Kinek miért szar az élete? Mesélnétek róla?

A férjemnek legalább három nője van!

Amihez a lányom falaz.

Én itthon vagyok , senkit nem ismerek a faluba mindenki utál mert a férjem elmondott mindemnek .

Senkivel nem beszélek.

Meg fogok halni. Illetve imádkozom érte, hogy meghaljak.

Mindenem fáj. Nem emlékszem olyan napra, hogy ne fájt volna valami.

Nem tudok aludni a fájdalomtól. Nem tudok menni.

Nem bírok már többet

Röviden, kulcsszavakat írok:

pánikbetegség, csúnya külső, 0 barát, 0 kapcsolat, betegségek sora, semmi jövőkép...

Utálni fogtok, de valahol mindenki a saját szintjén nyomorog.

35 éves nő vagyok, mindenem megvan, saját ingatlanok, több bérbe adva, úgymond be van biztosítva az életem.

Kimondottan szép vagyok, jól öltözök, dizajner ruhák, temérdek táska, cipő, szerető férj akivel minden tökéletesen működik. Okos vagyok, diplomás, temérdek szabadidőm van.

Tudjátok mitől vagyok boldogtalan? Hogy félek attól, hogy ezt az egészet elveszitem. Tudom, hogy ez egy irracionális félelem, mégis beárnyékolja a mindennapjaimat.

16os! Jogosak az érzéseid, teljesen megértelek, ha olvastad a sztorimat (10) akkor láthatod, hogy hová vezet az, amikor az ember mindent elveszít, ami fontos. Vagyont, egzisztenciát, álomautót, párkapcsolatot stb.

Neked nem tudok mást javasolni, mint hogy

1 élvezd ki amíg lehet

2 valamiféle öngondoskodással vagy hisszútávú projekttel biztosítsd be magad

3 amikor hosszútávú döntést hozol, sosem érzelemvezérelten tedd, ne egyedül dönts, mérd fel a döntés várható közép és hosszútávú kóvetkezményeit.

Velem született betegségem van, amit hosszú idő után sikerült kontrollálni, de sajnos újonnan megint csak problémákat okoz...Kb havonta szedtem antibiotikumot fél éves korom óta, és ez eléggé leépítette az immunrendszerem.

Mindig is depressziós alkat voltam, de az elmúlt pár hónap kész pokol. Szenvedek az egyetem miatt, a párkapcsolatom sem olyan, mint amilyennek képzeltem, a barátaim kezdenek tőlem eltávolodni, hiába igyekszem őket közel tartani, az apámmal borzalmas a kapcsolatom. És akkor ezt megfejeli egy csomó önpusztító gondolat.

16-os, tudod mi a te legnagyobb bajod? Hogy szerény vagy. Bizony. Az ilyen öntelt önimádó anyagias emberektől mentsen meg a Jóisten, de jó hogy egyet se ismerek.

"Kimondottan szép vagyok, jól öltözök, dizajner ruhák, temérdek táska, cipő, szerető férj akivel minden tökéletesen működik. Okos vagyok, diplomás, temérdek szabadidőm van."

Itt majdnem visszajött a reggeli, de megküzdöttem hogy benn tartsam. Az ilyen aki ennyire sokra van magával őszintén megérdemelné hogy jól megverje a sors.

Óvodában már kiközösítettek, nem tanultam egészséges szeretetnyelvet, nincs rendben az önértékelésem, és önromboló vagyok.

Erősen rányomja a bélyegét az emberi kapcsolataimra. Aki nem ismer, flegma egoista roh#déknak gondol. Aki ismer közelebbről az pont ellenkezőleg. Nem tudom kommunikálni ha valaki fontos nekem, és nem tudom felfogni, hogy valakinek én fontos vagyok, hogy ha az a valaki elveszít, lehet fáj is neki, nem lép túl rajta másnap.

Kicsapongó vagyok, mindig elfojtom amit csak tudok, amit nem tudok azt elnyomom. Néha nagyon könnyen dühös, agresszív tudok lenni, nagyon beleragadok a pillanatba. Ezt a környezetem verbálisan bánja, fizikailag mindig én húzom a rövidebbet magammal kapcsolatban.