Te is utálod, hogy nőnek születtél?

Mindig is egyenlégpárti voltam, mert nő létemre okos voltam mindig is, és hálát adtam, hogy ebbe a korba születtem, ahol nem nyomnak el mindenben, és lehet tanulni nőként is. Mégis úgy érzem, hogy így is falakba ütközöm, állandóan választás elé állítanak, amiből semmiképp se lehet jól kijönni.

Pl.

1. Ha babázol, miért maradsz otthon 2-3 évig a picivel? Akkor minek tanulnál? VS. mi az, hogy nem maradsz otthon a babával, hogy mersz tanulni baba mellett, hogy mert otthonról dolgozni vagy 4-6 órában dolgozni baba mellett, hogy mered bölcsibe beadni? Miért nem szoptatsz???

2. Hogy mersz több pénzt keresni, mint a férjed? vs. Miért nem keresel elég pénzt? Te is csak az a tipikus ,,majd a férjem eltart engem" típus vagy!

3. Nézz magadra, hogy elhíztál, miközben gyereket szültél! A melleid is lelaposodtak, csúnya az arcod, zsíros a hajad, fúj! Nem is csoda, hogy nem kellesz a férjednek. Vs. Mi az, hogy gyerek mellett eljársz edzeni? Hát nem dolgozol te eleget otthon, hogy abba elfáradj? A nők szégyene az ilyen, aki hol ide, hol oda passzolja a saját gyerekét...

És hasonló dolgok. Na szóval: egy gyereknek apja is van, ebbe senki nem gondol bele? Úgy lenne fair, ha megosztoznánk a dolgokon. És miért baj, ha néha barátnőznék egyet vagy eljárnék edzeni, ha szép alakot szeretnék MINDIG? Elhatározás kérdése. És miért baj a bölcsi, a tápszer? Ha szeretem magamat is. Olyan, mintha nem is létezne jó döntés, mert vagy ezt vagy azt az oldalt mindenképp elhanyagolom. Olyan, mintha vagy csak jól dolgozó, sikeres nő vagy csak családanya lehetnék. A férfiaknak miért nincs ilyen gondjuk?

Vagy inkább úgy fogalmazok: ha férfi lennék, akkor se a terhességgel, se a szüléssel, se a szoptatással nem kéne bajlódni, és a társadalom is sokkal elnézőbb lenne velem szemben, mivel az ,,én járok dolgozni minden nap" miatt nekem simán el lehet menni sörözni a haverokkal, néha meg hazamegyek, ahol vár a kaja, mert nekem az jár, az ,,asszony"nak meg úgysincs jobb dolga.

Nem beszélve a szakmai megbecsülésről, mert úgy érzem, hiába teljesítem túl a fiúkat, mégis csak egy nőként kezelnek.

Úgyhogy teljesen megértem, amikor a zsidók régen (vagy lehet most is) úgy imádkoznak, hogy ,,Köszönöm, Uram, hogy zsidó lettem, és nem nő".

Mit tehetnék? Barátkozzak meg a gondolattal, hogy vagy így vagy úgy, de meg fog szólni a társadalom, hozzam ki így is belőle a maximumot?