Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Ti hogyan reagálnátok le azt,...

Ti hogyan reagálnátok le azt, ha egy, a vonaton veletek szemben ülő utas végig úgy tartaná a mobilt a kezében mintha titeket fotózna vele?

Figyelt kérdés
A hét végén egy fiatal, harminc év körüli (velem kb. egy korú) lány szállt fel a vonatra, és az egyik, velem szemben lévő ülésen foglalt helyet, tőlem kissé sréhen, középen. Pár percnyi bámészkodás után elővette a táskájából a telefonját is, amit úgy tartott maga előtt, mintha folyamatosan engem fotózna/filmezne vele. Gondolom, nyilván olvashatott, vagy netezett rajta, de engem kissé zavart a dolog, pláne úgy, hogy az út másfél órás volt, és ő végig úgy fogta a kezében a kütyüjé, hogy a kamerája farkasszemet nézett velem. Némi rosszalló arckifejezéssel időnként próbáltam tudtára hogy számomra kényelmetlen a dolog, amit ő ugyan észre is vett, de szemlátomást teljesen hidegen hagyta a dolog. Ti hogyan reagálnátok le egy ilyen helyzetet? Szólnátok érte (még ha finoman is, utalásokkal), vagy inkább hagynátok az egészet- már csak azért is, mert nem tudjátok rábizonyítani, hogy a kamerát valóban használta-e az út során. Az, hogy számomra kényelmetlen volt a dolog, valóban az én személyes problémám, (és igen, akár egy másik kabinba is átmehettem volna, de miért én álljak fel a székből?) viszont amikor másokkal együtt utazunk, szerintem az ilyen apróságokra nem ártana/illene odafigyelni...

#mobil #vonat #bunkóság #telefonálás #vonatozás #flegmaság #utazás a vonaton #flegma viselkedés
2019. aug. 8. 14:01
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%
Furcsa lenne számomra,mert alapvetően nem kényelmes függőlegesen fogni a telefont,vagyis legalábbis én nem szoktam.Na meg van bennem annyi emberség,hogy a másik arcába sem tolom a kamerámat,ha esetlegesen ült mellette valaki akit nem szerette volna,hogy bele nézhessen,akkor vegye le a fényéerőt.
2019. aug. 8. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
25%
Ezt túlreagálod szerintem, hiszen semmi nem történt. Miért filmezne téged másfél órán keresztül? Szerintem túlgondold ezt a dolgot, hiszen mivel semmi nem történt, ezt sehogy nem kell lereagálni.
2019. aug. 8. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
93%

Én azzal nyugtatom magam, hogy "ugyan, annyira ostoba nem lehet, hogy velem szemben ül és a képembe fotózik!"


Szóval elterelem a figyelmem és kibírom valahogy :D

2019. aug. 8. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:

Hát igen, nyilván másfél órán át nem fog filmezni Téged, szóval ebből a szempontból én elintézném magamban annyival, hogy "ugyan, már ezer éve így tartja a telefont. Biztos nem engem filmez". Meg aztán baj van, ha valaki egy random embert órákon keresztül filmez.


Mondjuk azt én sem értem, hogy hogy kényelmes úgy tartani a telefont. Mármint, ha fotózol, akkor teljesen máshogy tartod a telefont, függőlegesen.


Igazából szerintem abból a szempontból túlreagálod, hogy úgy véled, hogy ilyen apróságokra nem ártana odafigyelni. Mármint, most ha csak szimplán úgy szokta tartani a telefonját, akkor nehogy másfél órán keresztül számára kényelmetlen módban kelljen tartania, mert hogy másnak nem tetszik. (de ismételten, nem tudom elképzelni, hogy valakinek kényelmes úgy tartani a telefont :D). Igazából ilyenkor az a legjobb, ha próbálod figyelmen kívül hagyni, és arra gondolsz, hogy másfél órán keresztül lehetetlenség, hogy téged fotózna.

2019. aug. 8. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
89%

A fülemhez tenném a telefont, és eljátszanám, hogy telefonálok. Szöveg terén ilyesmire gondolj:

- Most hagytuk el a helyet, készüljetek.

- Még 5 perc, álljon készen minden a sínek mellett.

- Ha jelt adok, kezdhetitek.

- Az áldozat itt ül velem szemben az xy kocsi yz fülkéjében, amint végrehajtottátok az első lépést, kezdjétek az elfogást.


Hamar üressé válna nem csak a fülke, hanem a komplett kocsi is.

2019. aug. 8. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
74%
Biztosan azért tartja úgy, hogy ne legyen banyapúpja, a lehajtott fej nem egészséges, ezért nézi szemből a telefonját.
2019. aug. 8. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
80%
#5, most feldobtad a délutánom :DDD
2019. aug. 8. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
Ha ennyire zavarna valami, akkor én átülnék máshová, de tuti nem téged vett, csak ő így szeret olvasni.
2019. aug. 8. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
90%
Egyszerüen felàllnék és elülnék. Mondjuk én alapból a két ülésest keresem. Négyeshez csak akkor ülök ha nincs kettes.
2019. aug. 8. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:

Mosolyogva, kedvesen megkérdezném: "Elnézést, ugye nem engem tetszik folyamatosan filmezni?"

Szerintem ebben nem lenne semmi durva. 😊

2019. aug. 8. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!