Végső soron mindig egyedül vagyunk?
Ahogy telnek az évek csak azt veszem észre, hogy egyre felszínesebbek a kapcsolatok. Az emberek vagy félnek megnyílni, vagy csak önmagukról beszélnek. Régebben voltak közeli barátaim, akikkel sok mindent megosztottam, kölcsönös volt a bizalom, az érdeklődés. Mostanság próbálok új barátokat találni, nyitni az emberek felé, de csak abba botlom, hogy nem érdekli őket, hogy mi van a másikkal. Szinte már senkivel sem beszélek a mélyebb világomról, de már a gondolataim feléről sem. Jelenleg egyetemre járok, sok embert megismertem, sok ismerősöm van, közvetlen vagyok, nincs bajom a társasági élettel, minden jól működik a maga felszínes szintjén, de ez nekem nagyon rideg. Nem találok/találtam még olyan embereket, mint amilyenek régen a barátaim voltak. Nem találom az őszinteséget, a hajnalndóságot egy mélyebb barátságra, mindenki megy a saját dolgára, elvan a kis világában. Valamilyen szinten én is és úgymond természetes mindez... viszont egyedül vagyok mindennel úgy igazán és belül magányos vagyok. Kezdem megszokni ennek az állapotát, mintha elhalna bennem is a dolog, de ha magamba nézek, akkor tudom, hogy ott van, csak nem foglalkozom, foglalkoztam vele.
Párkapcsolati szinten ugyanez. Az egyetemen sok lehetőség van ismerkedni, de mint barátságnál, itt isbannál kevesebb ember szeretné megismerni igazán a másikat és ez borzasztóan taszító. Akiben láttam potenciált, bennük is csalódtam. Próbálok tenni érte, de elcsúsznak egymás mellett a szavak, az igények, a személyiség, az értékrendek. Mindenféle emberi kapcsolatban, amit szeretnék kialakítani. Kivéve a családomat.
Tavaly ősz vége fele, tél elején volt egy kisebb mélypontom emiatt, de nem tudok mit csinálni, csak haladni előre a dolgaimmal, élni az életem, nyitottnak lenni, pozitívnak maradni... még akkor is, ha nem érzem jól magam és hiányérzetem van. Néha kicsit önzőnek érzem magam, mert javarészt rendben van az életem, csak az űr tesz labilissá. Elvagyok mellette, de eljutottam arra a szintre, hogy nem akarom, hogy megkeresítse a napjaimat. Elnyomni nem tudom, próbáltam és nem sült ki sok jó belőle. Ha voltatok hasonló helyzetben, nektek mi segített? Ez később csak erősödni fog, mikor végzek a tanulással, külön vagyok teljesen és elkezdek dolgozni?
Abban bíznék, hogy az idő megoldja, de nem tudom pontosan.
válasza:Az emberek felületesek, zombik, kommunikációra képtelenek..stb
"kevesebb ember szeretné megismerni igazán a másikat és ez borzasztó(an)..."
Itt a pont!
De az elsődleges probléma az igaz önismeret!!!
Önmagukkal sincsenek tisztában rengetegen.
Ez pedig látszik rajtuk, kivül, de leginkább belül.
A 124személyesen ismert emberek közül alig 2 személy az aki tisztában van önmagával (+jómagam).
A magukat igazán ismerő emberek tudatosabbak önmaguk és a világ felé is.
Karrier, magànélet, önmaguk...stb egyensúlyban van.
Legyen szó extrovertált vagy introvertált személyről.
1___Olyan ember, aki ismeri magát tudja mit mutathat meg önmagából lépésről lépésre.
2___Míg egy kevésbé tudatos személy kusza, semmit mondó vagy ellenkezőleg, sokat mondó. Visszahúzódó, bizalmatlan, vagy naívan nyitott, buta..stb
Nagyon nem mindegy, hogy 1__es vagy 2__es verzióval találkozik az ember.
Olyan szinten bele látok dolgokba, hogy elég 10perc is, hogy felmérjem az embert, akivel ismerkedem.
Legyen az interjúra jött személytől kezdve egy randiig.
Az pedig megérthető, hogy minden helyén is van a dolgainkban akkor se lesz teljes az életünk rendes emberi kapcsolat nélkül pl párkapcsolat.
Sokan rosszul értelmezik a "pénz nem boldogít" szöveget is.
Vicces sokszor hallani olyan emberek szájából, akik nem értek el igazán semmit vagy/és napról napra élnek...
Holott számukra még boldogítaná őket pl az anyagi biztonság, ami kevesebb stressz.
Ez a mondás azokra igaz, kik haladnak vagy elértek már dolgokat s fix anyagi háttér, karrier, anyagi javak megvannak...
De hiányzik az amit nem lehet megvenni:
Értelmes személy/személyek, mind mentalitás, IQ, EQ...stb ben megfelel.
Azaz velünk azonos vagy hasonló személyiség.
Amit tudsz tenni:
Fókuszálsz magadra s megerősödsz, közben pedig nyitott szemmel jársz és ismerkedsz, szanálsz, ismerkedsz, szelektálsz...
Össz-vissz 2 barátom van, párom - nehezen találtunk egymásra s vicces is volt az egyikkel való ismerkedésünk kezdete.
Utánuk van a 4 alkalmazottam, velük biztos távolság, haveri szint.
+Engedékeny is vagyok.
Kis alkotó csapatunkat nem sima interjúztatásuk volt.
Mivel a mihez értést, precizitást, személyiséget néztem.
Megérte.
Viszont voltak, akik fel voltak háborodva, hogy ők hol végeztek, hol dolgoztak már...
Válaszom nyugodt hangnemben:
"Nos ezért nem nyert felvételt. Számomra nyugodt, tárgyalóképes emberek kellenek, akikkel tudok együtt működni."
Alkotni csak rendes körülmények közt lehet, zavaró tényezők nélkül.
Nagyon nem egyszerű az emberek kezelése ,napjainkban főleg...
válasza: válasza: válasza:"Mind egyedül vagyunk, egyedül születünk, egyedül halunk meg és - azzal ellentétben amit a romantikus magazinok el akarnak hitetni velünk - mindannyian vissza fogunk nézni egy nap és látni fogjuk hogy a társaság ellenére tulajdonképpen egész végig egyedül voltunk. Nem magányosak - legalábbis nem mindig - de alapvetően egyes egyedül. Ezért olyan nagyon fontos az öntisztelet. Nem értem hogyan is tisztelnéd önmagad ha közben mások szívében és fejében keresed a saját boldogságodat." Hunter S. Thompson
válasza: válasza:Nem fogjátok elhinni, de ez is a felborult bélflóra eredménye, ami minden nyugati étrendet követő felnőttnél jelen van. (Most már egyre több gyermeknél is.)
Kb 35 éve kezdődött az elmagányosodás, amikor a pékek leszoktak a kovászolt kenyérről, és az étolaj is hódító útjára indult. Azelőtt egymást érték a társas rendezvények. A nagyszülőknél (falun) a disznóvágások arról szóltak, hogy összegyűlt a család, és estére jószerivel megették az egyik disznót, miközben beszélgettek. A munkahelyen valaki hozott egy kis süteményt, vagy kóstolót, s ez már elég volt, hogy csapjunk egy rögtönzött bulit. Valaki elugrott a pincébe borért, (akkor még sokunknak volt hobbikertje, szőlője), más hozott egy láda sört, megint más némi rágcsát. Egy névnap, születésnap sem múlhatott buli nélkül. Sokszor hajnalig beszélgettünk, barátkoztunk, nótáztunk. Ha valamelyikünknek nagyobb munkája akadt otthon, vagy a kertben, kérés nélkül ott termett néhány barát, kolléga, szomszéd. A házam alapját pl se perc alatt kidobtuk, és később is, az építkezés folyamán mindig volt ott egy-két segítőkész kolléga. Mindent tudtunk egymásról, és érdekelt is minket, hogy mi van a másikkal. Aztán lassan, észrevétlenül, de pár év alatt mindez elsatnyult. Egyre nehezebb volt nyélbe ütni egy munkahelyi bulit, a nótázások kimentek a divatból, ha valakinek inni támadt kedve, azt elintézte otthon magányosan. Már nem érdekelt senkit a másik, mindenki csak magával törődött. S így megy azóta is.
válasza:Kedves Kérdező!
Kérdésedben a válasz: Végső soron mindig egyedül vagyunk.
De, ne csüggedj emiatt. Mindenki így van ezzel. Ahogyan mondták is mrá előttem... egyedül születtünk, egyedül halunk meg. S ami közte van, az ÉLET... na az az, ami a Te felelősséged. Hogy miképpen, s hogyan töltöd ki. Egymagadban, társaságban... olyanokkal, akikkel képes vagy egy húron pendülni. Ez mind-mind a Te felelősséged.
De ez egyben azt is jelenti, hogy TE TUDSZ tenni bármit is saját érdekedben. Sőt, mások érdekében is ha már ebben is eltökélted magad.
És valóban, az idő NEM OLD meg semmit. Az csak van. Te oldod meg, ha úgy akarod. Ne az időtől, vagy Istentől várd a megoldást, a segítséget. (Az Isten is csak azokon segít, akik segítenek önmagukon!)
Az ERŐ legyen Veled!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!