Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Milyen szándékkal kérhette a...

Milyen szándékkal kérhette a csokit a hajléktalan?

Figyelt kérdés

Kis bolt előtt kiszálltam az autómból és oda jött hozzám egy hajléktalan a kezében egy ajándékoknak szánt karácsonyi papír zacskóval.


Elmondta, hogy nem kér pénzt csak szeretné hogy vegyek egy csoki neki amit ajándék képpen oda tudna adni a lányának.


Ebben a pillanatban úgy voltam, hogy teljesen mindegy hogy ténylegesen a lányának akarja adni vagy csak kitalálta hogy magának kérhessen, kisegítem mert nekem ez semmit nem jelent viszont ezzel jobbá teszem a napját.


Behívtam a boltba magammal.


Itt már kicsit furcsa volt, mert kicsit normától eltérően viselkedett, látszódott rajta hogy nagyon szorong.


Majd mikor a csokikhoz értünk egy ideig nézegett őket és rámutatott a legdrágábbra, ami +1000 FT volt és amikor válogatott nem is a csokikat nézte, hanem árakat.


Ezt elkezdtem picit furcsálni, de mondtam neki, hogy válasszon a 300 forintos milkákból, mert többet nem szívesen költenék.


Majd levett egyett, kifutott a boltból, azt mondva hogy majd kint megvár. Az üvegen keresztűl szorongva nézte hogy megveszem-e, majd kint oda adtam, elköszöntem, "boldog ünnepeket" stb... és elválltunk.


Azóta kicsit nem hagy nyudogni, hogy kicsit úgy tünt visszagondolva, mintha egy türkk lett volna hogy vegyem egy nagyobb értékű csokit amit ő tovább tud adni valakinek aki ad neki valamennyi részesedést.


Itt nem is az árral volt a probléma. Akár egy 10est is oda nyomtam volna a markába ha ténylegesen tudom hogy van lánya és maximálisan rákölti, csak volt egy furcsa érzésem mintha ez egy kéregetés új fajtája lett volna és valahogy megoldja hogy ebből pénzt csinál majd azt elkölti alkoholra vagy valmilyen kábítószerre.


Létezik valamilyen ilyen átverés vagy inkább kéregetés?



2019. dec. 19. 20:33
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Nem lepődnék meg, ha igazad lenne. Ez volt az első gondolatom a fura viselkedése miatt. Gondolom mindenkivel eljátssza, ezért kint vár meg és nem megy veled együtt a pénztárig, hogy nehogy feltünjön a pénztárosnak
2019. dec. 19. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
0%
Részeg volt mint az összes többi ezért beszélt baromságokat.
2019. dec. 19. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
51%

Én ismerek egy embert az utcán, ő nem kér sose, hanem kint ül a virágokkal s próbálja eladni azokat.

Kedves ember.

A maradék mézeskalácsot díszítgetem a napokban s rá is gondoltam.


Ha pénzre utazott volna, drágább csokis helyre ment volna.

Pl amit én szeretek az alig pár darab és 2500ft s ez csak az egyik.


Szégyelte magát ennyi.


Nekem is égne a képem a helyébe, gondolj bele:, ha más segítene ajándékot venni a gyerekemnek, de mégse akarnám, hogy ne kapjon semmit.


Nem minden utcai tirpák, csak a többsége.


De ismerek olyan srácot, akinek nem volt senki, aki mellette lett volna, mikor szülei elhúnytak, a házat elvették a feje felöl, annyi tartozásuk volt a szülőknek.


Introvertált magányos emberként pedig haver se volt számára, aki segítette volna.


Anno (diák koromban meló) pár zsemlét kért csak, de nemet mondtunk, anyumnak el kellett számolnia az étterem felé a pénzzel.

De mondtuk: nyugodtan jöhet hozzánk hátsó ajtóhoz és kaphat maradék kajákból, amit szeretne.


Megismertük apránként. Igaz úgy húztuk ki belőle mi van.

Egyik online játék ismimnek nyárra kellett ember a balatoni étteremben a szezonra.


Amikor utaztam fel, velünk jött a srác, felvették (szállás, kaja állva, így tudott gyűjteni)

Mára vállalkozó.


Ez a 2 pl miatt mondom, nem minden csöves egy alja paraszt.

2019. dec. 19. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Tegnap bementem egy belvárosi piacra h feladjam a lottóm... Csöves azt mondja nekem, nem pénzt kér, vegyek már neki egy tál meleg étel a szemközti kifőzdében. Legolcsobb kaja 1700 ft.


Kicsit pofátlanok. Legszivesebben összeszedném mindet és kivinném a kossuth térre a parlament elé. Ott kolduljatok viktorkátol... Nem vagyok szarrágó, de a pofátlan lehúzást nem szeretem!

2019. dec. 19. 22:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
58%

Miért kéne nekem, nekünk gondoskodni róluk? Elcseszte az életét, igy járt.

Ha mindenkinek csokit vennél, hamar kiürülne a zsebed. Nem szabad jótékonykodni. Ez nem a mi problémánk.

2019. dec. 19. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
91%

Szerintem nagyon rendes volt toled, hogy a milkat is kifizetted.

A csoves helyeben eszembe nem jutott volna a legdragabb csokiert nyulni, ez inkabb az o reszerol bunkosag, jo hogy nem fizetted ki!!

2019. dec. 20. 06:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!