Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Tényleg csak az lehet igazi...

Tényleg csak az lehet igazi állatvédő, aki vegán?

Figyelt kérdés

Hétvégén részt vettem egy nagyobb összejövetelen, ahol megismerkedtem pár új emberrel. A kötelező körök után beindult a társalgás, és előkerült az állatok, állatvédelem témája. Mondtam nekik, hogy mélyen elítélem az állatkínzókat, és hogy nagyon szeretem az állatokat (főleg a kutyákat). Szabadidőmben önkénteskedem egy menhelyen, és részt vettem már néhány mentési akcióban is. Mindannyian elismeréssel néztek rám. Aztán az egyik srác benyögte, hogy ki sem nézte volna belőlem, hiszen látta, hogy rántott húst meg sült kolbászt ettem a vacsoránál. Kérdőn néztem rá, hogy mégis mi az összefüggés. Mire benyögte, hogy az igazi állatvédők mind vegánok, egyszerűen nem viszi őket rá a lélek, hogy bármilyen állati eredetű ételt fogyasszanak. És hogy szerinte ennek fényében teljesen hiteltelen amit mondtam, hogy szeretem az állatokat, hiszen megeszem őket. Ráadásul a többiek nagy része is egyetértett vele ebben, utána már nem is igazán beszélgettek velem.

Kicsit elszomorító ez a dolog, hogy emiatt így leírtak. Ti mit gondoltok, szerintetek is csak az lehet "hiteles" állatvédő, aki vegán, és aki nem az, az már nem is szereti igazán az állatokat?



2019. nov. 18. 20:59
1 2 3
 1/28 anonim ***** válasza:
63%

Marhaság!

Azért kíváncsi lennék, hogy az a vegán srác (meg a többiek) megteszik e felét is annak az állatokért, amit te.

2019. nov. 18. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 anonim ***** válasza:
21%

Kivancsi lennék hany proszlan halna ehen a vegan lenne.

Ezt en nem tekintem allatvedelemnek.

2019. nov. 18. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 anonim ***** válasza:
38%
Igen. Jelenleg Európa teljes területén a tojásiparban a született hímnemű kiscsibék többségét egyszerűen bedarálják, vagy zacskóba téve megfullasztják őket. Nyugodtan nézz utána. Naponta sok milliót. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ipari szinten hogyan vannak tartva az állatok, miket élnek át, stb. Én személy szerint nem tartom magam állatvédőnek egyáltalán, de nem is értem hogyan tarthatnám a húsipart tekintve aminek fogyasztóként része vagyok.
2019. nov. 18. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/28 anonim ***** válasza:
10%
Ez akkora kamukérdés, mint egy ház. Én tényleg önkénteskedem, és soha sehol nem került elő a húsevés témája. Sőt, a mentett állatokat is hússal etetjük. Te csak hergelni akarod itt a népet unalmadban, mert mostanában ez a vega-téma kitűnő gumicsontnak (haha) bizonyul, bármikor bárhová bedobod, azonnal ugranak rá.
2019. nov. 18. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/28 A kérdező kommentje:
#4: Te pedig nem olvastad rendesen a kérdést. Nyilván, hogy a menhelyes állatokat hússal etetjük, hol írtam, hogy nem? Valamint azt sem írtam sehol, hogy ez a beszélgetés egy menhelyes összejövetelen hangzott volna el, hanem egy teljesen más rendezvényen.
2019. nov. 18. 21:18
 6/28 anonim ***** válasza:
7%

látta, hogy rántott húst meg sült kolbászt ettem

Az igen. Egyrészt jól bezabáltál, olajban sült rántott hús sült kolbásszal, nem fostál reggelig? Másrészt milyen rendezvény az, ahol azt figyelik, hogy random idegenek mit ettek, és órákkal később ezt felemlegetik, kukkolók falunapja? Bűzlik ez az esti mese.

2019. nov. 18. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/28 anonim ***** válasza:
85%

A nagy állatvédő szervezetek általában vegánságot (is) hirdetnek, ennyiben igaza van a társaságnak. De a nem-vegánság és az állatvédelem nem zárja ki egymást, ugyanúgy, ahogy nem minden vegánnak az állatvédelem az indoka arra, hogy nem eszik húst.

Én se vagyok vegán, és mégis egy bevallottan vegánságot hirdető országos szervezetnél önkénteskedem. Simán beültünk hétvégén is egy adománygyűjtés végén enni, én ettem a kis húsos-szalonnás tésztámat, a csajok meg szejtánt. Senki nem szólt be nekem érte, nem lesz ettől kevesebb a segítségem.

2019. nov. 18. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/28 hollófernyiges ***** válasza:
19%
Nézd, te húsevő állatokat pesztrálsz, tehát eleve te vagy a Sátán, a kutyáiddal együtt.
2019. nov. 18. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/28 anonim ***** válasza:
14%
és szerinted csak az lehet földvédő, aki nem használ semmilyen technológiát?
2019. nov. 18. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/28 A kérdező kommentje:

Szerintem sem lehet valakit emiatt hiteltelennek bélyegezni. Én igenis a szívemen viselem az állatok sorsát, a menhelyen nagyon sok szomorú dolgot láttam már, viszont az egyik legszívmelengetőbb dolog, amikor érezzük a hálájukat, amiért törődünk velük és szeretjük őket. Van egy "kedvenc kutyusom" is, ő már akkor odáig van az örömtől amikor meglát, bújik hozzám, nagyon szeret. Őt örökbe is szeretném fogadni.


#6: az említett srác a vacsoránál pont velem szemben ült, ezért láthatta, mit eszem. És köszönöm szépen, az emésztésem teljesen rendben van.

2019. nov. 18. 22:32
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!