Logikusan mennyi arra az esély, hogy valaki szerelmes, de nem veszi észre, vagy csak olyan 4-5 évvel később tudatosodik benne, hogy talán az volt?

Egy valóságos érzelmi analfabéta vagyok, - egy időben még az is felmerült bennem, hogy aspergeres vagyok vagy pszichopata/szociopata - tudatos erőlködés nélkül nem tudok ráhangolódni mások érzéseire, ami azt illeti, a sajátjaimra se. Ha megpróbálom, akkor az is inkább néz ki valamilyen pszichológiai elemzésnek, mint zsigeri "átérzésnek". Az empátia-szintem is... mondjuk úgy, problémás.

18 éves vagyok, és soha nem voltam szerelmes, nem volt semmilyen párkapcsolatszerűségem, se randi, se csók, se kézfogás, ezen a területen minden tapasztalat nulla. És, ami azt illeti, nem is mondanám azt, hogy bármilyen érdeklődést vált ki belőlem az ellenkező nem - a sajátom se. Nincs olyan se, hogy meglátok valakit a valóságban vagy filmben és jön, az az "úristen, de tetszik... de jól néz ki" reakció, mint amiről mások regélni szoktak.

Persze van egy fiktív elvárás listám a témában, de valószínűnek látom, hogy ha "megfelelne" az ebbe a listába foglaltaknak valaki, akkor se jelentene az semmit, ahhoz túlságosan szeretem az egyszemélyes hurkomat. (Nem kifejezetten szorongok az emberek között, de komfortosabb, ha nincsenek a közelemben.) Szétvet az ideg már a gondolatra is, hogy egy ember "olyan" módon közeledni próbáljon hozzám, nagyon kényes vagyok a személyes teremre centikben és időben számolva is. Már attól a plafonon vagyok, ha egy ismerős meg akar köszönésként vagy búcsúzásként ölelni.

MOST jönne a konkrétan a kérdéshez vágó rész.

Van egy általános iskolai osztálytársam, aki úgy változatos időközönként, mondjuk pár havonta eszembe jut, olyankor nehezen zavarom ki a gondolataim közül, és nem találok rá ésszerű okot, hogy miért. Egy időben elég rendszeresen álmodtam is vele, olyan dolgokkal kapcsolatban, amikről fentebb megemlítettem, hogy a kilátásba kerülésükre a legvonzóbb opció számomra a jó messzire elszelelés. Mostanában megint fel-felbukkan vele ez a fura álomláncolat, megint eszembe jut. De nem álltam hozzá közel egyáltalán, - nem hiányzik senki általánosból - nyolc év alatt nem volt olyan "beszélgetés" vele, ami megugrotta volna az egy percet, fel sem merült bennem, hogy tetszhet.

Mégis... időről-időre feltűnik a tudatomban, mint valami frusztráló, elhessegethetetlen légy. Állandóan belezavar a szervezettségembe, amikor előjön az a periódus, amiben a tudatalattim porondra hívja. Ettől meg egyre jobban pipa vagyok.

Olyan ez az egész, mint egy trükkös feladvány, aminek sehogy se tudok rájönni a megoldására. Jelenleg úgy állok hozzá, hogy ha meg lenne végre az a r.hadt válasz, akkor talán a problémamegoldó és hibakereső maximalizmusom békén hagyna, és folyhatna a nyugodt medrében tovább a komfortos kis "önkéntes remete" életem. A hatékonyság leépítő zavarok nélkül.

Szóval, aki kevésbé emocionális laikus, hogy látja a helyzetet a fentebbiek ismeretében? Mégis tetszett, esetleg szerelmes is voltam belé, de csak mostanáig jutott odáig az agyam, hogy ezt úgymond... felfogta?