Az normális, hogy borzasztóan érzem magam, mióta elmúltam 20?

A körülöttem élő legtöbb embernek (és nekem is) volt egy ilyesmi időszaka, ebben a korban. Alapvetően én fontosnak tartom elválasztani azt, hogy oké, jogilag vannak lényeges különbségek 18 év felett, amit ismerni kell és tudomásul venni, viszont személyiség terén,meg általánosan, ez nem egy szakadékszerű választóvonal. Attól, hogy belépsz mondjuk a húszas éveidbe, nem kell azonnal máshogy viselkedned, az úgymond "gyerekes" dolgaidat elhagynod, mert ilyen nem létezik az életben csak egy művi dolog, hogy valaki azonnal érett és felelősségteljes lesz. De szerintem át fogsz lendülni rajta. Az nem baj, ha kicsit átgondolod, hogy mik a terveid nagy vonalakban a következő évekre (tanulás, munka, nyelvismeret, barátok, költözés, hol akarsz majd tartani), csak teljesen felesleges hirtelen bepánikolni. Meg ha teljesen elnyomod magadban az eddigi éned, hogy te mostantól komoly legyél, azzal együtt elveszítheted a személyiséged rugalmasságát, ami pedig borzasztó sokat tudna segíteni a későbbiekben is, és tényleg ahhoz a (fiatal) korhoz kötődik, amikor még nem feltétlenül ennyi sok külső, főleg társadalmi és viselkedési jellegű elvárásnak próbálsz meg görcsösen megfelelni. A legszebb évek meg... azért 20 évesen csak nem szálltak még el, inkább pont hogy egyre jobban kinyílik a világ. Remélem lett bármi értelme ennek a kommentnek :)

Sokan vannak így ebben a korban. Mondjuk, 20 evesen azt mondani, hogy "elszálltak a legszebb évek", "kissé" túlzás.