Miért utáljuk egymást? Mi a baj a világgal? Te hogyan próbálod meg a fejed elfordítása nélkül nem negatívan kezelni a dolgot?

Úgy érzem lassan önmagam árnyéka vagyok. Valahogy elvesztettem a motivációt az életben, és az életérzéseket ami mindig valamely életszakaszban jelen voltak. Nem érdekelnek már pl. a vidojátékok pedig annak idején nagyon szerettem őke. A zene esetében is azt érzem, hogy nins meg újabban az a stílus ami meghatározná a jelenlegi korszakom. Ez persze betudtható annak is, hogy már egy megvásárolt ház felújításán dologozom. Elveszi az időmet, a gondolataimat. Amit gyakran érzek pozitívnak, hiszen az ember a saját kis zugát csinálja meg... ha kell évek alatt is – de van amikor ez a stressz forrása is hiszen rengeteg fennakadás van. Visszatérve a videojátékokhoz: egy hobbi volt... nyilván, az ember felnő, öregszik. Ezért lehet elhagy dolgokat amik anno fontosabbnak tűntek. Viszont pl. a szexuális dolgok is elkezdtek amúgy hidegen hagyni. Néha netes pornóra lerendezem magam de ennyi. Nincs valódi élmény, pedig van valakim akivel néha összejárok csak akkor meg nincs igényem az érintkezésre. Romantikára igen de szexre nem igazán. Vajon ez valamiféle stressz okozta pszichológiai gond lehet? Nem tudom. Minden esetre, folyamatosan gondolkodom mindenféle dolgon. Ami azt illeti önelemző vagyok talán ez az egyik probléma. A másik pedig, hogy azt érzem, hogyaz élet is tompul ahogyan az emberek elkezdtek távolodni egymástól (tehát ahogy egyre többet tapasztalok a környezetemből). Persze most nem azt mondom, hogy nincsenek kivételek. Csak, valahogy azt érzem a mindennapokban, hogy: bámuljuk a kijelzőket (vagy ha nem akkor is) miközben nem akarunk vagy nem merünk foglalkozni kicsit a környezetünkkel. Miért utáljuk egymást? Miért van az, hogy ha valakivel valami történik: baleset, vagy csak nincs jól akkor elszállingózunk mellette? Miért van az, hogy minden egyes emberi érintkezést a másik részéről védekezve fogadunk (mintha támadni akarna, vagy hátsó szándékai lenne a háttérben)? Ezek nem feltétlen személyes tapasztalatok csak, lassan már mindennaposak az ilyen események a mindennapokban pl. az utcán, buszon, vonaton, boltban. Sajnos van egy személyes tapasztalatom is, hogy segíteni szerettem volna egy nőnek aki elcsúszott a zebra melletti patkánál és csak annyit kaptam, hogy: húzzak a k**va anyámba. Lehet sza*nom kellene rá de valahogy kellemetlenül érintett a dolog. És miért van az, hogy sokan erre azt mondják én biztosan egy hiperérzékeny ember vagyok csak azért mert ezeket megjegyzem. Nem értem. Hiperérzékeny vagyok mert nem értem mi okból ignoráljuk , utáljuk egymást? (Itt megjegyzem, hogy ezeket a gondolatokat nem írom ki az arcomra mindennap, és nem vagyok általában depressziós de ma valahogy ez kijött belőlem.) Érdekesség még, hogy amíg az ember gyerek vagy fiatal addig valahogy nem érdeklig a világ problémái. Aztán ahogy idősödik az ember és különboző információkat kap az életről minden területen és bárhonnan a világból kicsit elmegy a kedve (pl, lemészároltak itt 6 ember mert azért, meghalt ez az ember aki kb. a gyerekkorodban egy meghatározó személy volt… aztán persze közelít a halál is az ismerősökön majd a családtagokon keresztül). Szűrnöm kellene az ilyen információkat nyilván, de ebben a netes korban baromi nehéz. Igen ez most egy sírd ki magad a vállamon írás volt, ciki… ez van. Csak arra vagyok kíváncsi, hogy hasonló felfogású emberek, hogyan bírkóznak meg ezzel a helyzettel.