Szerintetek mi az alapvető különbség a gyerekek és a felnőttek boldogságkeresése között?

"akkor vagyok boldog (hosszú távon), ha teljesítek egy olyan célt, "

Ebben az esetben a céljaidnak vagy a rabszolgája, és ha elérted mert sikerült, annak örülsz. De a boldogság az valami teljesen más, mint az örömök halmaza! Boldognak lenni az egy felemelő érzés, még akkor is ha valami sérelem, vagy kudarc ér! A valódi boldogság az nem kapcsolódik sem az örömhöz sem a javakhoz! A boldog ember nem azért él mert muszáj, hanem azért mert boldogságát leli az életben, akár öröm, akár kudarc!

"Elég csak egyszer elbuknia... és lehangolódik,..."

Azért, mert neveltetése során a saját elméjének a rabszolgája lett! (tudnia kellett volna, Sikerülnie kellett volna, ...stb.

A boldog ember nem hajtja azt amit nem érhet el! A boldog ember másképp értelmezi az a "volna" szót!

Az ilyenekről csak azok filozofálnak, akik elferdített elmével hiszik, hogy a boldogság az egyenlő az örömökkel!

Ezt most majdnem jól írtad.

Ám óvatosabb légy, mikor itt fogalmazol kedves #14... Ha az érzelmeid, indulataid vezérlenek egyetlen csöppet is... már utólag módosítani, javítani nem tudod (mint a FB-on) az írottakat.

"Azért, mert neveltetése során a saját elméjének a rabszolgája lett!..." - Oké. Azonban azt kérdem tőled, hogy ha egy emberpalánta nevelése (kondicionálása) 0 éves (sőt -9hónap) korától kezdődik és a legmeghatározóbb az első kb. 7 éve ebben... akkor hogyan lehet maga a gyermek felelős abban, hogy a későbbiek során a saját elméjének ne legyen rabszolgája? (Ha egyszer erre nevelik...)

A kisgyerek (amikor játszik, a leginkább tetten érhető) alaphelyzetben boldog. Anélkül, hogy különösebben nagy horderejű örömök érnék. Miért is? Mert neki MÉG természetes, hogy végül csak feláll. Maga a tény, hogy addig százszor próbálkozott, neki nem szenvedés, nem fáradtság. Inkább szórakoztatja. (Az később következik, amikor már nem szórakoztatja...és kezdődik a szenvedés...)

Az ilyen "boldog" gyermek nem ismeri a "volna" szót sem. De a szenvedés, próbálkozás, kudarc, stb. szavakat sem ismeri. Az ember boldogtalansága onnantól gyökeredzik, amikor e szavakkal megismerkedik. Ami nem szükségszerű, de annak feltétele. Éppúgy, mint ahogyan az írás-olvasásnak, az önkifejezésnek feltétele a betűk, szavak ismerete. Ám a szavak helytelen használata, szemben a helyes használatával nagy mértékben kihat későbbi tudatállapotának valószínűségére, melyben a boldogság éppúgy belefér, mint annak a hiánya.

De vigyázat! Maga a boldogság hiánya még NEM jelenti automatikusan a boldogtalanság-ot!

Senki nem mondta, hogy a boldogság=örömökkel. A boldogság az egy ~tudatállapot, amelynek feltétele, hogy az embernek örömei (is) legyenek. Mondjuk %-os arányban több, mint bosszúságai. Mert, hogy ez is, meg az is természetesen adódhatnak.

A boldogság pont olyan, mint az emberi élet... AKI Létezik, ha a mentalitásából adódóan sok mindenben talál örömöt és csak "vegetál", ha sok mindenben talál bosszúságot (pl. aki elégedetlen) és nem tud hálás lenni azért, ami...amije van, vagyis megadatott, tehát úgy érzi, hogy "sorsa" van. (Amelybe neki sok beleszólása nincs.)

Tehát, ha megfigyelitek itt is a százalékos arányok számítanak csak.

"...az emberi szervezet örök életre van tervezve". Nem. Az emberi szervezet egy adott (~120év) időtartamra van tervezve. Semmi és senki nem él, létezik örökké. De még a Nap nevű bolygónk sem.

Az egyetlen dolgunk, akik már megszülettünk ide a Földre, hogy helyesen töltsük ki a ránk szabott időt. Másra e földi létben, földi világban időnk nincs. (például várni a Messiást...)

"Mert nem törődik sem az öregedéssel sem a halállal." - A boldog ember? Nem törődik az öregedő testével? Elhanyagolja? - Vigyázz, mert szavaid így is értelmezhetők!

Nem NEM TÖRŐDIK, hanem csak NEM zavarja sem az öregedés, sem a halál. Mondtam... a szavak helyes használata!

"csak tudatlanságunk szabja meg az időt..." - A tudatlanság nem szab meg semmiféle időt, hanem az emberi lét-minőséget szabja-varrja...

Az ERŐ legyen Veletek!

"hogy a későbbiek során a saját elméjének ne legyen rabszolgája? "

Azért kaptunk a teremtőtől központi idegrendszert, hogy gondolkodjunk! De ehelyett űzzük a vadat, mintha azt tenne minket boldoggá.

Egy ember nem azért felelős amit mások belé neveltek, de ugyan akkor tehet róla, hogy elfogadja vagy sem. Mert ebben a döntés az az övé, senki másé! Az embernek nem kell boldogságot keresnie, mert az adott minden ember számára. Amit keresnie kell az az a harmónia a környezetével, ami a boldogságot felismerteti vele! Csak sokan, elég korán elfelejtik a gyermeki boldogságot, és ezután már csak az örömöknek élnek. Hit, pénz, és dicsőség!

"A tudatlanság nem szab meg semmiféle időt,"

A fentebb említettek miatt, igen is megszabja hogy meddig élhetünk. Mert ha tudnánk, hogy hogyan lehet visszafogni sejtjeink legyengülését, öregedését, bizony őrökké élhetnénk! De az elme ami rá van szakosodva hitére és mennyországba akar kerülni, az nem láthatja, nem értheti, hogy az a mennyország az bennünk,velünk van!

"...emberi szervezet az úgy van megalkotva, hogy lehetősége lenne soha meg nem öregedni!"

Valóban? Na és KI/Mi alkotta meg örök-életűre? Mikoron - ha jobban körül nézünk - semmi olyant nem találni, ami örök életű lenne. De még a Föld bolygó sem az. Hát még a müon, melynek élettartama ~2,2 microsecundum. Ami örök az univerzumban, ami örökké állandó (nem változó, nem öregedő) az a VÁLTOZÁS maga.

Figyeld csak meg önmagad..(azt a legkönnyebb!) Mennyi sokat változtál már, amióta megszülettél. ÉS mennyi sokat fogsz még (remélhetőleg), mire meghalsz. Vagy nem szeretnél meghalni? No, erre is lehetne alternatívát kínálni... ott van pl. Éva & Ádám esete az édenkertben. Ahol semmi dolguk nem... viszont mindenük meg volt. Teljes kényelem, minden adott az örök-élethez. Tiszta tökély. Ám egy valamijük nem lehetett... akár hány évet is éltek meg... 100 ezer, 10 millió? Nem számított... ismeretük, tudásuk nem adatott meg. Csak ez az egy dolog hiányzott örök életből. Mert ha... - gondold csak végig - ha neked mindened meglenne: örök élet, halhatatlanság, egészség (NO betegség), koszt - kvártély... ugyan akarnál-e ilyen tökéletes világban bármit is megismerni?

Bármit tanulni, tudni? -

Nem akarnál.

No és miért nem?

Mert NEM VOLNA RÁ SZÜKSÉGED. Akkor minek? Ha egyszer csak csettintek és terülj-terülj asztalkám ott terem minden földi finomsággal. Ez maga a tökély. Minek ehhez bármit is tanulni?

Az ember azért tanul (beszélni, írni-olvasni, irodalmat, szak-irodalmat), mert tökéletlen az élete. Sőt... ő maga is tökéletlen... Például ott kezdődik, hogy mihelyt megszületett, abban a pillanatban már halálra van ítélve. Ez, ugye kellemetlenségnek is felfogható, de hát (jelenleg) ez van.

Na, most képzeld el, ha mindenki számára adottság lenne az örök élet... és közben még a szaporodás lehetősége is. (Ami persze Ádám&Éva esetében nem volt lehetséges) Szerinted akkor hány (száz, ezer?) milliárdan élnénk már a Földön? Ha soha, senki nem halna meg, csak megszületne. Az nem volna kellemetlen?

Hozzáteszem, az életszerű az lenne, hogy ez esetben az állatok, bogarak, növények sem halnának meg. legalábbis természetes halállal NEM.

Egymást ölnék az emberek egy-egy talpalatnyi földért. Mert, ha ez esetben a természetes halál nem is, de az erőszakos halál azért létező entitás ám. Így is tapossák egymást emberek, népek... pedig csak ~ 7 milliárdan vagyunk... de már akkor is taposták, mikor még 1 milliárdan sem voltunk...(Lásd: Törtémelem)

Szerinted?

Életszerűnek tűnik az örök-élet intézménye? Vagy csak néhány... kiválasztott egyed esetében... Hmmm?

Az bezzeg tetszene... elhiszem. Mindenki meghalhat, csak ÉN NE. És mégis milyen alapon? Ki mondja meg, hogy Ki élhessen örökké, és Ki meg nem? Óhhhh.... hát persze. Bízzuk Istenre. Majd Ő megmondja...

Tényleg? Mondta-e már valaha Isten? Mert akkor hol az az ember, aki már 2000 éve még mindig csak él? Mármint úgy értem, hogy eredeti ÉP testében és ÉP lélekben itt van köztünk. Mutass rá, kérlek. Jézus? Itt van köztünk? No, de akkor melyik testet öltötte magára éppen? (Mert hogy reinkarnálódott, nyilván.)

No, szóval el lehet ezeken filozofálni amúgy rendesen. De ez a Fórum nem erre lett kitalálva.

A kérdésre röviden: Alapvető különbség, hogy a (kis-)gyermekek még nem keresik a boldogságot. Mert alapból jól érzik magukat édesanyjuk mellén, aztán a járókában, stb... Egészen addig, amíg meg nem tapasztalják, hogy léteznek az un. "boldogtalanok" is a környezetében. Na, onnantól keresni fogja. (De addigra már nem kisgyerek... talán nem is gyermek korú...) Sokan vannak, kik piszkosul keresik a boldogságukat... s nem igazán találják. Ezért is gyűjtögetnek vagyonkákat, aranytárgyakat, harácsolnak, nyerészkednek, élősködnek, stb...

Miért is? Na ez itt a kérdés... Vajon miért?

Az ERŐ legyen Veled!

"A tudatlanság nem szab meg semmiféle időt," - A tudatlanság korlátokat emel, nem időt. És ezek a korlátok időben végtelenek, ha csak... ha csak át nem szakítja... és pont a tudat. Olyankor kijjebb tolódik, igaz. Ez pont olyan, mint az ismert univerzum... ameddig a Föld lapos volt, vagyis annak tartották és tanították(!), addig is voltak korlátjai a tudásnak, egyben a tudatnak. Amióta az univerzum peremét szimatolják csillagászaink, azóta rendesen kitolódott a határ. És azt állítják, hogy onnantól, ahonnan már a fény sem képes visszatérni, az az univerzum láthatósági horizontja. Mint egy burok, amelyen belül mindent láthatunk, azon túlról meg semmit.

No, valahogy így is lehet elképzelni tudatunk határát, korlátját. És hát tudjuk azt is, hogy bizony léteznek az un. (nagyon is) "korlátolt emberek", azaz erősen korlátolt tudattal rendelkező elmék.

A kérdés itt az: Vajon Mi/Ki korlátozza, korlátolja a tudatot? Hát hogy ennyire (nagyon) nem vagyunk egyformák... ugye.

Az ERŐ legyen Veletek!