Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Az LMBTQ féle mozgalmak miért...

Az LMBTQ féle mozgalmak miért akarják mindenáron rákényszeríteni az emberekre az azonos neműek kapcsolatának teljes elfogadását?

Figyelt kérdés

Amennyire észrevettem, a harcos melegek ma már nem elégednek meg annyival, hogy nem dobálják őket kővel, hogy emberszámba veszik őket egyre többen, és hogy számos ember (köztük én is) eszem ágában sincs kísérletet tenni a nemi identitásuk megváltoztatására.


Eddig még ki lehetett kérni, hogy "csinálják a 4 fal között", ma azonban már nem lehet, mert véleményük szerint ez is a homofób megnyilvánulás egyik formája. Túl azon, hogy ennek a szónak az eredeti, etimológiai értelmét valószínűleg szanaszét csavarták, és hiábavaló dolgot mondanak, amikor ezt a gúnynevet ragasztják azokra, akik nem osztják a véleményüket, egyszer és mindenkorra az érthetetlenségükről tesznek bizonyságot - a mártírkodás mellett (na, ez külön megérne egy misét, de ezt ebbe most nem megyek bele).


Néhány megjegyzésem azonban lenne:


- Európa a keletkezésétől fogva keresztény gyökerekkel rendelkezik, hiszen mint Róma utódállamai, magukba olvasztották a keresztény kultúrát is. Összessen ez kb. 1600 év. Ennyi ideje van jelen az európai tudatban az a hagyományos családmodell amely az 1 férfi + 1 nő-t tartalmazza. Amit a harcos melegek akarnak (újraformálni az európai kultúrát), egy hiábavaló vállalkozás. Lényegében Európa gyökereinek a kiszaggatását akarják, hogy aztán új palántákat ültessenek el. Ennek kb. annyi az esélye, minthogy Jeruzsálem visszakapja az egykori Második Templom helyét, ahol most a muszlimok mecsete áll - semmi.

- Ebből fakadóan a meleg mozgalmaknak nem kellene ráerőltetni az emberekre azt, hogy tartsuk természetesnek azt, hogy két homoszexuális ember enyeleg az utcán, mert egyszerűen nem tetszetős. Én speciel még azt is utálom, amikor előttem egy heteró pár nyáladzik a mozgólépcsőn. Nem kívánom tehát sem a meleg pasik sem a leszbikus nők csókcsatáját végignézni. Ezt tényleg csinálják a 4 fal között. Amennyiben ezt nem teszik, ellenállásba fognak ütközni, és összeomlik az, amit eddig felépítettek, mert megint meg fog nőni velük szemben az ellenszenv.

- Érthetetlen számomra továbbá az, hogy nem veszik észre, hogy a saját érvük teszi hiteltelenné őket: ahogyan ők azzal érvelnek, hogy nem tehetnek arról, hogy melegek, és azt várják, hogy fogadják el őket, ezt az érvet meg is lehet fordítani: a heteroszexuálisok sem tehetnek arról, hogy nem vonzó számukra az, amit a melegek egymás közti tevékenységét nem nézik jó szemmel: így születtek.


2019. febr. 20. 02:54
1 2 3
 11/29 Balogh Bence 2019 ***** válasza:

Hogyan definiálnád a család fogalmát?

Milyen előnyöket élveznek?

2019. febr. 28. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/29 A kérdező kommentje:

Érdekesnek tartom, hogy egyetlen egy LMBTQ-s, HARCOS aktivista sem mert ideírni


A youtube-on, illetve máshol csak úgy hemzsegnek. Úgy látszik, hogy ha látják, hogy valaki jó vitapartner, és valódi érvei vannak, akkor lapítanak.


Buzgó aktivisták kommentjeit mindenesetre továbbra is várom.

2019. márc. 3. 21:02
 13/29 A kérdező kommentje:

@Balogh Bence 2019


Te hol nőttél fel? Ennyire kívül estél az európai kultúrán, hogy ilyen alapvető dolgokat el kell neked magyarázni?


Azt már bizonyítottad a 4-es kommenteddel, hogy történelemhez nem értesz, lám, most az is kiderült, hogy a társadalmi ismeretekben is hiányosak a tudásaid.


Téged küldtek a harcosok maguk helyett ide vitázni?

2019. márc. 3. 21:11
 14/29 anonim ***** válasza:
34%

Ezt az “elfogadás” szót már nagyon nem bírom, ide is leírom.


Elfogadni lehet alamizsnát, ajándékot, vagy bármit, amit felkínálnak.


Azt kell megérteni, hogy pl a homoszexuálisok létezésének lehetőségét nem ajánlotta fel senki, hanem adottság tény. Az életvitelükre vonatkozó ajánlások sem születtek, hanem azokat ők határozzák meg. Úgyhogy itt szóba sem kerül az, hogy neked, vagy bárkinek el kellene fogadnia valamit - senkit nem érdekel, senki nem kérdezi.


Amiért az lmbt lobbisták küzdenek az a jogrendben fellelhető diszkriminatív jellemzők felszámolása, mint pl hogy nem köthetnek házasságot, vagy fogadhatnak örökbe gyereket, stb. A házasságkötés ellehetetlenülése miatt olyan hátrányok érik a homoszexuális párokat, amikkel a heteroszexuálisoknak nem kell megküzdenie adott helyzetekben. Például ha az egyik kórházba kerül, akkor a másik nem látogathatja meg: “csak hozzátartozók”. A haláleset esetén az öröklési jogszabályok - még végrendelet esetén is - a közvetlen családtagokat védik. Akkor adózás - első házasok kedvezménye... ebbôl is csak a heterók részesülhetnek pedig nem csak ők dolgoznak és fizetnek adót nem is keveset...

Gyerekek örökbefogadása: azzal szoktak érvelni hogy jaaaj milyen példát lát a gyerek, nincs anya-apa modell, deadjisten ő is meleg lesz. Ezeknek a komolytalanságára rávilágítanak ezek a keresztkérdések: a meleg személy nem hagyományos családban nőtt fel, azaz anya szülte akit apa termékenyített meg? Anya meleg volt? Apa meleg volt? És ha már a szexuális egyedfejlődést a nevelők nem befolyásolják érdemben, előnyként megjelenik, hogy nem kell szülők nélkül felnőnie egy intézetben az illetőnek ahonnan 18 évesen kics.szik az utcára aztán boldoguljon kedvére. Nos ezek ellen az értelmetlen korlátozásokért küzdenek a melegjogi aktivisták, egyébként utána is lehet olvasni nem titkos szekták - szóval ha tényleg kíváncsi vagy az érveikre akkor linkelhetek pár honlapot, bár valószínűleg megtaláltad volna már ha tényleg érdekelne...

2019. márc. 3. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/29 anonim ***** válasza:
72%

én egy nagyon diszkrét ember vagyok, a távolabbi ismerőseim pl. nem is tudják, hogy egyáltalán van párkapcsolatom. szerintem nem tartozik rájuk. ugyanakkor valahol, ahova járok, nem szeretném megmondani a konkrét helyet, nagyon nyomatják az lmbtq lobbit, ami engem azért zavar, mert nem érdekel, mással szeretnék foglalkozni és nem zászlókat, meghívókat kapni, nem akarok győzködő emaileket kapni ezügyben.

Mert nem érdekel, mindenkinek a magánügye. és nem akarok elmenni értük felvonulni, mert nem az én ügyem, hiába hívnak meg 10x is évente. Én elfogadni sem akarom, sem elutasítani, mert egyszerűen egyáltalán nem érdekel, csináljon mindenki azt az ágyban, amit akar (már ha mindkét fél ezt akarja). Csak nekem erről ne kelljen hallanom. Olyan ez, mint amikor csókolóznak a (heteró!) párok a buszon. Engem nem érdekel a magánéletük. Vigyék haza a szexet, oldják meg otthon.

utálom, ha belenyomják az ember arcába a magánéletüket. legyen az ő gondjuk, legyen az ő dolguk. Facebookon sem érdekelnek a szivárványos képkeretek, a cikkek, a meghívók. Én sem nyomom mások fejébe azokat a dolgokat, amik az ÉN magánéletemmel kapcsolatosak. Mert nem érdekel senkit, és ezt tudomásul veszem. És nem akarom mindenkire ráerőltetni, hogy tudják, hogy mi van az ÉN hú de különleges magánéletemben. Azt nem veszik észre, hogy mindenki folytat harcot ezért vagy azért. De az átlagember nem dörgöli állandóan mások orra alá, hogy éppen mi foglalkoztatja. Jobb lenne, ha ezek a dolgok a magánélet berkeiben maradnának.

2019. márc. 3. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/29 anonim ***** válasza:
35%

Jó , őszintén! Mi a lóf@@sz bajod lesz, ha nem törődsz velük? Pl látsz egy meleg párt csókolózni az utcán. Miért olyan megerőltető bámulás, és megjegyzés nélkül továbbhaladni? A melegek nem azt akarják hogy menj oda nekik gratulálni, csak szeretnék anélkül fogni egymás kezét hogy megverjék meg lenézzék őket! Ez olyan nagy kérés? Annyira szomorú hogy ennyi agyhalott ember van akiben ennyi empátia sincs.

Hisz őszintén mi bajod lesz neked abból, hogy Pista nem p##cit nyal hanem f@@szt? Minden szarságba bele kell kötni mert anélkül nem élet az élet ugye? Csak mondd el hogy mit árt neked szegély Pista.

2019. márc. 3. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/29 A kérdező kommentje:

14-es:


A magam részéről jó ötletnek tartom a melegházasságot, ha ezzel végre abbahagyják az állandó hisztit, mert már unalmas. Semmi gond nincs azzal, ha házasodni akarnak, szerintem ez olyan emberi jog, ami őket is megilleti. Egy feltétel van ezzel kapcsolatban: a melegek polgári házasságot köthetnek, az egyházi házasságot viszont nem (persze, néhány neo-protestáns szekta úgyis kivétel lenne ez alól, de pl. a katolikus vagy ortodox egyházakban semmiképpen sem szabad ezt engedélyezni). Ezt szerintem olyan megoldás lenne, amit a melegek is örömmel el tudnának fogadni.


Az örökbefogadást viszont semmiképpen nem kellene engedélyezni, hiszen az egyrészt lényegében az európai keresztény kultúránk elleni támadás, ami néhány generáció alatt fordítani tudna a mai szemléleten. És nem biztos, hogy úgy, ahogyan a meleglobbi gondolja, hogy egyenlőség lenne, hanem éppenséggel a hagyományos családmodellt vallók kerülnének hátrányba. Régi és új nem minden esetben férhet meg egymás mellett, hiszen utóbbi kiszorítja előbbit. A modern gondolkodással szemben a régi sokszor hátrányba kerül. Másrészt pedig azt sem vagyok hajlandó elhinni, hogy egy gyerek gondolkodására a homoszexuális kapcsolat nem lenne hátrányos gondolkodással. A melegjogi aktivisták ezt azért nem ismeri el, mert számára semmi gond nincs azzal, ha az örökbefogadott gyerek is meleg, transznemű lesz. A gyerek előtt azonban az a példakép, amit lát, az utánozza.


Igen, lehet érvelni azzal, hogy van olyan meleg, aki hagyományos családmodellben nőtt fel. Sőt, mondok ennél súlyosabb esetet: van olyan, aki heteroszexuális házasságban élt, és meleg lett. Ezek az érvek azonban csak arra világítanak rá, hogy ez egy olyan jelenséggel állunk szemben, amit nem értünk még teljesen.

2019. márc. 3. 23:20
 18/29 A kérdező kommentje:

16-os:


Az a bajom, hogy lassan már azért fognak kinézni, mert nem csinálok szivárványos profilképet, és mert nem sodródom az árral, hogy tök természetesnek tartom, azt, amikor egy srác pl. nőnek öltözik be. Bizonyos esetekben igenis hangot adok annak, hogy ez nekem nem tetszik, és leszarom, ha valakit ez sért. Az aktivisták ugyanis alattomos módon a szeretet leple alatt gyűlölködnek, hihetetlen mértékben kinézik azt, aki nem osztja a nézeteiket (gúnynevek ráragasztása a másképp gondolkodókra), és folyamatosan csak panaszkodnak, hogy őket mennyire bántják. Tipikus szektás gondolkodás ez, a vallási fanatikusok UGYANEZT csinálják.

2019. márc. 3. 23:29
 19/29 A kérdező kommentje:

15-ös:


"De az átlagember nem dörgöli állandóan mások orra alá, hogy éppen mi foglalkoztatja. Jobb lenne, ha ezek a dolgok a magánélet berkeiben maradnának."


>A meleglobbi tagjai viszont nem tartoznak az átlagember közé, és semmiféle tolarenciát nem mutatnak. Egyetlen cél vezérli őket: kiszaggatni Európa kb. 1600 éves hagyományos gyökereit, és az általuk kreált pár évtizedes modern nézeteket rátolni a társadalomra, hogy ŐK boldogok legyenek.


Egyetlen olyan aktivista csoport sincs, amelyik a társadalom egészének a javát nézné, aljas módon hazudnak, valójában a saját közösségük filozófiáját terjesztik, és leszarnak másokat, pont erről szól az aktivista életmód.


Érdemes ezeket a csoportokat párhuzamosan tanulmányozni, szinte mind egyetlen tőről fakadnak. A meleglobbi semmivel sem másabb, mint pl a feminizmus, vagy a neo-protestáns vallás-politikai közösségek. Az eszme különbözik, de a hozzáállás, és a módszerek UGYANAZOK.

2019. márc. 3. 23:38
 20/29 anonim ***** válasza:
52%

Miért akarják az orvosok meggyógyítani a betegségeket, miközben adhatnának felületi kezelést is?


Amúgy köszi kérdező, szarrá röhögtem magam azon amikor az egyik hozzászólásodban azt írtad hogy nem mer senki sem vitatkozni veled, mert ezek a gyerekes, ostoba, infantilis érveid túlságosan is kikezdhetetlenek.

2019. márc. 3. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!