A felnőttèválas során mièrt veszítjük el a játszáshoz kellő fantáziát?

Szerintem egyrészt átalakul valami hasznosabb tevékenységbe, lásd pl.: ha valaki szereti a munkáját, akkor abba átavanzsálódik, de komolyan veszi azt, gondolok itt a darukezelőkre, busz-, villamos-, stb. sofőrökre.

Másrészt pedig nagyon fapofának kell lennie annak, aki a saját családjában nem szeret/tud felnőtt korában valamilyen közösen végzett tevékenysége gyerekként visszamenni (pl.: társasozás, közös kerékpározás, stb.).

Én a kutyáknál figyeltem meg ezt a fura változást: a kiskutya rajong játszani, a nagykutyák egy része meg már nem, vagy csak egyik-másik.

Mi amikor also tagozatban az udvaron direkt visszahoztuk az ovis jàtékokat, pl papàs mamàst jatszottunk, vagy csak natur kavicsokkal, végig megvolt a fantàzia, csak abszolut nem nyujtotta azt a korabbi élményt, azaz untam.

Nem a fantàzia veszik el, hanem kor függvénye hogy annak elörehaladtàval a bonyolultabb, felfedezni valobb dolgok kötik inkabb le az embert. Ahogy az ovisok sem csörgövel jàtszanak.

Szoval eljatszottam en kavicsokkal meg papàs mamàst 7-8évesen is, de pl jobban elragadott pl a szurokégetés hogy jé nagyitoval napfényre elkezd füstölni.

Kb ahhoz hasonlo mint valami szamitogepes jatekban amikor minden pàlya nehezebb vagy ujabb kihivàst tartogat. Ha mindig a level1-t kellene jàtszani az ugy nem jo