Az emberek többsége miért nem képes boldog lenni csak úgy?

Saját rokonságom például valamiért folyamtosan azon van, hogy rosszul érezzem magam, hiába érek el bármit.

Amikor mondtam, hogy 350-400-at keresek, akkor az első reakció az volt, hogy "csaaaak". Majd jöttek az okosságok, hogy "Hát ezért kár volt annyit tanulni" "Pesten legalább fél milliót kellene keresned" és a többi. A vicces az, hogy ugyanezek a rokonok arról beszéltek, hogy a helyi gyárban 150-160-at is meg lehet keresni és az micsoda pénz. Mondom WTF.

Vagy kedvenc példám a céges autós beszélgetés szintén rokonnal:

R: Jó ez a kocsi, nem tudnád megvenni olcsónm?

Én: Minek?

R: Hát, hogy a tiéd legyen, hátha megkapod olcsón.

Én: De minek?

R: Hát, mert úgy mégis csak a tiéd...

Én: Ja jó.

Igaz, hogy egy fillérembe nem kerül, és van egy relatív jó autóm, de mégis igyekeznek elültetni a bogarat, hogy az mégsem az enyém és milyen ember az akinek még autója sincs. Igaz, hogy van de akkor sincs :D

Szerintem ott kezdődik a dolog, hogy meg kell próbálni elfogadni magunkat, felismerni azt, min tudunk és min nem tudunk változtatni, és figyelmen kívül kell hagyni a bántó szavakat. Persze a jogos kritikát érdemes átgondolni, még ha rosszul is esik, de akkor is a magunk életét kell élni, irányítani.