Miért lett jellemző az emberekre az, hogy a hétvége nagyrészét (napi 8-10 órát legalább) nem szabadtéren töltenek, hanem bent vannak a lakásban?

Csak a magam nevében tudok nyilatkozni:

Rühellem az embereket és csak itt lehetek nagyjából nyugton, békében. Ha kimegyek az utcára, beülök valahova, vagy csak kimegyek valami helyi zöld területre, millióan vesznek körbe, hangosak és zavaróak. Nem beszélve a rovarokról, amik szintén bosszantóak tudnak lenni néha.

Hét közben lefáradok annyira, hogy ilyenkor ne akarjam magam semmiféle közösségbe belekényszeríteni, jól vagyok én ebben a csendben is.

Szerintem azért, mert nem kell emberekkel találkozni, kimenni lakásból, hogy inger érje az embert... Elvannak a technikai kütyükkel a saját világukban stb... Hamar elkényelmesedik az ember.

Nekem az ilyen üres szombat esték a legrosszabbak, többek közt ekkor érzem, hogy nincsenek barátaim. Én boldogan mennék, ha lenne kivel találkozni, lenne baráti társaság, de ilyen korban már egyre nehezebb, harmincasként.

A '80-as években legalább még volt adásszünet a tévében, akkor még lehetett sok embert látni tereken játszani stb...

Az emberben, mint minden más élőlényben benne van az, hogy időnként pihenni is kell.

Ha megnézzük az egész állatvilágot, a napjuk jelentős része alvás, henyélés, pihenés. Az ember ezt felborította a maga társadalmi berendezkedésével, miszerint folyamatosan dolgozni kell. Erre rájön a mai mindig kell csinálni valamit belső kényszer is.

Nem mellesleg van rengeteg dolog amit a 4 fal között is lehet élvezni. Olvasás, TV, filmek, LEGO, játékok, hobbik.

Én például nem szeretek se strandolni, se napozni, se sörözni, se focizni. Illetve mindig szükségem volt az én időre, akár iskola akár munka után. Ráadásul a felsorolt dolgok pont azok, amire elég 1-2 óra aztán a nap többi részében lehet dögleni.

"Strandolni"

Ki a fene megy egyedül strandolni?

Baromi nagy buli lehet. Lemész egyedül egy rakat családdal, gyerekekkel, haveri társaságokkal, párokkal teli strandra egyedül, és fekszel a parton.

Meg bemész a vízbe, ott ülsz egy kicsit, lebegsz, aztán kijössz.

Meg elversz erre egy rakat pénzt (utazás+belépő).

"napozni"

Baromira nem érdekel a színem.

Angol kóros nem leszek, kapok elég D vitaminhoz szükséges napfényt munka közben is (diákmelón vagyok, idénymunka a földeken).

"kirándulni"

Egyedül nincs hozzá kedvem.

"sörözni"

ÚÚÚÚgyvaaan, egyedül inni menni! Tökjó ötlet, hát miért is ne lenne hosszú távon érdemes rászoknom a magányos piálásokra!!!

Hisz az unalomból való ivás mindenki életét csak pozitivabb irányba tolja, a pénztárcának is különösen jót tesz!

"pizzázás"

Szintén tökjó tanács, hisz ki ne akarna unalomból ráfüggni a jóóó zsíros gyorskajákra!

"Haverokkal bandázni"

Nincsenek haverok, azért.

"focizni"

Nincsenek haverok.

sportpályára meg nem megyek, mert ahány sportegyesületbe járó valamikori iskolás osztálytársam volt, az mind nagypofájú, tesztoszterontól hülye nyomorék volt. Nincs kedvem ilyenekkel találkozni, akikkel nem lehet kulturáltan csapat játékot űzni, mert mint a bedrogozott bivaly lökne fel.

Ilyen tipikus nagypofájú hobbifocistákhoz különösen nincs kedvem. Amúgy se követem a focit, konkrétan nem tudnám megmondani hogy melyik európa döntőn volt kinn egyáltalán Magyarország, vagy hogy melyik csapatokban kik vannak.

Marad az otthoni zenehallgatás, olvasgatás, és céltalan gyakorin böngészés.

Mert nem szeretek emberek között lenni.

Régebben voltak barátaim de mindenki.csak.bántott meg becsapott.

Elegem lett mindenkiből.

Pont láttam erről meme-et.

- How do people stay in the house ALL day?

- All my stuff is there and I don't like people.

Ha elmegyek itthonról, alig várom, hogy hazaérjek. Nem szeretem az embereket, a hangzavart, a tömeget. Mikor gyerekként muszáj volt strandra menni, akkor is az volt a programom, hogy ruhában ülök egy fa alatt, és olvasok, és fél óránként nyomom, hogy mikor megyünk már haza.

Előttem már nagyon jókat írtak.

Az én esetem:

- Imádok a szabadban lenni, nekem napi több óra is kellene kint. 3 dolog tart még életben, az egyik annak a reménye, hogy valaha lesz kertesházam és akkor lehetek a szabadban.

- Jelenleg Budapesten lakom, félig tégla társasházban.

1. Világéletemben magamnak való típus voltam. Nem veszélyesen, de azért eléggé. Ez van, ilyen ember is kell, ez a meggyőződésem.

Minden második hétvégén suli, hétköznap munka.

A suliban emberek vesznek körül.

A munkahelyen emberek vesznek körül. Ráadásul a jelenlegi munkahelyemen viszonylag sokat kell kommunikálnom emberekkel: telefonálás társosztályoknak, átmenni a társosztály irodájába, email a megrendelőnknek stb. Az előző munkahelyem alapján tudom, hogy még akkor is sok az emberből, ha heti kb. 43 órán át csak annyi, hogy egy szobában ülünk. Most meg suliba is járok és a munkahelyen a munkám kb. egyharmada - negyede kommunikációból áll.

A szabad hétvégéimre hulla fáradt lesz a valóm emberi kapcsolatokat kezelő "egysége".

2. Tanulok, ráadásul programozni. Ha az ember tényleg akar kezdeni ezzel valamit, akkor valami brutálisan sokat kell foglalkozni vele. Nekem nincs nyári szünet, se a suliban (csak nagyon rövid van), se én nem tartok, mert annak ebben a formában nem látnám értelmét. A másik, ami éltet, hogy valaha esetleg, talán lesz elviselhető, sőt, akár szerethető munkahelyem.

Szóval nemcsak embert nem akarok látni, hanem irtó fáradt vagyok testileg - lelkileg.

3. A fentiek miatti állandó felgyorsult élet, sokszor feszített napirend rátesz 5 lapáttal az egészre.

4. Házimunka, családtag vár rám a szabad hétvégéimen. Előbbit néha hanyagolom, akkor olyan a lakás, amilyen.

- Nincs párkapcsolatom, barátokkal pedig nehéz szervezni, főleg, mert egyre többen házasok, sőt, a babázás is kezdődik.

A 3 közül a harmadik, ami éltet, hogy egyszer normális párkapcsolatom lesz. Na, arról rengeteg álmodozom, hogy ide megyünk, oda megyünk, amoda megyünk (de kb. embermentes, természeti helyek szerepelnek ezekben a vágyakban). Bár ismerve azt, mennyire szeretek néha otthon pihenni és tudván, hány kreatív hobbim van, lehet, hogy nem leszek annyira "menős" párkapcsolatban sem.