Volt már olyan napod, hogy minden rossz összegyült és szívtál egész nap?

Köszönöm nektek.

Nem vagyok az az őrülten beszélgetős, igazából pár emberrel tartom, tartanám a kapcsolatot, de szemmel láthatóan azokat is annyira érdeklem amennyire.

Sajnos a családban is valamiért mindig én voltam a fekete bárány. Mindig mindenki jobban kedvelte öcsémet, utána el is szakadtam otthonról és gyakorlatilag 10+ éve a magam életét élem. Otthon meg anyám, öcsém egymásra is voltak utalva, főleg az alkoholista apám halála után.

És sajnos anyám bármennyire mondta mindig, hogy minden gyereket ugyanúgy szeretni kell, még nála is az öcsém lett a favorit.

Például szemet szúró apróságok, egyebek:

Telefonálás közben "leteszem, mert hív öcséd". Magyarul ő a fontosabb, én félbeszakítható vagyok.

Alapból sokszor telefonálok anyámmal és teljesen érezteti, hogy mennyire unja amit épp beszélek. Elkezd hangosan beleásítani, vagy csak leráz, hogy megy, mert ez meg az. Elég elkeserítő, mikor épp a napom mesélném, vagy valami számomra érdekeset, és a saját anyám hangosan ásítozik. Olyankor általában rövidre zárom a témát és lerakom a telefont.

Vagy például a telefonjában öcsém kedvencként volt gyors hívóba beállítva, én nem.

Vagy fotó arról, hogy öcsém születésnapjára tortát kapott, megünnepelték. Nekem meg mint látjátok még az időpontot is elfelejtik.

De hát ez van, lassan 30 évesen csak megtanulom, hogy senkire nem számíthatok magamon kívül.