de aztán megrántom a vállam és elintézem annyival, hogy nem létezik ilyen ember.

Kikapcsolódást a zene hallgatás nyújt egyedül, videókat nézek, tanulok rajzolni, elkezdtem sportolni egyedül végezhető sportokat. Ezekben ha elérek valami fejlődést nem érzem magam olyan nyomorultnak pár napig.

Egyébként zárkózott vagyok és szorongok sok esetben, pl ha emberek előtt kell beszélni.

1, Igen;

2, Igen. Megfigyeltem, hogy a mai embereknek (ismerősöknek) ha valaki elmond valamit, ami vele történt (akár jó, akár rossz), nagyon sokszor csak annyi a válaszreakció, hogy: "Aha", "Ja", "Velem meg ez, az, amaz történt". Megy a viszont licitálás, hogy melyikünknek jobb/rosszabb. Ha meg rossz történik, akkor meg csak a kenés megy: "Mekkora lúzer vagy!" és tsi. Ennek mi az értelme?

3, Talán a sport, a tanulás (akár a hibáinkból), némileg a net is (mértékkel!), de egy egyszerű kutya is megteszi.

A társadalom, egy társ ma már biztosan nem, vagy ha mégis, akkor az egy érték.

Sok embernek Isten nyújt támaszt, Neki mesélik el mi történt velük.

Ők így maradnak meg, és tapasztalataim szerint jó ha az ember egyszer-egyszer kibeszéli magából a problémáit. Akár a szobája falának.